5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Miközben Nagy-Britanniában megint terjed a koronavírus, ma várhatóan 40 ezer, az elődöntőkben és a fináléban pedig 60 ezer néző őrjöng majd a londoni Wembley-ben. Szakértők egy része attól tart, hogy ez olaj lesz a tűzre. Az UEFA szerint ugyanakkor minden rendben van: a meccsekre csak védett szurkolókat engednek be.

A foci Európa-bajnokság egyik legnagyobb derbijére kerül sor ma, magyar idő szerint este hat órakor a londoni Wembley stadionban, ahol az angol és a német válogatott ütközik meg egymással.

40 ezren a lelátókon

Az összecsapás már önmagában különleges, hiszen két „ősellenségről” van szó, amelyek számos emlékezetes meccset vívtak egymással a múltban, gondoljunk csak az 1966-os  vb-döntőre (4:2 az angoloknak), az 1996-os Eb-elődöntőre (1:1, tizenegyesekkel a németek jutottak a döntőbe), vagy éppen a 2010-es vb-nyolcaddöntőre (4:1 a németeknek).

Ráadásul ma már a lelátókon is valódi meccshangulat lehet, hiszen az eddigieknél kétszer több, 40 ezer nézőt engednek majd be a stadionba.

Így az igazi: angol-német derbi a nézőkkel telt Wembley-ben 2007. augusztus 22-én. Fotó: Richj1209, English Wikipedia
Így az igazi: angol-német derbi a nézőkkel telt Wembley-ben 2007. augusztus 22-én. Fotó: Richj1209, English Wikipedia

Az elődöntőkön és a döntőkön pedig már több mint 60 ezren szurkolhatnak majd, ami – tekintve, hogy  az aréna 90 ezer férőhelyes - 75 százalékos kihasználtságot jelent. A szigetországban ez lesz a legnagyobb sportesemény a járvány kitörése, 2020 márciusa óta. (Összehasonlításul: a magyar válogatott budapesti Eb-meccseit mintegy 56-56 ezren látták a helyszínen - a szerk.)   

Vissza a normalitáshoz

A bővítésről múlt héten állapodott meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a brit kormánnyal.

Nagyszerű hír, hogy ilyen sok szurkoló tekintheti meg a Wembley-ben a torna utolsó három meccsét. Az elmúlt 18 hónap megtanított bennünket arra – a pályán és azon kívül is –, hogy mennyire nélkülözhetetlenek a szurkolók

- mondta Aleksander Ceferin UEFA-elnök, arra utalva, hogy a koronavírus-járvány miatt sokáig nézők nélkül játszották a meccseket, ami enyhén szólva sem tett jót azok hangulatának. Egyúttal köszönetet mondott Boris Johnson brit kormányfőnek és az egész kormánynak, hogy beleegyeztek a kapacitás bővítésébe.

A találkozókra csak olyan szurkolókat engednek be, akik teljes egészében védettek a koronavírussal szemben - már legalább 14 nap eltelt a második oltás óta -, vagy negatív teszttel bizonyítják, hogy nem fertőzöttek.

Ahogy haladunk előre a korlátozások feloldási tervének végrehajtásával, továbbra is top prioritásként kezeljük az emberek biztonságát. Nagyon szorosan együttműködünk az UEFA-val és az Angol Labdarúgó-szövetséggel, hogy szigorú közegészségügyi intézkedéseket vezethessünk be, miközben több nézőt engedhetünk a lelátókra

- jelentette ki Oliver Dowden brit kulturális miniszter.

Megint terjed a Covid

Kritikusok ugyanakkor még ezzel együtt sem tartják túl jó ötletnek, hogy Londonban épp akkor tartanak tömegeseményeket, amikor a járvány ismét kezd felpörögni. Az úgynevezett Delta-variáns miatt ugyanis május vége óta megugrott a regisztrált fertőzöttek száma:

Az új, diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma Nagy-Britanniában. (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)
Az új, diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma Nagy-Britanniában. (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)

Igaz, a halálozások száma csak minimális mértékben emelkedett.   

Az eddigi ismeretek alapján a Delta-variáns fertőzőbb, de nem veszélyesebb az eddigi mutánsoknál, a vakcinák pedig megvédenek a súlyos megbetegedéstől  – erről itt írtunk: Nagyon terjed a Delta-variáns Európában, de van egy jó hírünk –, a még be nem oltottakra veszélyes lehet.

Ezt figyelembe véve Brüsszel a döntés újragondolására kérte az illetékeseket.

Kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a Wembley-ben, egy tömött stadionban tartják az elődöntőket és a döntőt, miközben az Egyesült Királyság maga is korlátozza polgárai beutazását az EU-ba

- mondta például Margaritis Schinas, az Európai Bizottság alelnöke tegnap az Európai Parlamentben.      

Szerintem az UEFA-nak alaposan elemeznie kell a döntést. (…) Egy olyan döntést, amelyet a tények teljes ismeretében kell meghozni

- tette hozzá.

Szakértők egy része attól tart, hogy a stadionokban vagy azok környékén annak ellenére is terjed majd a vírus, hogy szabadtéri eseményekről van szó (és amelyeken csak védett vagy nem fertőző személyek vehetnek részt.)        

A külső helyszín csökkenti a veszélyt – de nincs nulla kockázat. Itt nem csak a stadionról van szó, hanem a környezetéről is, ahol emberek gyűlnek össze – bárokban, klubokban, háztartásokban

- mondta Catherine Smallwood, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai kirendeltségének vezető tisztségviselője. (Magyarországon is voltak olyan félelmek, hogy a sok néző miatt újra megugrik a fertőzésszám, de nem így történt. Igaz, nálunk csak minimális mértékben van jelen a Delta-mutáns - a szerk.)

A brit kormány egyébként a fertőzésszám emelkedése miatt július 19-re halasztotta az újabb járványügyi lazításokat, ami egy hónapos csúszást jelent az eredeti tervekhez képest.

Arra számítanak, hogy az átoltottság növekedésével – eddig a britek kétharmada kapta meg legalább az első oltást – kordában tudják tartani a kórházi ellátást igénylő Covid-betegek számát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG