Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.
A 2017-ben publikált, jelenleg is hatályos amerikai Nemzetbiztonsági Stratégia egy anarchikus nemzetközi arénát jelenít meg. Az anyag Moszkvát és Pekinget revizionistának bélyegzi, amelyek veszélyeztetik az amerikai szupremáciát. A kínai hadsereg „ki akarja szorítani az USÁ-t az Indo-csendes-óceáni térségből”, míg Moszkva „vissza akarja állítani a nagyhatalmi státuszát és befolyási övezetet akar létrehozni a határai közelében.”
A nyugati szankciók és Biden elnök, valamint külügyminiszterének a diplomáciában erősen megkérdőjelezhető nyelvezete az utóbbi időszakban még közelebb tolta egymáshoz Moszkvát és Pekinget. Ezen a ponton feltétlenül kiemelésre méltó Lavrov külügyminiszer március 22-i pekingi látogatása, mert ezt követően Tajvan körül és az ukrán határon ugrásszerűen megnőtt Kína és Oroszország katonai aktivitása. Március 26-án például egyetlen napon a kínai néphadsereg 20 nehézbombázója és vadászgépe sértette meg Tajvan Légvédelmi Azonosítási Körzetét (ADIZ – Air Defence Identification Zone).
„Kínai-orosz együttműködésre van szükség, hogy megakadályozzuk az USA törekvését a világméretű hegemóniára” – ezzel a címmel kommentálta az orosz külügyminiszter pekingi látogatását a Global Times, amely általában hűen tükrözi a kínai vezetés álláspontját. Lavrov nem sokkal azután érkezett a kínai fővárosba, hogy az USA és Kína külügyi vezetői viharos eszmecserét folytattak Alaszkában. Moszkva jelenleg azért lobbizik Kínánál, hogy az vegyen részt az év második felében egy belarusz hadgyakorlaton – ez lenne Peking első szimulált katonai konfrontációja a NATO-val.
Tajvan kérdése
Az Egy Kína elv és egy jövőbeni egyesülés Tajvannal a kínai stratégiai gondolkodás alapköve. A koronavírus járvány még tovább aktivizálta Pekinget, tekintve, hogy Tajvan elképesztő sikereket tudott felmutatni a járvány kezelésében és felmerült a veszély, hogy a szigetország legitimitást nyer az ENSz Egészségügyi Világszervezetében.
Trump volt elnök már beiktatása előtt megkérdőjelezte az Egy Kína elvet azzal, hogy fogadta a tajvani elnök telefonját, amely 1979 óta az első közvetlen beszélgetésnek számított a két ország vezetője között. Tavaly nyáron David Stilwell, az amerikai külügyminisztérium Kelet-Ázsiáért felelős diplomatája úgy fogalmazott: Washington egy „jelentős kiigazítást” hajt végre a hosszú ideje követett Egy Kína elvet illetően.
Az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság kapcsolatának 1979-ben történt normalizálását követően USA az „egy Kína” politika keretében ugyan elismerte a pekingi kormányt és annak Tajvan iránti követelését, de ugyanezt nem tette meg a Népköztársaság sziget feletti szuverenitását illetően. A kétoldalú kapcsolatot Tajpejjel aztán az egymást követő amerikai adminisztrációk a Taiwan Relations Act keretei között egyre szorosabbra fűzték. Washington továbbra is a sziget első számú fegyverszállítója, és nemrégiben engedélyezte tengeralattjárók gyártásához szükséges műszaki ismeretek átadását Tajvannak.
Az elmúlt hetekben két vezető amerikai katonatiszt – az Indo-csendes-óceáni parancsnokság volt vezetője, Philip Davidson, és az új parancsnok, John Aquilino admirális – közelgő amerikai-kínai háborúra figyelmeztettek Tajvan kapcsán. Peking szürke zónás nyomásgyakorlása már olyan szintet ért el, hogy Joseph Wu tajvani külügyminiszter a héten leszögezte: ha kínai támadás jön, „a sziget az utolsó napig védekezni fog”.
Az ukrán front
Az ukrán védelmi minisztérium legutóbbi állásfoglalása szerint Moszkva nagyszabású provokációkra készül a Donyec-medencében és fennáll a lehetősége, hogy megkísérli erőinek behatolását „mélyen Ukrajna területére”. Valóban, rendkívül szokatlan, hogy Moszkva még Szibériából is vezényel át tankokat és rakétavetőket az ukrán határ közelébe.
Ruszlan Puhov, Kreml-közeli katonai szakértő a héten úgy vélekedett, hogy Moszkva fel akarja korbácsolni a nyugati félelmeket egy vérontástól és ezzel kedvezőbb pozícióba kerülni az ukrán politikai rendezésnél. Azt már mi tesszük hozzá, hogy egy háborút többször is meg kell gondolnia Moszvának: jönnének az újabb szankciók, az Északi Áramlat II. projekt összeomlana, ahogyan az egyre sikeresebb orosz COVID-19 diplomácia is a Szputnyik V. vakcinával.
86,47 milliárd dollárt fog befektetni Dél-Koreában 2026 és 2030 között. 
