3p
A nagyobb címletű bankjegyek azonnali kivonásával olyan készpénzhiány alakult ki Indiában, amit csak nagy leleményességgel tudnak kezelni.

Mint a napokban megírtuk, Modi miniszterelnök azonnali és szokatlan intézkedést hozott Indiában a gazdaság kifehérítésére: kivonta a forgalomból az 500 és 1000 rúpiás bankjegyeket, pontosabban azokat az év végéig bankszámlára kell helyezni, egy kisebb részük pedig új bankjegyekre váltható. Így hirtelenjében a korábbi készpénz mindössze hetede maradt forgalomban, ami az eddig szinte teljesen készpénzre épülő gazdaságban káoszt idézett elő.

Légifuvar

Közgazdászok szerint az intézkedés hosszabb távon kedvező lesz, mivel eddig a gazdaság nagyjából negyede ki volt vonva az adózás alól, így az állam bevételei jelentősen növekedni fognak, de rövidtávon a helyzet nehezen kezelhető, különleges intézkedésekre van szükség. A jegybank felkérte a légierőt, hogy a flottát állítsák be pénzszállításra, hogy az újonnan előállított bankjegyeket és érméket eljuttathassák a hatalmas ország legtávolabbi pontjára is.

Normális körülmények között az új pénzeket az erre a célra megépített speciális teherautókkal az országszerte meglévő 4000 széfbe szállítják, és onnan tovább a bankfiókokhoz. Ez most nagyon lassú lenne, így már helikoptereket is bevontak a szállításba, de szükség van a repülőgépekre is. Utasszállítókat nem tudnak igénybe venni erre a célra, egyrészt mert nincs belőlük szabad kapacitás, másrészt a biztonsági kérdések megoldhatatlanok, és nem is lehet olyan rugalmasan mozgatni őket, mint a légierő szállítógépeit, mondta el a Bloombergnek az indiai jegybank szóvivője.

Luxusjavak, veszteglő kamionok

Egy másik érdekesség az volt, hogy a jelentős készpénzmennyiséggel rendelkezők még a pénzkivonás hatályba lépésére adott 4 óra alatt megpróbálták nagyértékű árukat vásárolni. Egy mumbai luxusóra-boltos elmondta, hogy aznap 45 Rolexet adott el, többet, mint máskor egy hónapban, és még lett volna vevő, de kifogyott a készlet. Az ékszerboltoknál hasonló volt a helyzet, sőt néhol a rendőrségnek kellett rendet tartania az aranyért sorbanálló, zsáknyi pénzt maguknál tartó türelmetlen vevők között.

Sok bank behívta nyugdíjas korábbi alkalmazottait, hogy segítsenek a régi bankjegyek újakra való beváltásában. A banki alkalmazottak hosszasan túlóráznak, semmire nem jut idejük, élelmezésükről és munkába szállításukról sok helyen a kormány gondoskodik. Közben az országban üzemelő közel 10 millió teherautó fele leállt, 8 nappal az esemény után sem tudnak továbbmenni, miután érvényes készpénz hiányában nem tudnak tankolni, ennivalót venni vagy a járművön szükséges javításokat elvégeztetni. A teljes áruszállítás 65 százaléka zajlik közúton az országban.

ATM-ek, perselypénz

Az ATM-ek sem üzemelnek sok helyen, miután teljesen át kell állítani az országban található 220 ezer gépet az új 500-as és 2000-es bankjegyeknek a régiektől eltérő mérete miatt. Az átállítás akár egy hónapig is eltarthat. A Starbucks úgy döntött, hogy ahol üzletei vannak, ingyen kávét oszt az ATM-ek előtt sorbanállóknak. Az ország vallási intézményei pedig felnyitják perselyeiket, és a lakosság, illetve a bankok rendelkezésére osztják a bennük található adományt, melyet  a bankok később visszaadnak nekik, vagy a számlájukra helyezik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG