5p

Magyarország az előkelő 10. helyen végzett.

A környezetvédők már jó pár éve a vonat mellett tették le a voksukat. De ahhoz, hogy ne repülőre szálljunk, és felejtsük otthon az autót, az is kell, hogy pontos és komfortos legyen az effajta utazás. Egy svéd turisztikai online lap a minap tette közzé a The Telegraph című brit lap európai vasúti hálózat tesztelésének eredményét. Az Európa 15 legnagyobb országának vasúti közlekedését vizsgáló listán Magyarország az előkelő 10. helyen szerepel.

Taroltak a németek
Taroltak a németek
Fotó: Depositphotos

Érdekes módon, a legtisztább, legpontosabb és csodás panorámaablakokkal bíró svájci vonatok nem szerepelnek a listán, talán mert tudták, hogy úgyis ők lennének az elsők, vagy, mert túl drágának ítélték a jegyeket. A tesztelésnél mindenütt figyelembe vették a festői kilátást, az állomások állapotát, a pontosságot, a jegyárakat, a foglalási oldalak színvonalát és az éjszakai járatok sűrűségét.

A tengerparti nyaralásra induló svédek nagy kedvence Görögország, de a The Telegraph szerint rémálom itt vonatra szállni, ezért utolsók a listán. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy rosszul karbantartottak a vonalak, ráadásul az elmúlt évek természeti katasztrófái a vasúthálózat jelentős részét tönkretették, így sok helyen pótlóbuszra kell átszállni. Ez kényelmetlen a turistáknak, akik egyébként sem igazodnak el a hektikus görögországi buszállapotokban. 

Van, ahol a retro szovjet mozdonyok vonzók

A 14. helyen Bulgária végzett. Az angol lap szerint Szófia komoly nemzetközi csomópont, és a korábbihoz képest sokat fejlődött. Azoknak ajánlják elsősorban az itteni vonatozást, akik retro élményre vágynak, és szeretnék látni a régi szovjet mozdonyokat. A kilátás persze ettől függetlenül szép. A 13. helyezett Norvégia – ez igen meglepő, hiszen gyönyörű a táj, magas a technikai színvonal, de a tesztelők szerint egy ekkora területű országhoz képest a vasúthálózat nem különösebben fejlett, a kapacitás kicsi, a jegyek drágák, és kevésnek ítélték a főváros és a repülőtér közötti járatok számát is.

A spanyol AVE (Alta Velocidad Española) és a Renfe által üzemeltetett nagysebességű vonatok komfortosan kötik össze Madridot Barcelonával, Malagával, Granadával, Sevillával, Alicantével, Murciával, Valenciával és más városokkal. Ha több luxusra vágyik valaki, utazhat a Transcantábrico szuperexpresszel is. Ugyanakkor egyes, utolsó percben megvett jegyek drágák lehetnek, az ország egyes része nincs lefedve vonathálózattal, valamint hibának tüntetik fel, hogy Európa más országaiba elég hiányos az összeköttetés.

Svédországgal igen kritikusok voltak a szakemberek, nem fértek be az első tízbe. A The Telegraph szerint igen drágák itt a jegyek. Kifogást emeltek a pontosság miatt is, és "az állami SJ vonalakon koszosnak és rozogának ítélték a vagonokat". (Nekünk legyen mondva.) De a vasúthálózat fejlett, kivételes a panoráma és nincsenek híján éjszakai, nemzetközi vonalaknak sem.

Hazánk 10. helye büszkeséggel tölthet el mindenkit, bár nem biztos, hogy a brit tesztelők minden budapesti és vidéki pályaudvart végigjártak, rápillantottak például a Kelenföldi pályaudvar régi főépületére, letekintettek az egyébként gyönyörű Nyugati pályaudvar főbejáratának lépcsőire és hátsó fertályára, és bementek a vidéki állomások mosdóiba. Ettől függetlenül, kiemelik, hogy milyen kiterjedt az országon belüli vonatozás hálózata, mennyire kiválóan lehet Budapestről utazni például Bécsbe és Münchenbe. Az is fontos, hogy kiváló az éjszakai járathálózat Berlinbe, Salzburgba, Zürichbe, Stuttgartba, Szlovákiába és Romániába. Ami a kilátást illeti, a lap úgy fogalmaz, hogy „a vonat ablakán való kitekintés helyenként örömteli lehet – például a balatoni szakaszon is”. A lap a Keleti pályaudvar fő csarnokának fotójával illusztrálta a cikket.

Bejött nekik a Keleti
Bejött nekik a Keleti
Fotó: Depositphotos

Lengyelország megelőzött bennünket - bár Litvánia után a legdrágább vonatjegyekkel rendelkezik, ugyanakkor „a vonat itt az ország dobogó szíve, és nagyszerűek a belföldi és külföldi járatok.”

Nagy-Britannia a 8. helyet érte el. Az Egyesült Királyságban drága a vonatközlekedés, ugyanakkor gyönyörű a kilátás, és nagyszerű a brit szigeteken belüli és kívüli összeköttetés.

A 7. helyen Románia végzett. Ahogy a lap kiemeli, az ország akkora, mint Nagy-Britannia, de mintegy 4800 kilométerrel több vasúti pálya van. Gyakorlatilag mindenhová el lehet jutni az országban, annak ellenére, hogy a vonatok lassúak. Budapestre és Bécsbe éjszakai vonat is jár. Az ország foglalási oldala példa lehet mindenki számára: könnyen használható, releváns információkkal és nagyon jó térképpel rendelkezik.

Ahol játszószobákat működtetnek a gyerekeknek

Az olaszokat megelőzték a finnek, bár csak 5,5 millió a lélekszámuk, és az emberek ötöde Helsinki környékén lakik, törekednek a vonatforgalom és az országon belüli kapcsolatok magas színvonalának fenntartására. A finn vonatok tiszták, tágasak, és szórakoztató játszószobákkal rendelkeznek a gyerekek számára. A foglalási oldal ultramodern, hatékony és áttekinthető. Néhány vonatra nemcsak biciklit lehet felvinni, de autót is.

Az első négy helyen Németország, Csehország, Franciaország és Ausztria végzett – mindenütt más pozitívumokat említve. Például a cseheknél a nagyszerű étkezőkocsikat, a franciáknál az immár több mint negyven éve elindult TGV hálózatot, míg Ausztriáról elsőként azt állapították meg, hogy pontos, szép, gyors és praktikus. A nemzetközi hálózat nagyon fejlett – az Eurocity vonatok Budapestre és Varsóba is gyakran közlekednek, emelte ki a szerző.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vegyünk dél-afrikai részvényeket? Szárnyal a rand és a tőzsde
Bózsó Péter | 2024. június 20. 18:59
Cyril Ramaphosa elnököt ismét beiktatták, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) a piacbarát Demokratikus Szövetséggel (DA) készül koalíciós kormányt alakítani.
Makro / Külgazdaság Példátlan döntést hoztak a franciák az olimpiára tekintettel
Elek Lenke | 2024. június 20. 15:07
  A párizsiak között is nagy meglepetést keltett, hogy a vizes versenyek egy részét a Szajnán rendezik meg, hiszen már száz éve nem javasolják a fürdést a folyóban, annak kevésbé kielégítő vízminősége miatt. Az olimpia azonban jelentős javulást hozott e téren, sőt, idővel nemcsak a sportolók, de a helyi lakosok és a turisták is megmártózhatnak majd Párizs legendás-romantikus folyójában.
Makro / Külgazdaság Újabb szegmensben tör babérokra a pesti tőzsde üdvöskéje
Privátbankár.hu | 2024. június 19. 15:22
A Telekom helyett a 4iG támogatja Magyarország legsikeresebb, immár 28-szoros bajnok együttesét, amely a következő idényt One Veszprém néven és egy új, világhírű edzővel folytatja.
Makro / Külgazdaság Felemás hír jött Európából: mi történt az építőiparral?
Privátbankár.hu | 2024. június 19. 14:34
A magyar építőipar ugyanakkor nagyot ugrott.
Makro / Külgazdaság Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 19:27
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal, 7 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az MBH Bank szakértője szerint egy ideig kivárhat az MNB a további kamatcsökkentésekkel.
Makro / Külgazdaság MNB: a kormánynak megvan a „beavatkozási mozgástere” a hiánycél eléréséhez
Dobos Zoltán | 2024. június 18. 18:27
A monetáris politika új szakaszának megkezdését jelentette be Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a jegybank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése után. A központi bank egyúttal frissítette az inflációra és a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését is.
Makro / Külgazdaság Szokatlan számok: riadójelzés jött az orosz gázellátásról
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 15:11
Két év óta először, a múlt hónapban az orosz gáz súlya nagyobb volt Európa ellátásában az amerikai szállításoknál, ami rávilágít, mennyire kiszolgáltatottak az itteni országok a nagy szomszédnak.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés, amire az ország várt
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 14:02
Óvatosan, de ismét vágott az alapkamaton a jegybank.
Makro / Külgazdaság Szóra bírták Orbán Viktor miniszterét Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 13:04
Bóka János sok érdekes részletet árult el a közelgő magyar uniós elnökségről és a most zajló politikai játszmákról is.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor karjába lökhették Brüsszelben Giorgia Melonit - mégiscsak összejöhet a jobbos szuperpárt
Privátbankár.hu | 2024. június 18. 10:44
Ursula von der Leyenékra jobbról is, balról is berágtak, ez pedig esélyt adhat Orbán Viktornak is a brüsszeli helyezkedés során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG