Szinte hihetetlen, de napjainkban a nyugati világ két nagy gazdaságpolitikai és biztonságpolitikai szervezetének, az Európai Uniónak és a NATO-nak az az egyik legfőbb megoldandó problémája, hogyan kerülje meg Magyarországot.
Az EU esetében megkerülné a lengyel és magyar vétót, hogy a jogállamisági feltétel miatti költségvetési vitának ne essen áldozatául a koronavírus gazdasági következményeit enyhítő helyreállítási alap. A NATO esetében pedig a színfalak mögött a magyar és a török különutas politikát akarják végre megkerülni és kiiktatni.
Az előremutató jelentés
A NATO tagállamok külügyminiszterei a hét elején két napos virtuális tanácskozást tartottak. A világ leghatalmasabb, 71 éve fennálló katonai szervezete új értelmet keres saját fennállására, a Hidegháború vége óta ez ugyanis kissé homályos. Emmanuel Macron francia államfő 2019 novemberében „agyhalottnak” titulálta a szövetséget, Donald Trump távozó amerikai elnök pedig nagyobb anyagi áldozatvállalást követelve „idejétmúltnak” nevezte a NATO-t.
Mindezekre válaszul a miniszteri találkozón bemutattak egy új, 67 oldalas jelentést a „NATO 2030 – Egységben egy új korszakért” címmel. A vitairat szerzői gárdáját Thomas de Maizière volt német védelmi miniszter és Wess Mitchell, az amerikai külügyminisztérium volt Európa-ügyi megbízottja vezette. Az anyag 138 különböző reformjavaslattal áll elő, hogy továbbra is naprakész maradjon a szervezet, és amely alapján az új amerikai adminisztráció is magáénak érezheti a szervezetet.
A jelentés figyelmeztet arra, hogy politikai egységre van szükség a néha egymással vitázó tagállamok között:
A NATO-n belüli politikai különbségek azért veszélyesek, mert lehetőséget adnak a külső szereplőknek, különösen Oroszországnak és Kínának, hogy kihasználjanak egyes tagállamokat, és ezzel veszélyeztessék a NATO kollektív érdekeit és biztonságát (...) az elcsúszás a megosztottság felé stratégiai probléma, amely sokkal rosszabb helyzetbe hozza a tagállamokat, mintha együtt léptek volna fel.
A vétójog csorbítása
A szakértői csoport egyik radikális ötlete az, hogy korlátozzák a nemzeti vétó jogát, hogy ezzel gyorsítsák fel a szervezet döntéshozatalát.
A reformjavaslatokról írva az Euractiv portál NATO-forrásokra hivatkozva megemlíti, hogy el akarják kerülni a lehetőséget, hogy „egyes országok rendszeresen akadályozzák” a közös fellépést.
Itt a NATO főként Törökország és Magyarország vétóerejét akarja kiiktatni. Ankara folyamatosan blokkolja a NATO keleti terveit, miközben hosszabb ideje gátolja a NATO és Ausztria közötti mélyebb együttműködést is, mivel az osztrák politikusok rendre török-ellenes kijelentéseket tesznek.
Budapest pedig a magyar nyelvű oktatást korlátozó ukrán nyelvtörvény és a kárpátaljai magyar kisebbség védelmével magyarázva továbbra is akadályozza az Ukrajna-NATO Bizottság üléseit és Kijev fokozottabb együttműködését a NATO-val.
Mindez szembe megy azoknak a tagállamoknak a vágyaival, amelyek keményebb fellépést akarnak Oroszországgal szemben, és ezért fontosnak tartják a Kijev megerősítését. Maga a tanulmány ugyanakkor nem említi név szerint sem Ankarát, sem Budapestet.
Fenyegetések sora
A NATO politikai szerepének és eszközeinek megerősítése a minden irányból növekvő fenyegetésekre válaszul című fejezet külön kitér Oroszországra, Kínára, de emellett a „diszruptív” technológiákra, a klímaváltozásra, a nők helyzetére, a pandémiákra, a hibrid- és kiberhadviselésre, valamint még a világűrre is.
Az Oroszországgal foglalkozó rész szerint Moszkva agressziót követett el Ukrajnában és Grúziában, „asszertív” módon lép fel a Balti-tengeren, a Fekete-tengeren és a Földközi-tengeren. Emiatt súlyosan megromlott a kétoldalú viszony, annak ellenére, hogy a NATO partnerséget akart vele létrehozni a hidegháború vége után.
A szerzők a Szkripal-mérgezésről írva úgy fogalmaznak, hogy azt Oroszország szervezte meg, és megjegyzik azt is, hogy megsértette azt az INF-fegyverzetszerződést, amiből Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat.
2030-ig előretekintve, Oroszország marad valószínűleg a Szövetség számára a fő katonai fenyegetés. Moszkva vagy kész tényekkel vagy egy válsághelyzetben hosszan fenntartott bénító nyomással szegül szembe a Szövetséggel
– áll a jelentésben.
A szerzők tíz ajánlása között szerepel, hogy ebben a helyzetben a NATO-nak Moszkvával szemben
fent kell tartania az elrettentés és párbeszéd kettős stratégiáját. Emellett politikailag egységes és eltökélt módon kell fellépnie az orosz agresszióval szemben
, és meg kell próbálnia visszatérítenie Oroszországot a nemzetközi jog tiszteletéhez.
A Moszkvával szembeni egység
a politikai kohézió legerősebb jelképe és a hatásos elrettentés alapja
– figyelmeztetik a szerzők burkoltan azokat a tagállamokat, amelyek másoknál megengedőbbek Oroszországgal szemben.
A török kérdés
A szervezeten belül kétségtelenül a legnagyobb feszültséget a különutas, neo-oszmán török geopolitikai ambíciók jelentik. A héten Görögország, Ciprus, Franciaország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok tart közös tengeri hadgyakorlatot a Kelet-Mediterráneumban, világos üzenetet küldve Ankara felé. Tehát, hogy jól értsük: itt két NATO-tag fog össze három, szövetségen kívüli ország haderejével egy harmadik NATO-tag ellen.
A hét elején tartott miniszteri ülésen egyébként éles hangú szóváltásra került sor az amerikai és a török külügyminiszter között. Pompeo szerint Ankara „aláássa” a NATO összetartását. Az amerikai külügyminiszter szerint a törökök „provokatív” tevékenységet folytatnak a Kelet-Mediterráneumban, Líbiában, Szíriában és Nagorno-Karabahban. Hozzátette, hogy az Sz-400 orosz légvédelmi rakétarendszer megvásárlása „ajándék volt Moszkvának” egy NATO szövetséges részéről.
Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter azzal vágott vissza, hogy Pompeo végigtelefonálta az európai szövetségeseket egy Törökország elleni koalíció létrehozásának szándékával. Szerinte Washington vakul szövetkezik Görögországgal a regionális konfliktusban, és nem hajlandó eladni Ankarának az amerikai gyártmányú Patriot légelhárító rakétáit.
Nem világos, hogy melyik oldalon harcolnak. 
