3p
Az első exit pollok szerint a Fidesz jobban szerepelt, mint öt éve, a Jobbik támogatottsága viszont jelentősen olvadt. Közben sorban jönnek a hírek Európából is, a németeknél egyre nagyobb a kétség, hogy Manfred Weber elegendő támogatást élvez-e az Európai Bizottság elnöki posztjának betöltéséhez. Frissítés: a DK és a Momentum a vezető ellenzéki erő, bukott az MSZP, a Jobbik és az LMP.
Hagyományőrző huszárok szavaznak az országgyűlési képviselő-választáson a váci Madách Imre Művelődési Központban 2018. április 8-án. (Fotó forrása: MTI Fotó, Kovács Tamás)

Hét óra után járunk, szavazni már nem lehet, lezárultak az urnák, és máris megjelentek az első exit pollok az EP-választásról. Végleges eredményeket majd csak 23 óra táján tudunk közölni, mivel Európa egyes tagállamaiban késő estig vannak nyitva a szavazóhelyiségek, és az uniós államoknak be kell várniuk egymást az eredmények közlésével.

Ami biztosan kijelenthető, Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta nem volt ilyen magas a részvétel az EP-választáson. Fél hétkor már meghaladta a 41 százalékot a szavazójogukkal élő állampolgárok aránya a teljes, szavazati joggal rendelkező népességen belül. Ez azt sejteti, hogy a győzelemre eleve esélyes Fidesz nagyot nyerhet, mivel a magas részvétel a kormányzó pártnak kedvez (a kisebb támogatottságú pártok a magas részvétel mellett nehezebben tudják elérni az 5 százalékos bejutási küszöböt).

Az eddig megjelent előrejelzések szerint a Fidesz-KDNP listája 56 százalékot kapott, 5 százalékponttal többet, mint öt évvel ezelőtt. A Nézőpont exit pollja szerint nagyot bukhatott a Jobbik - 15 százalékról 9 százalékra olvadhatott a támogatottságuk -, és valamivel kisebbet az LMP (a zöldeknek 5-ről 3 százalékra csökkenhetett a szavazati arányuk).

A Demokratikus Koalíció nagyjából hozhatta a 2014-es, 10 százalékos eredményét. Az MSZP teljesítményét nehéz megítélni, mert a Párbeszéddel koalícióban mérette meg magát most, míg legutóbb külön indult. Mindenesetre 5 éve 11 százalékot értek el, most a társulásukra 10 százalékot mért a Nézőpont.

Vitathatatlanul sikeresnek nevezhető a Momentum eredménye: a fiatalabb választópolgárok körében népszerű pártot 7 százalékra mérték.

Frissítés: a Magyar Nemzet már 98 százalékos feldolgozottságról szivárogtat - eszerint a Nézőpont exit pollja meglehetősen pontatlannak bizonyult. A Fidesz-KDNP 52,3 százalékot szerzett, a legerősebb ellenzéki erő a DK lett 16 százalék fölötti eredménnyel. A Momentum még annál is nagyobbat ment, mint az előrejelzés ígérte: 9,7 százalékot szerezve a második legerősebb ellenzéki párt lett. Az MSZP-PM és a Jobbik pedig jó nagyot bukott, 6,6 illetve 6,5 százalék áll a pártok neve mellett a Magyar Nemzet értesülése szerint. Az LMP nem szerzett mandátumot, már le is mondott a párt elnöksége.

Az európai uniós tagállamokból is szállingóznak a pollok, ezek alapján úgy néz ki, hogy Németországban bár győzött, de ritka gyenge eredményt ért el a kormányzó CDU-CSU a maga 28 százalékával. Politikai gyorselemzések szerint ez hatással lesz Manfred Weber jelölésére az Európai Bizottság élére, gyengültek az esélyei. Az osztrákoknál pedig kevésbé volt érezhető va hatása a napokban kiszivárgott kompromittáló videónak: a Szabadságpárt nem szerepelt gyengébben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG