Nem véletlenül fejezte ki dühét és türelmetlenségét Orbán Viktor a magyar inflációs adatok kapcsán. Hiszen hiába próbálja kormánya hatósági intézkedések sorával csökkenteni a fogyasztóiár-indexet, az csak kis lépésekben megy lefelé. Az idei év első hónapjában mindössze 9,3 százalékponttal csökkent a pénzromlás, a januári több évtizedes csúcsról augusztusra 16,4 százalékra. S bár az kétségtelenül magas bázist teremtett, hogy az infláció tavaly szeptemberben lőtt ki igazán, amikor – döntően a rezsicsökkentéssel érintett kör szűkítése miatt – egyetlen hónap alatt 4,5 százalékponttal emelkedett az éves ráta, már most biztosra vehető, hogy nem teljesül azon kormányzati vágyálom, miszerint már októberben egy számjegyű lehet a hazai fogyasztóiár-index. Mint ahogy a decemberre belengetett 7 százaléknak is alighanem búcsút inthetünk.
Ami azért is fájó, mert a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép szerint a múlt hónapban egész Európában már csak négy országban volt kétszámjegyű az infláció, rajtunk kívül Lengyelországban, Szerbiában és Törökországban. Bár cikkünk megjelenéséig négyen – Bosznia-Hercegovina, az Egyesült Királyság, a Feröer-szigetek és Málta – még nem tették közzé az augusztusi fogyasztóiár-indexüket, a júliusi értékek alapján kizártnak tűnik, hogy azok a 10 százalékos szintre ugorjanak.
Még úgy is, hogy az utóbbi két hónapban némileg megfordult az addig kedvező európai inflációs trend. Míg júniusban még arról számolhattunk be, hogy mindössze két országban lett magasabb a fogyasztóiár-index az egy hónappal korábbinál, addig júliusban nyolcban, augusztusban pedig már tizennégyben az adataikat cikkünk megjelenéséig közzétett 40 állam közül. A legnagyobb mértékű hátraarcot a hiperinflációjával a jelek szerint megküzdeni nem képes Törökország követte el, több mint 11 százalékpontos egyhavi emelkedéssel, s csak jókora számszerű távolsággal következik e rangsorban a 0,9 százalékpontos gyorsulást elszenvedett Oroszország, valamint Koszovó (0,8 százalékpont).
További három országban, Liechtensteinben és Svájcban, valamint Svédországban pedig stagnált az infláció, vagyis hajszálra ugyanakkora lett augusztusban, mint júliusban.
Bár abból a közgazdasági törvényszerűségből, miszerint könnyebb a fogyasztóiár-indexet a két számjegyű tartományban farigcsálni, mint 10 százalék alatt, mondjuk 9-ről 8-ra levinni, az következne, hogy legalább Magyarország az inflációcsökkentők rangsorát vezeti, sajnos ez sincs így. Az 1,2 százalékpontos augusztusi értékünket négyen is túlszárnyalták. A legjobban az éves inflációs mutatóját egy hónap alatt 2,7 százalékponttal mérsékelt Ukrajna, amelyet Észtország (-1,8 százalékpont), Montenegró (-1,7 százalékpont) és Hollandia (-1,6 százalékpont) követ. Csak ezután jövünk mi, a velünk azonos mértékű inflációfékezést elért Litvániával együtt.
A 27 EU-tag közül rajtunk kívül egyedüliként szintén két számjegyű inflációval sújtott Lengyelország 0,7 százalékpontos havi csökkenést mutatott ki, aminek következtében az ő rátája már csak egyetlen tizeddel haladja meg a 10 százalékos lélektani határt. Ennél a hagyományos versenytársainknak tekintett közép- és kelet-európai országok közül csak Szerbia pénzromlása nagyobb, az 11,5 százalék volt augusztusban. A többieknél viszont már kivétel nélkül egy számjegyű a fogyasztóiár-index: Romániában 9,43, Szlovákiában 8,9, Montenegróban 8,6, Csehországban 8,5, Horvátországban 7,8, Bulgáriában 7,7, Szlovéniában 6,2 százalék.
Csökkenő inflációjuk miatt a lengyel jegybank már megengedhette magának, hogy lejjebb vigye az alapkamatát. Mint ahogy tette azt a Magyar Nemzeti Bank is – még ha nem is az alapkamatát leszállítva, az ugyanis immár egy éve 13 százalék, hanem a tavaly október közepétől irányadó egynapos betéti kamatát mérsékelve.
Mások nem lazítottak, ellenben féltucatnyian szigorítottak. A legnagyobb mértékű, 7,5 százalékpontos kamatemelést Törökország hajtotta végre, míg Oroszország épp a napokban 1 százalékosat – ez volt a két legmagasabb érték.
A jegybanki alapkamatok inflációhoz való viszonyítása inkább csak érdekesnek tekinthető, mint tudományos értékűnek. Hiszen míg az alapkamat a jelenre és a jövőre vonatkozik, addig az infláció a múltra. Így a kettő különbsége nem nevezhető reálkamatnak, az akkor keletkezik, ha valaki a most bankba tett, illetve befektetett pénzére majdan kapott kamatot viszonyítja a lekötés, illetve a befektetés ideje alatt végbement inflációhoz. Mindezeket figyelembe véve érdemes kezelni azt a listát, amelyet az egykori Szovjetunió három volt állama – Ukrajna, Oroszország és Fehéroroszország – toronymagasan ural, s amelyen legalább Magyarország nem a sereghajtók között található, igaz, még itt is a mezőny második felében tanyázik.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
