3p

Semmi esélye annak, hogy rövid távon lassuljon az élelmiszerárak drasztikus áremelkedése - az emelkedő költségek, adóterhek, de még az árstop is ahhoz vezet, hogy összességében sokkal többet kell fizetnünk a nagybevásárlásért. Lapigazgatónk az ATV Start vendége volt.

A Privátbankár.hu legfrissebb Árkosár-felmérése a sorozat 15 éves történetének legnagyobb élelmiszerár-emelkedését mérte októberben. Másnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt inflációs adatok is igazolták a jelentős drágulást. Az ATV Start című műsorában egyebek mellett a folyamatok hátteréről kérdezték munkatársunkat. 

Gáspár András, a Privátbankár.hu lapigazgatója elmondta: hiába csökken a világpiacon a dollárban vagy euróban kifejezett gázár, amíg a forint ennyire gyenge, nem várható emiatt sem az élelmiszerárak csökkenése. Nincsenek arra utaló jelek, hogy fékeződne a drágulás - legfeljebb a bázishatás kozmetikázhatja az adatokat, hiszen ha például a tojás ára 50 forintról 100 forintra emelkedik, az 100 százalékos inflációt jelent, de ha innen újabb 50 forinttal drágul, az statisztikailag már csak 50 százalékot...

Az áremelkedés minden üzletben gyakorlatilag egyformán megjelenik. Az energiaárak, a bérköltségek, a növekvő adóterhek minden esetben a végfelhasználónál csapódnak le, jelen esetben tehát a háztartások szembesülnek jóval magasabb számokkal az árcímkéken. Az árstop hatása is ellentmondásos: míg az intézkedéssel érintett termékek ára valóban a tavaly októberi szinten fagyott be, ez csak azoknak jelenthet érdemi segítséget, akik nagyrészt ezekből a termékekből vásárolnak - azt Gáspár András szerint meg sem lehet tippelni, hogy mennyivel drágul az összes többi termék amiatt, hogy a kereskedők kompenzálják az árstopos termékeken keletkező veszteségüket. 

Nem egyetlen áruházlánc kiugró áremelése okozta a Privátbankár Árkosár felmérés drasztikus drágulásról tanúskodó végeredményét: nagyon szűk sávban, 33 és 28 százalék között szóródnak az eredmények.

Emiatt érdemben nem lehet spórolni csupán azzal, hogy hol vásárolunk be - az alacsonyabb minőségű, valamint az akciós termékek felé fordulnak a vevők. Az akciók azonban egyre inkább az áruházláncok hűségprogramjaihoz kötődnek, tehát most igazán érdemes lehet ezekhez csatlakozni, a hűségkártyákat és applikációkat használni. A KSH legutóbbi kiskereskedelmi forgalmi jelentéséből az is kiderül: az árszínvonal masszív emelkedésével párhuzamosan csökkenni kezdett az élelmiszerek magyarországi forgalma.

Hollósi Dávid, az MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. Agrár és Élelmiszeripari üzletágának vezetője a műsorban elmondta: az élelmiszerárak drasztikus emelkedésének megfékezése nagyon lassú és hosszú folyamat lesz - a mezőgazdasági termelés ugyanis egy nagyon energiaintenzív ágazat.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG