Ukrajna és Moldova bejelentett EU-tagjelölt kinevezése felháborodást váltott ki Délkelet-Európában. Azzal, hogy Kijev és Kisinyov eléjük ugrott a tagjelölti sorban, az EU hatalmas pofont adott az immár hosszú évek óta várakozó nyugat-balkáni országoknak. Természetesen, ha az EU nem akar bővítést, kifogást könnyen talál.

Elhúzódó rémálom

Montenegró és Szerbia körülbelül egy évtizede tárgyal Brüsszellel. Ám még nem értek el áttörést a csatlakozási folyamat olyan alapvető kérdéseiben, mint a jogállamiság és a korrupció elleni küzdelem. Észak-Macedónia és Albánia minden előfeltételt teljesített a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.Ám az EU-tagállam Bulgária identitáspolitikai vétója miatt nem történt kézzelfogható előrelépés.

A június 23-i EU-csúcs nem tudott elmozdulni erről a holtpontról. Eközben Bosznia-Hercegovinának további feltételeket kell teljesítenie a tagjelölt státuszhoz, Koszovó pedig azzal küzd, hogy öt EU-tagállam még mindig nem ismeri el az ország függetlenségét.

Ráadásul ez az egyetlen balkáni ország, amelynek még mindig vízumra van szüksége az EU-ba való belépéshez, annak ellenére, hogy teljesítette a vízumliberalizáció minden feltételét.

Nincsen mit csodálkozni ezek után, hogy a regionális országok egyre frusztráltabbak az Európába vezető végtelen úton, ezért alternatívákat keresnek.

Bár a Nyugat-Balkán továbbra is alapvetően még mindig Brüsszel és Washington geopolitikai pályáján halad, Ankara gyorsan igyekszik megerősíteni gazdasági és politikai jelenlétét olyan országokban, mint Szerbia, Észak-Macedónia, Albánia, Koszovó és Bosznia-Hercegovina.

Ottomán gyökerek

Törökországot és a Balkánt egykor az Oszmán Birodalom kapcsolta össze. Ellentétben a kemalista elődökkel, Erdogan elnök és iszlamista társai már nem egy csődtömegként tekintenek a Balkánra, hanem az oszmán birodalom egy volt erőközpontjára, amely számos vezírt és tábornokot adott a birodalomnak. 

Mára mind Ankara, mind a Balkán egy olyan klub dühös tagjai, amelyek tagjelölt státuszt kaptak az EU-tól, de – Törökország esetében 1999 óta – hiába várnak.

Ankara és balkáni szövetségeseinek EU-tagsága elveszett ambíciónak tűnik. Három balkáni állam – Szerbia, Észak-Macedónia és Albánia – ezért megkezdte saját integrációs folyamatát a Nyílt Balkán kezdeményezésbe, amelyet sok regionális vezető az EU-tagság helyettesítőjeként lát.

Erdogan játszmája

Törökország a maga részéről több-vektoros külpolitikát folytat, és a Balkán fontos szerepet játszik ebben a stratégiában. Ankara már minden nyugat-balkáni állammal aláírt szabadkereskedelmi megállapodást, és az ilyen megállapodások eredményeként folyamatosan növeli gazdasági súlyát.

Például a kétoldalú kereskedelem Törökország és Szerbia – a Nyugat-Balkán legnagyobb gazdasága – között 2021-ben mintegy 2 milliárd dollár volt; ez idén várhatóan több mint kétszeresére, 5 milliárd dollárra nő. Az elmúlt évtizedben a török ​​befektetések Szerbiában is nagyságrendekkel nőttek, 1 millió dollárról mára 300 millió dollárra.

Az ilyen együttműködés várhatóan csak növekedni fog.  

Erdogan hamarosan Szerbiába látogat, külügyminisztere, Mevlut Cavusoglu pedig a közelmúltban a régióban tartózkodott, ahol Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia és Horvátország vezetőivel találkozott. Érdemes itt megjegyezni, hogy Zágráb 9 éven keresztül folytatta csatlakozási tárgyalásait Brüsszellel, mire végre 2013-ban meghívást kapott az Unióba.

Cavusoglu ellátogatott Koszovóba is, Szerbia szakadár tartományába, amely 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, és amelyet Törökország, a legtöbb EU-tag és a legtöbb balkáni állam független országként ismer el – bár Bosznia-Hercegovina nem.

A Koszovó státuszával kapcsolatos nézeteltérések ellenére azonban gőzerővel folyik a háromoldalú partnerség megerősítése. Ankara hamarosan Törökország-Bosznia-Hercegovina-Szerbia csúcstalálkozót kíván tartani, a helyi vezetők pedig dicsérték Törökország diplomáciáját. Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja nemrégiben „nagy államférfiúnak” nevezte Erdogant, aki megérti a balkáni ország helyzetét.

Az üzlet mindenek előtt

Bár Ankara a balkáni muszlimok védőszentjeként kívánja magát feltüntetni - különösen Boszniában -, valójában Törökország nagyobb figyelmet fordít a gazdasági együttműködésre.

 Szerbiában Ankara gyárakat nyitott és üzleti beruházásokat hajt végre, míg Boszniában a mecsetek helyreállítására és a bosnyákokkal – a három őshonos etnikai csoport egyikével – való kulturális kapcsolatok elmélyítésére összpontosít.

Ezeket a nyitányokat viszonozzák. Szerbiában a török ​​állampolgárok biometrikus azonosító kártyájukkal utazhatnak útlevél helyett.

2019-ben Szerbia még azt is lehetővé tette a török ​​rendőrségnek, hogy saját földjén tevékenykedjen. Míg a szerbiai török ​​rendőrök nincsenek felfegyverkezve, és nem rendelkeznek olyan jogkörrel, mint otthon, egyes emberi jogi szervezetek attól tartanak, hogy Szerbiára nyomást fognak gyakorolni, hogy adja ki Ankarának Erdogan bírálóit, köztük kurd aktivistákat.

Az ilyen aggodalmak nem alaptalanok. 2017 decemberében, két évvel azelőtt, hogy Szerbia és Törökország egyetértési nyilatkozatot írt alá a közös rendőrjárőrökről, Belgrád kiadta Törökországnak Cevdet Ayaz kurd politikust. A szerb hatóságokat most arra kérik, hogy adják ki Ecevit Piroglut, egy másik kurd aktivistát Törökországnak, ahol terrorizmussal való állítólagos kapcsolata miatt keresik.

Információs hadviselés

Nem Szerbia az egyetlen balkáni ország, amelynek Törökország udvarol; más regionális államok is felkeltették Ankara figyelmét.  Jó példák erre a közelmúlt médiabefektetései.

Júniusban a török ​​közszolgálati műsorszolgáltató, a TRT elindított egy balkáni szolgáltatást, amelynek célja, hogy „Törökország hangját” közvetítse a régióban. A hírplatform Szerbia és Bosznia mellett Horvátországba, Észak-Macedóniába, Albániába, Koszovóba és Montenegróba is szállít politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági tartalmat.

A befolyás ilyen kirívó bővítése valószínűleg gondot okoz majd az EU-tagoknak. 2018-ban Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy ellenzi azt a „Balkánt, amely Törökország vagy Oroszország felé fordul”.

Noha megjegyzései kevésbé a Balkán képességeire, mint az EU belső kihívásaira irányultak, tény, hogy az iszlamizálódó Törökország terjeszkedésének sok EU-fővárosban nem jó a visszhangja, és az európai hatalmak valószínűleg nem engedik meg Törökországnak, hogy veszélybe sodorja érdekeiket a térségben. Így a Balkán továbbra is Törökország kapuja marad Európa felé, Ankara azonban nem lesz egyhamar a térség legnagyobb gazdasági szereplője.

Ennek ellenére az EU lassú terjeszkedése ajtót nyitott Törökország előtt.

Egyre fárasztóbb az Európába vezető végtelennek tűnő út, így a regionális országok alternatívákat keresnek az örökkévalóság EU várótermében való eltöltésére. A nagy ambíciókkal rendelkező kis balkáni országok számára vonzóbb lehet a Törökországgal való szorosabb kapcsolat, mint a politikai tisztítótűz.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)