5p
A Törökországban állandósult üldöztetések elől egyre többen menekülnek el és kérnek menedékjogot Európában. A helyzet azonban egy emberi jogi szervezet szerint sokkal rosszabb is lehetne, ha az EU-val nem lenne együttműködési megállapodásuk. Eközben Törökország háborúzik és menekülttáborokat épít a szíreknek.
Török és iraki katonák gyakorlatoznak a határ mellett. EPA/SEDAT SUNA

“A görögök jobban bánnak velünk, mint a saját honfitársaink” – idéz a Der Spiegel német lap egy török családot, akik “gülenistaként” a török hatóságok elől, Görögországban kértek menedékjogot. A 2017-es évben 2000 török állampolgár volt ugyanebben a szituációban, tízszer annyi, mint egy évvel korábban. Pedig a görögök és a törökök régóta riválisok, sőt gyakran ellenségek – írja a német lap.

Emellett “több ezer török migráns” él Görögországban, akik ingatlant vásároltak, ezért tartózkodási engedélyt kaptak – írja a lap. Főleg diplomások hagyják el Törökországot, “újságírók, bírók, orvosok” – állítják.

Emlékeztetnek arra, hogy Erdogan elnök az USA-ban élő Fethullah Gülen híveit teszi felelőssé a 2016 júliusi puccskísérletért, és azóta rendkívüli állapotot tart fent az országban, és valóságos boszorkány-üldözést visz véghez a gülenisták között. (Tízezreket börtönöztek be vagy bocsátottak el állásukból – a szerk.)

A háborúnak nem lesz vége

Miközben a sajtó azzal van elfoglalva, hogy Észak-Szíriában milyen harcok folynak, Törökország már a következő katonai beavatkozást tervezi, ezúttal Szíriában – írja a német Handelsblatt.com. A terv hasonló, mint Szíriában: a terrorszervezetnek kikiáltott kurd PKK-val és testvérszervezeteivel kívánnának leszámolni.

Az iraki kormány szereti őket

Idézik Mevlüt Cavusoglu külügyminisztert, aki szerint a hadműveletet az iraki csapatokkal karöltve fogják véghezvinni. Felemlegetik, hogy a török külpolitika az utóbbi másfél évben agresszívvé vált, a Görögországgal határos, vitatott hovatartozású területeken is fokozottan cirkálnak a török őrhajók.

Nemrég pedig Ciprus közelében egy török fregatt egy olyan hajót tartott fel, amely ásványi kincsek után kutatott. Most két görög határőrt vettek őrizetbe a törökök kémkedés vádjával török területen, pedig ők valószínűleg csak eltévedtek a nagy havazásban.

Fogolycsere háború nélkül?

Visszaadásukért azt a nyolc török katonát kérik, akik a puccskísérlet után helikopterrel Görögországban landoltak. “Nem állunk háborúban Törökországgal”, így fogolycserére sem kerülhet sor – reagált a görög külügyminiszter.

Irakban május 12-én választások lesznek, ez előtt a szíriai hadműveletet lehetőleg befejeznék, és ez után a dátum után kezdenének akcióba Irakban. Ám a külügyminiszter szerint elég katonai kapacitásuk van ahhoz, hogy szükség esetén két fronton is harcolhassanak egyszerre.

Német páncélosok Szíriában

Németország különösen érzékeny Törökország ügyeire, számos okból, az ott élő több milliós török (és kurd) népesség, a szövevényes kereskedelmi és turisztikai kapcsolatok miatt, de például a NATO vagy a török hadseregben rendszeresített és Szíriában bevezetett német páncélosok miatt is. Az Ázsia és Európa határán fekvő muzulmán ország pár hete hosszú fogság után elengedett egy német állampolgárságú újságírót, akit terrorizmus vádjával tartottak fogva, ezzel a kapcsolatok legalábbis sokat javultak.

Ne beszélj sokat, ha turista vagy

A kapcsolatokat ugyanakkor beárnyékolja, hogy az Erdogan-féle tisztogatások elől sok török menekült Németországba, akiket Törökországnak újabb és újabb követelései ellenére sem adnak ki. Más újságírók és más német állampolgárok pedig továbbra is börtönben vannak.

A német újságokban időnként olyan jó tanácsok látnak napvilágot, hogy ne utazz Törökországba, vagy ha mégis, mi az, amit ott nem szabad mondani. Állítólag egyszerű turistaként is könnyű börtönbe kerülni, ha valaki a rendszert vagy az elnököt bírálja.

Jobban megértik őket

Egyre több török kap menedékjogot Németországban – írja az osztrák Krone.at is. Míg 2017 januárjában csak a török menedékkérelmek 6,4 százalékát bírálták el pozitívan, júliusban ez már 22, idén januárban pedig 38 százalék volt. Idén januárban konkrétan 741 török állampolgár kért és 410 kapott menekültstátuszt.

Ők is emlékeztetnek rá, hogy a 2016 nyári puccskísérlet óta Törökországban folyamatosan rendkívüli állapot van, és a tisztogatások, tömeges letartóztatások elől sokan külföldre menekülnek. A becslések szerint eddig 50 ezer embert börtönöztek be és több mint 150 ezer közalkalmazottat bocsátottak el vagy függesztettek fel állásából.

Ez még istenes

Eközben Törökország Észak-Szíriában 170 ezer ember befogadására is alkalmas menekülttáborokat állítana fel – írják német lapok.

A Törökországból érkező menekültek száma az emberi jogok megsértésének drámai mértékéhez képest felettébb alacsony – nyilatkozott a Pro Asyl az osztrák lapnak. Az emberi jogi szervezet abból indul ki, hogy a menekültkérelmek alacsony száma a török és európai uniós hatóságok rendőri és katonai együttműködésének köszönhető. Egyébként főleg újságírók, ellenzékiek és kurdok veszélyeztetettek Törökországban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kijöttek a friss adatok: ennyivel nőttek a fizetések egy év alatt
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:30
2026 márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 779 800, a nettó átlagkereset 546 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,2, a nettó átlagkereset 11,3, a reálkereset pedig 9,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Brüsszelből már órákon belül érkezhet egy jó hír Magyarország számára
Csabai Károly | 2026. május 20. 05:43
Az Európai Unió Luxemburgban székelő statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanis szerda délelőtt teszi közzé a 27 tagországra általa kiszámított áprilisi harmonizált fogyasztóiár-indexeket, amelyek közül a Privátbankár Európai Inflációs Körkép becslése szerint a nyolcadik legalacsonyabb a magyar, 2,6 százalékos érték. Az általános inflációk összevetésében még előkelőbb helyen, a hatodikon végeztünk, ráadásul egész Európában. Kérdés, mi lesz akkor, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy az előző kormány hatósági intézkedéseit (árrésstop, védett üzemanyagárak) kivezesse a Magyar-kabinet.
Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG