3p

Szinte mindenkinek ismerős lehet az a momentum a gyerekkorából, amikor eljön a lefekvés ideje, és hiába nem érzi magát fáradtnak, nincs más választása, mint engedelmeskedni. Ahogy megöregedtünk, a lefekvéshez kötődő szabályok is eltűntek, holott ezek követése most is jót tenne.

Laura Vanderkam író, karrierfejlesztési tanácsadó, aki rendszeresen foglalkozik a munka-magánélet egyensúly kérdésével elsőként elárulta, hogyan állítsuk be felnőttként a lefekvési időnket:

  1. Határozzuk meg, hogy általában mikor kell felkelnünk!
  2. Számoljuk ki, hogy mennyi alvásra van szükségünk! Ha például valaki nyolc órát alszik általában, és reggel 7-kor kell felkelnie, az azt jelenti, hogy este 11-kor bármi is van, be kell fejeznie a napját.
  3. Fél órával lámpaoltás előtt már készüljünk a lefekvésre! Használjuk ezt az időt arra, hogy lelassuljunk, pihenjünk.

A szakember szerint mindez egyszerűen hangzik, de megváltoztathatja az életünket. A Harvard Business Review cikkében elmondta, hogy a legújabb könyvéhez készített kutatásban 150 embert kért meg arra, hogy kilenc héten keresztül tartsák be a rendszeres lefekvési időt. Az eredmények magukért beszélnek: a projekt kezdetétől a végéig 25 százalékkal nőtt azoknak a résztvevőknek a száma, akik úgy vélték, hogy eleget alszanak, és 13 százalékkal nőtt azok aránya, akik úgy érezték, hogy van elegendő energiájuk feladataik elvégzéséhez.

Megéri időben lefeküdni. Fotó: Pixabay
Megéri időben lefeküdni. Fotó: Pixabay

De mi van akkor, ha tovább akarunk fennmaradni?

Akár egy stresszes esemény, akár csak a szabadidő és a csend kiélvezése is okozhatja azt, hogy tovább maradjunk fent, ami persze felnőtt emberként mindenkinek a szíve joga. Az előre meghatározott lefekvési idő azonban így is hasznos eszköz lehet, hiszen ha kísértésbe esünk, hogy még ne menjünk aludni, egy döntést kell meghoznunk, és az alvásmegvonás nem csak átgondolatlanul, ész nélkül történik.

Vanderkamp azonban azt tanácsolja, hogy bár könnyű kísértésbe esni, és este lopni magunknak még több énidőt, sokkal jobb, hogyha tudatosan úgy tervezzük a mindennapjainkat, hogy legalább egy estényi szabadidőnk jusson arra, hogy olvassunk, pihenjünk, vagy a hobbinknak szenteljük az időt.

Nem lehet vitatkozni az elegendő alvással

Az elegendő alvás azonban nemcsak a munkateljesítmény is a mindennapi élet szempontjából fontos, hanem komoly egészségügyi faktor, a YesMD cikkében az elegendő alvás egészségügyi pozitív hatásait válogatta össze.

Csökken egyes betegségek kialakulásának veszélye

Az egészséges és következetes alvási szokások csökkentik a cukorbetegség, a szívproblémák és esetleg a rák kialakulásának kockázatát. Az Egészségügyi Világszervezet kimutatta, hogy azok, akik következetesen később maradnak fent, és kevesebbet alszanak, nagyobb eséllyel szenvednek súlyos

Az immunrendszerre is pozitív hatással van

A sejtek reprodukciója és javítása az éjszakai pihenés közben történik, ez megtámogatja az immunrendszert, és segíthet a betegségek leküzdésében.

Megnövekedett energiaszint

Számos fontos helyreállító tevékenység történik a testünkkel, amikor alszunk. Az izmok, szervek és szövetek alvás közben regenerálódnak, ez pedig javítja a másnap reggeli közérzetet és az általános egészségi állapotot.

Azonnali stresszoldás

Az alvás nem csak a fizikai, hanem a mentális egészség szempontjából is fontos. Az alváshiány összefüggésbe hozható a rendkívüli stressz érzésével, és akár depresszióhoz és szorongáshoz is vezethet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG