Borzalmas fegyvereket ad Biden az ukránok kezébe, de nem volt más választása?

Hatalmas visszhangot kapott a hír, hogy Joe Biden amerikai elnök saját hatáskörében engedélyezte kazettás lőszerek Ukrajnának történő átadását.

„Nagyon nehéz döntés volt ez számomra. Egyébként megbeszéltem szövetségeseinkkel, megbeszéltem a kongresszusi barátainkkal. Az ukránok kezdenek kifogyni a lőszerből”

– magyarázta az intézkedést Biden.

A mostani hírek közül is sok azzal a felütéssel jelent meg, hogy Amerika „betiltott”, „illegális”, netalántán „tömegpusztító” fegyvereket küld Ukrajnába. Oroszország természetesen határozottan elítélte az újabb fejleményt, de a nyugati szövetségi rendszeren belül is megszólaltak olyan hangok, amelyek elítélték a lépést. Valóban olyan veszélyesek ezek a fegyverek a civil lakosságra? Miért döntött Amerika ezek átadásáról, és miért pont most?

Tüzérség mind felett

Talán mostanra mindenki számára egyértelművé válhatott, hogy az ukrajnai háború döntő fegyvere a tüzérség. Ez az első orosz „villámháborús” roham kifulladása óta így van, így volt a tavaly nyári utolsó nagyobb orosz területnyereségek idején, de így volt a Dnyipro (Dnyeper) jobb partjának és Herszon városának orosz feladását eredményező ukrán hadműveletek idején, így volt a bahmuti harcok idején, és így van most, az ukrán ellentámadás idején is. A frontok erőviszonyait persze sok tényező határozza meg, de alapvetően az a fél, amelyik tüzérség tekintetében a másik fölé tud kerekedni, az tud eredményesen védekezni, illetve támadni is, megfelelő tüzérségi támogatás nélkül pedig egy ilyen, megmerevedett frontok és kiépített védelmi állások jellemezte állásháborúban lehetetlen eredményeket elérni. (Ez alól csak rövid időkre voltak kivételek, például a harkivi ukrán ellentámadás idején, ahol katonákkal feltöltetlen, kiépítetlen orosz állások ellen tudtak gyorsan manőverező egységekkel látványos eredményeket elérni az ukránok.)

A helyzet ugyanis az, egy ilyen léptékű, katonák tíz- sőt százezreit, harci eszközök ezreit bevető, megmerevedett frontvonalak mentén zajló háború már elsősorban felőrlő jellegű anyagháború, melynek célja az ellenség katonáinak, eszközeinek minél hatékonyabb pusztítása, minél kevesebb veszteséggel. Márpedig erre továbbra sem találtak fel alkalmasabbat a tüzérségnél, amely minden más fegyvernemet beleértve sokszoros mennyiségben és a lehető legolcsóbban tud robbanóanyagot eljuttatni az ellenséges állásokhoz. (Még a félelmetes és világverő amerikai légierő teljes erőbedobással is csak néhány tüzérségi dandár teljesítményét tudná hozni egységnyi idő alatt ellenséges területre juttatott robbanóanyag-mennyiség tekintetében.)

A tüzérségi erőviszonyok természetesen sok mindenen múlnak, a szemben álló lövegek és lőszerek pontosságától, hatótávolságától kezdve a hírszerzés minőségééig, de egy dolog megkerülhetetlen: a rendelkezésre álló lőszerek száma. Márpedig e tekintetben Ukrajna a háború eleje óta hátrányban van. A nyugati tüzérségi eszközök, illetve az ezekhez szállított lőszerkészletek megérkezése, illetve az orosz készletek fogyása és az orosz logisztikai problémák valamennyire kiegyenlítették a helyzetet, de ha a háború általános trendje még mindig az, hogy az ukránoknak takarékoskodni kell a tüzérségi lőszerrel.

