4p
Bár hivatalosan Vlagyimir Putyin visszafogottan nyilatkozott a Brexitről, a Kreml propagandagépezete úgy adja elő, mintha ezzel a Szovjetunió felbomlásához hasonló nagy esemény történt volna. A Brexit leginkább Oroszországnak kedvez, hiszen Nagy-Britannia kemény volt az oroszokkal. De Kínának is jó lehet.
(Fotó: Wikimedia Commons)

„Putyin csendes reménykedése Európa széthullásában” a címe a Die Welt cikkének, amiben azt írja, hogy a britek kilépése az EU-ből rendkívüli módon erősíti Oroszország helyzetét. Bár Putyin maga visszafogott, pörög a propagandagépezete, médiavezére, Dmitrij Kiszeljov például nemrég egy óriási „Széthullik az EU” felirat előtt mondta be a híreket.

A britek bátor nép, ők lépnek ki először, de már sorakoznak mögöttük a többiek” – folytatta, mintha legalábbis a Szovjetunió széthullásáról lett volna szó – írja a német lap. A médiafőnök és műsorvezető évek óta hétről hétre megénekli Európa halálát, migráns hordákról, a keresztény értékektől való elfordulásról, a homoszexuálisok házasságáról és államilag kötelezően előírt toleranciáról, az EU totalitárius allűrjeiről beszél. Most pedig beigazolódva láthatja mindezt, szerinte a gyűlölt Európának vége.

Kiválóan tereli a figyelmet

Putyin visszafogott volt a Brexit kérdésében, talán korábban azért is, nehogy a bennmaradók táborát erősítse hozzászólásaival, de azért pozitívnak értékelte azt. Valójában nagyobb ajándékot alig kaphatott volna, hiszen Nagy-Britannia eddig az Oroszország elleni erős vonal híve volt, például a Krím-félsziget vagy Kelet-Ukrajna elszakítása kapcsán.

A lap szerint Moszkvában azt remélik, hogy Nagy-Britannia nélkül legközelebb még nehezebb lesz az ellenük alkalmazott szankciók meghosszabbítása. Ráadásul a Brexit miatt most az európai politikusok fokozottabban saját országuk problémáival lesznek elfoglalva, nem például Kelet-Ukrajnával.

Durva törvényt hoztak

Ennek máris megvan a hozadéka a moszkoviták számára: az orosz parlament pénteken, a Brexit napján elfogadott egy új, minden korábbinál keményebb terrorizmus-elleni törvényt, amely lényegében a tömeges megfigyelést teszi lehetővé az országban. Korábban ezért komoly kritikákat kapott volna, most azonban Európa mással foglalkozott – írja a Die Welt.

További hozadék Putyin számára, hogy a Brexittel lekerült a napirendről az EU további bővítése, például olyan területekkel, amelyeket ő természetes befolyási övezetének tekint, mint Ukrajna, Moldova vagy Grúzia.

Szemétben játszó szlovák gyerekek

Az EU nem csak a jólétről, hanem a demokráciáról és az emberi jogokról is szól, olyasmiről, ami Putyin Oroszországában nem igazán létezik – írják. Felsorolják azokat a rágalmakat is, amelyeket az állami orosz televízióban összehordtak. Cameron eszerint vért onttatott volna a Brexit elleni titkos kampányában (célzás arra, hogy Jo Cox képviselőt kevéssel a népszavazás előtt meggyilkolták), vagy a közvélemény-kutatások manipulásával vádolta meg a briteket.

A Nagy-Britanniáról szóló orosz riportfilmek szemétben játszó bevándorló-gyerekeket és a hazáját visszakövetelő brit halászt ábrázolnak, és hősként állítják be a brit kisembert, aki elutasította a migránsáradatot és a brüsszeli diktátumokat. Putyinnak persze sokkal inkább ínyére volna, ha a Marine Le Penhez hasonló nacionalista politikusok irányítanák a széttagolt nemzetállamokat, mint az egységes EU.

Kína a másik nyertes

Ki nyer a Brexiten? Kína – írta viszont a Bloomberg kommentátora. Bár Kína rövid távon sokat veszíthet gazdaságilag, ha második legfontosabb kereskedelmi partnerénél, az EU-nál gazdasági problémák, káosz, visszaesés történik, hosszú távon a Brexit megfelel a gazdasági és politikai érdekeinek.

Még egy teljesen egységes, de adósság-, bürokrácia- és versenyképességi problémákkal küzdő Európa is nehezen tudott versenyezni Kínával. Egy csonka Európának még kevésbé sikerülhet ellensúlyoznia Kína felemelkedését – írják. Az EU-ban egyesült országok annak idején megértették, hogy együtt sokkal erősebbek, mint széttagoltan. Közös piaccal, közös intézményekkel és közös devizával több az esélyük, mint ha külön-külön versenyeznének.

Egységben lenne az erő

Kínának már eddig is volt, hogy sikerült megosztania az európai államokat, mint tavaly, amikor David Cameron és Angela Merkel külön-külön kilincseltek ott gazdasági előnyökért. Ez a jövőben még gyakoribbá válhat – írja az amerikai híroldal. Pedig sokkal nagyobb lenne az esélye az EU-nak, hogy a belföldiekkel megegyező feltételekkel indulhassanak Kínában a cégei, ha együtt lépne fel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG