Amióta világ a világ, pontosabban amióta szervezett államalakulatok léteznek, megvan az a vágy, hogy a másik, esetleg ellenségesnek vélt alakulatról többet megtudjanak, esetleg befolyásolják szándékait. Már az ókorban is előfordult, hogy egy-egy király környezetébe beférkőzött egy kém, és közvetlenül a legfontosabb forrásból meríthette az információt, persze azt lényegesen nehezebb volt „hazajuttatni”, mint manapság.
Kémkedés a net előtt
Később, amikor a modern államok kialakultak, maga az állam hozott létre kém-, és kémelhárító szervezetet, és a legtöbb állam ma is üzemeltet ilyet. Számtalan leleményes módszer létezett a megfigyelni vagy befolyásolni kívánt csoport megközelítésére, de egyik sem volt egyszerű: személyesen kellett intézni a dolgot, nem volt még virtualiás. A módszerekkel könyveket lehet megtölteni, említsünk csak egy jópofa esetet a történelmi közelmúltból, amikor sármos Stasi ügynököket dobtak át Nyugat-Németországba, hogy ott a kormányzatnak vagy esetleg a NATO-nak dolgozó titkárnők fejét elcsavarják, és lényeges információt szedjenek ki belőlük.
A hősszerelmes aztán egyszer csak eltűnt, mégpedig nyomtalanul, az összetört szívű hölgy munkahelyén elsírta bánatát, és esetleg ott tudta meg, hogy talán egy NDK-s ügynök volt a szívtipró. És tényleg, ahogy visszaemlékezett a hölgy, gyakran kérdezgette a fiatalember a munkájáról. A történetnek aztán esetenként happy end lett a vége: a német egyesülés után némelyik ilyen pár újra egymásra talált.
Bárki próbálkozhat
A világméretű háló, az internet megkönnyítette a kapcsolatteremtést, ahogy Putyin nemrég nyilatkozta: rengetegen csinálják most azt, amit ő KGB-ügynök korában, vagyis álneveken jelentkeznek be különböző helyekre. Így természetes, hogy politikusokat, sőt esélyes jelölteket is megkörnyékeznek, ahogy a francia választások során is történt: valaki bejelöli, hogy ő a barát barátja, legyenek ismerősök, beszélgessenek. Egy értelmes politikus és stábja azonban minden ilyet óvatosan és gyanakvással kezel, különösen, ha közel jut ahhoz, hogy egy ország elnöke legyen.
Maga a Facebook is bejelentette, hogy már áprilisban törölt egy csomó álneves profilt, akik álhíreket terjesztettek a francia választásokkal kapcsolatban. Arról azonban a Reuters szerint nem tudtak, hogy Emmanuel Macront és stábját is megpróbálták volna elérni. Pedig teljesen természetes, hogy ez történik: van 2 milliárd felhasználó, bármelyikük bejelölhet egy elnökjelöltet is ismerősnek, sőt írhat is neki, nincs ebben semmi ördöngösség. Hogy köztük esetleg állami kémszolgálatok is vannak? Miért is ne lennének, a lényeg, hogy az illetők ne is reagáljanak ezekre.
Egy politikus, ha komolyabb hivatalt tölt be, vagy erre esélye nyílik, nyilván tudja, hogy jönnek a legkülönfélébb próbálkozások. 150 éve ez még úgy ment, hogy be kellett jutni a felső körökbe, mondjuk egy udvari bálba, ami azért nem volt egyszerű. Persze levelet már akkor is lehetett írni, érkezett is nyilván tonnaszám, de azt eleve vagy egy hivatalnok intézte, vagy bele se néztek. Aztán jött a telefon, ott már lehetett próbálkozni, pláne amikor mobil is lett sms küldéssel, de az igazi áttörést az internet, és az egész emberiség által elérhető közösségi médiák hozták meg.
Az első fecske
Az lenne a furcsa, ha nem próbálkoznának a titkosszolgálatok is, ez a feladatuk. A brit titkosszolgálat, az MI5 már tavalyelőtt figyelmeztetett, hogy ellenséges hatalmak a LinkedIn oldalon keresztül próbáltak kormányalkalmazottaknak állást ajánlani. Abban, hogy az oroszok élen jártak a netes kémkedésben és diverzióban, semmi különös nincs, hamarabb ébredtek, mint a többiek. Most már, hogy mindenki ismeri a dolgot, valószínűleg meg is szűnik ez az előnyük. A közösségi médiák szűrni fognak, a kormányok elhárítanak, és ettől kezdve ugyanúgy alig hallunk majd a dologról, mint a kémkedés más formáiról.
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”. 
Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