Jól mutatja a problémát, hogy az ukránok most, a hónapok óta előkészített, várva várt ellentámadás idején nagyjából feleannyi lőszert tudnak naponta kilőni az orosz állásokra, mint a herszoni offenzívájuk idején, amikor még fel tudták használni a szovjet rendszerű fegyvereikhez rendelkezésre álló egykori raktárkészleteik utolsó nagyobb maradékait. És még ez is pozitív változás a télhez képest, amikor a bahmuti harcok idején volt olyan, hogy egyszerűen kifogytak az ukrán ütegek a lőszerből, és hiába tudtak volna iszonyatos veszteségeket okozni az ész nélkül rohamozó orosz egységeknek, nem volt mivel.

Hiányt szenvednek

Most pedig nem védekezni kellene az ukránoknak, hanem támadni, méghozzá jól kiépített, katonákkal és eszközökkel feltöltött, jól kiépített orosz állásokat – még ha ezek kétséges kiképzettségű és harcértékű katonák és egyre nagyobb arányban elavult eszközök is. Sokszor szokták idézni azt a harcászati ökölszabályt, hogy sikeres támadó hadműveletekhez legalább háromszoros számbeli fölényre van szükség. Egy modern háborúban ez már nem feltétlenül igaz, de – fogalmaz Michel Goya francia katonai szakértő –

„a három az egyhez elv nagyon is érvényes a tüzérségi lőszerek tekintetében pozícióharc esetén”.

Röviden: ha az ukránok belátható időn belül kézzel fogható sikereket akarnak elérni az orosz védelmi vonalak ellen, ahhoz arra van szükségük, hogy lövegeik folyamatosan tüzelhessenek az ellenséges állásokra, és „mindenre, ami mozog”.

Oleg Reznyikov ukrán védelmi miniszter elmondása szerint Ukrajna jelenleg nagyjából 110 ezer tüzérségi lőszert használ el havonta, ez pedig messze nem elég. Az ukrán erőknek legalább ennek a kétszeresére lenne szükségük, de inkább napi 10 ezer, azaz havi nagyjából 300 ezer lőszerre, de Reznyikov szerint ha semmilyen korlátozást nem kéne alkalmazniuk, akkor közel 600 ezer lőszert is el tudnának hatékonyan használni.

Csakhogy még ha el is tudná ezt a mennyiséget juttatni a Nyugat Ukrajnába, illetve a frontra, le is kéne ezeket a lőszereket gyártani, ugyanis lassan azért a nyugati raktárkészletek is kezdenek kimerülni. A gond Ukrajna és szövetségesei számára az, hogy a nyugati eszközökben használatos 155 milliméteres lőszer tekintetében nemhogy a 300 ezret, de még a 110 ezret sem éri el. Jelenleg az Egyesült Államok nagyjából 14 ezer, az uniós gyártók pedig legfeljebb 50 ezer lőszert képesek előállítani havonta. Ugyan már zajlanak a beruházások a kapacitások sokszorosára emelésére, ezek első hatásai a legjobb esetben is 2023 végére jelentkezhetnek, de a NATO tagállamai most minimálisan szükségesnek látszó (hiszen Ukrajna mellett saját raktárkészleteik újratöltésére is gondolniuk kell), mondjuk 300 ezer körüli értékre inkább csak 2025-re tornázhatják fel gyártókapacitásaikat.

Itt jönnek a képbe a szintén 155 milliméter átmérőjű, milliószámra az amerikai raktárakban álló kazettás lőszerek. Számítások szerint ezek különböző típusaiból több mint 4,5 millió darab áll rendelkezésre. Jól látható tehát, hogy ezek felszabadításával hosszú hónapokig, de akár évekig is ki lehet pótolni a gyártókapacitás és ukrán igények között tátongó rést, és ezzel esélyt adni az ukránoknak, hogy felpörgessék az offenzívájuk ütemét.

Szabad ilyet?

A döntés tehát racionális, de mi a helyzet a morális oldalával? Ha elítéljük az oroszokat bizonyos fegyverek, például a rakéta-sorozatvetők, termobárikus lőszerek vagy éppen pont a kazettás bombák bevetéséért, akkor megteheti a Nyugat, hogy maga is hasonló eszközöket ad át Ukrajnának?

„Ez embertelen. Ez a nemzetközi jog megsértése”

– hangoztatta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tavaly márciusban arra a hírre válaszul, hogy az oroszok kazettás lőszereket vetettek be Ukrajnában. Nem hallottuk, hogy ugyanezt üzente volna Joe Bidennek a mostani döntés kapcsán.

A dolog azért nem ilyen egyszerű. A kazettás lőszerek alapvetően hagyományos robbanóanyaggal működnek, tehát nem lehet ezeket az olyan tömegpusztító fegyverekkel egy lapon emlegetni, mint mondjuk a nukleáris vagy a vegyi fegyverek. Úgy működnek, hogy egy lőszerben (legyen az hagyományos tüzérségi lövedék vagy akár egy rakéta) több tucat vagy akár több száz kis méretű „bombácska” található, amelyek a lövedék pályájának egy bizonyos pontján kiszóródnak a levegőbe, majd nagy területen (ez több száz négyzetmétertől akár egy négyzetkilométerig is terjedhet) szétszóródva hullanak le a földre, egyenként felrobbanva, amint a földre vagy célpontjaikhoz érnek.

Ez nagyobb területeken szétszóródott „puhább” célpontok, azaz gyalogság, könnyebb páncélzatú eszközök, hevenyészett védelmi állások ellen jóval hatékonyabb támadási eszköz, mint egy hagyományos, a célpontot elérve, illetve a felett, előre beállított magasságban robbanó tüzérségi lőszer. De nem hatékonysága miatt tekinthetők problémásnak, mivel ilyen alapon rengeteg fegyvert lehetne betiltani vagy nemzetközileg elítélni.

A kazettás lőszerekkel alapvetően két probléma van. Az egyik az, hogy nehéz velük pontosan célozni. A kis bombácskák nagy területen szóródnak szét, és mivel általában kis fékezőejtőernyőhöz vagy szárnyacskákhoz hasonlatos készségekkel vannak ellátva, erősebb szélben akár az eredeti célterülethez képest is messzire szállhatnak. Ez különösen problémás, ha egy katonai célpont környezetében civilek, civilnek minősülő épületek is vannak. A nemzetközi jog megköveteli a hadviselő felektől, hogy elválasszák egymástól a katonai és a civil célpontokat, és tegyenek meg mindent azért, hogy a civil lakosság a lehető legkevesebbet szenvedjen a katonai célpontokra mért csapások következtében. Ez kazettás lőszerek esetében nagyon nehezen kivitelezhető, míg mondjuk egy GPS-vezérelt precíziós lőszerrel, rakétával vagy bombával sokkal inkább.

A másik fő gond az, hogy a kis robbanófejek nem mindig robbannak fel, tehát a kazettás lőszerek bevetése után potenciálisan sok életveszélyes robbanószerkezet maradhat az érintett területeken. Az, hogy milyen arányban nem robbannak fel e szerkezetek, sok mindentől függ, de nagyban múlik a célként kiválasztott terepen: egy nyílt, sík mezőn jellemzően jóval kisebb a „besült” töltetek aránya, mint egy erdőben, ahol a fák, bokrok ágain sok bombácska akadhat fent, vagy mint városi környezetben, ahol szintén sok tereptárgy zavarhatja meg a működésüket.

Bár egyes kommentárok azt a látszatot keltik, ez nagyon messze van attól, mintha elaknásítanák az adott területet. Ezek a bombácskák nem arra vannak tervezve, hogy érintésre működésbe lépjenek, és az, hogy eredetileg nem robbannak fel, az sokszor eleve azért van, mert valamilyen technikai gond miatt erre nem is képesek. Természetesen előfordulhat, hogy egy ilyen besült bomba magától vagy valamilyen erőhatás miatt később felrobban, de ez a kockázat nem nagyobb, mint a hagyományos, valamiért fel nem robbant lőszerek, lőszermaradványok esetében.

Léteznek olyan kazettás lőszerek is, amelyeket direkt úgy terveznek, hogy kilövésük után néhány perccel – ha nem robbannak fel – hatástalanítsák magukat, ezzel is minimalizálva a nem szándékos károkozást és a civil áldozatokat. A technológia egyébként is kulcskérdés: míg a szovjet technológiával gyártott régi kazettás lőszerek „besülési rátája”, azaz a fel nem robbant bombácskák aránya 40-50 százalékos is lehet, a modernebb nyugati lőszerek (például a várhatóan az Ukrajnába küldött szállítmányokban is helyet kapó M483A1 lőszer) esetén ez hivatalosan néhány százalék – igaz, nem hivatalosan ennek többszöröse, de még mindig csak 10-15 százalék.

Mit jelent mindez a gyakorlatban? Azt, hogy a kazettás lőszerek a civil lakosságra jelentett veszélye nagyban függ a felhasznált lőszerek pontos típusától, attól, hogy milyen környezetben és milyen célpontok ellen vetik be őket, és ezt milyen pontossággal teszik. Ha sűrűn lakott városnegyedeket válogatás nélkül megszórnak elavult kazettás lőszerekkel, akkor rengeteg civil áldozatra kell számítani, ha viszont nyílt terepen, ellenséges formációk ellen vetik be pontos célzással, akkor ezek nem sokkal veszélyesebbek, mint a hagyományos tüzérségi eszközök.

„Abszurd a feltételezés, hogy egy kisgyerek kiás egy fel nem robbant kazettás lőszert a földből vagy rálép egy ilyenre, és meghal. Összefoglalva, a kazettás lőszerek NEM tömegpusztító fegyverek. Ha egy orosz katona egy lövészárokban viszonylagos biztonságban tudhatja magát tőlük, akkor egy lakásában meghúzódó néni vagy egy háború után a mezőn futkosó gyerek is rendben lesz”

– írja nagyon informatív Twitter-threadjében Dillon Payton, az amerikai tüzérség veteránja.

DPICM’s are not a weapon of mass destruction and the fears about its usage resulting in civilian death is overblown. As a former US Army fire support NCO, I will explain in detail the risks and benefits involved in its employment. 1/ pic.twitter.com/5FcfqcB1ew

— Dillon Payton (@dillonrpayton) July 8, 2023

Nincs más út

De mire számíthatnak az ukránok a kazettás lőszerek orosz csapatok elleni bevetésétől? Ilyen lőszerből sok fajta van, egyes típusokat kifejezetten gyalogság ellen fejlesztettek ki, másokat inkább páncélozott járművek ellen, de léteznek gyújtóbomba típusú, sőt elektronikus hadviselésre kifejlesztett kazettás lőszerek is. Az ukránok feltehetően az első két fajtából kaphatnak, ezek fő előnye, hogy telitalálat nélkül is, jóval nagyobb területen eredményesek, mint hagyományos társaik.

Leghatékonyabban ezek a fegyverek nyílt terepen, esetleg gyengén megerősített, hevenyészett állásokban tartózkodó gyalogság, valamint páncélzattal nem vagy alig rendelkező eszközök, például tüzérségi lövegek, légvédelmi eszközök ellen alkalmazhatók hatékonyan. Jól megépített védelmi állások, városokban beásott gyalogság, valamint nehezebb páncélosok ellen nem igazán. Önmagában tehát a kazettás lőszerek nem fogják elsöpörni az orosz védelmi vonalakat, de hatékonyak lehetnek az orosz tüzérség elleni harcban, az ellentámadásokat indító orosz gyalogság ellen, vagy éppen az orosz utánpótlási vonalak támadásához – és persze pusztán az is sokat érhet, hogy a pontosabb, nagyobb rombolóerejű lőszerek egy részét felszabadíthatják az ilyeneket igénylő feladatokra.

De vissza a morális megfontolásokhoz. Először is: az Egyesült Államok és Ukrajna (valamint Oroszország) sem csatlakozott a kazettás lőszereket betiltó nemzetközi egyezményhez, tehát ilyenek bevetése semmiképpen sem nevezhető illegálisnak, legfeljebb elítélhetőnek.

Azt is le kell szögezni, hogy Ukrajnában mindkét fél, de főként az oroszok eddig is rengeteg kazettás lőszert vetettek már be eddig is. Az oroszok számos ukrán településre, köztük a Harkivhoz hasonló nagyvárosokra is minden skrupulus nélkül lőttek ki kazettás lőszereket (az alábbi videón egy Harkiv elleni ilyen támadás látható), miközben hagyományos lőszerekkel vagy éppen cirkálórakétákkal és drónokkal is támadnak egyértelműen civil célpontokat. (Ugyanezt egyébként Szíriában is megtették: az orosz légierő kifejezetten terrorbombázás céljával támadta kazettás lőszerekkel a rezsimmel szemben álló nagyvárosok lakónegyedeit.)

A civilian district in Kharkiv being shelled by russian cluster munitions in 2022. My question is where were all these humanity advocates

pic.twitter.com/nRCnXDVzmc

— Mira of Kyiv (@reshetz) July 7, 2023

Az orosz tüzérség által használt hagyományos lőszerek is nagyon nagy arányban sülnek be, különösen azóta, hogy már rákényszerültek a sok évtizede eltárolt készletek, illetve régi és/vagy kétes minőségű iráni, kínai és talán észak-koreai készletek felhasználására is. Az ukrán földeken, városokban tíz- de inkább százezerszámra lehetnek fel nem robbant orosz lőszerek a kazettás lőszerek bombácskáin túl is, azok rombolóerejének sokszorosával. Az oroszok az invázió kezdete óta négyzetkilométerek százait aknásították el Ukrajnában, a telepített vagy éppen tüzérségi és légi eszközökkel Ukrajna területére leszórt orosz aknák számát jelenleg 10 millió körülre teszik a becslések.

Persze ez önmagában nem felmentés az ukránok számára. Abban azért talán lehet reménykedni, hogy az ukránok nem sűrűn lakott, a frontvonaltól távol fekvő orosz többségű nagyvárosokat fognak kazettás lőszerekkel lőni (és talán ezt az  amerikaiak kifejezetten meg is tiltják nekik a szállítás feltételei között). Így is van némi többletkockázata a civil lakosság számára a kazettás lőszerek bevetésének, viszont jelenleg a között kell választani, hogy lőszerhiány miatt csak csigalassúsággal haladjon-e az ukrán offenzíva, vagy kazettás lőszerekkel megkapják az ukránok az esélyt, hogy rákényszerítsék az oroszokat a visszavonulásra.

Ukrajna civil lakosságára a legnagyobb veszélyt nem egyes fegyverek, hanem az orosz agresszió jelenti. Az orosz megszállás alá került területeken borzalmas atrocitásokat követnek el az orosz katonai és egyéb erők, a frontvonal közeli ukrán területeket pedig minden eszközzel támadják, a civil lakosság támadása pedig az orosz stratégia legfelsőbb szinten jóváhagyott része (gondoljunk csak a Nova Kahovka-i gát felrobbantására vagy arra, hogy a mentést végző, segélyt osztogató civileket és katonákat célzottan lőtte a katasztrófa utáni hetekben az orosz tüzérség.

Piles of russian munition, mostly cluster which they fired at Kharkiv last year. https://t.co/NSDf6vlSt4 pic.twitter.com/UxSe0JeX9w

— Mariia Kramarenko (@KramarenkoMari3) July 8, 2023

A háborút Oroszország indította, és a békéhez vezető egyetlen reális út az oroszok katonai veresége. vagy legalábbis Ukrajnának megfelelő feltételekkel tárgyalóasztalhoz kényszerítése. Ez jelenleg – részben a Nyugat évtizedekre visszanyúló stratégiai hibái miatt – csak sokszoros idő alatt, még több ukrán katonai és civil áldozattal történhetne meg kazettás lőszerek nélkül. Ezek leszállítása Ukrajnának tehát ugyan morálisan megkérdőjelezhető döntés, visszatartásuk azonban még inkább az lenne.