1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Varga Mihály szerint a kormány figyelembe vette az Európai Központi Bank megállapításait a jegybanktörvényhez benyújtott módosításaiban, ám azokon a parlament még változtathat, sőt, ha a tárgyalásokon a megállapodás megkötésének feltétele lenne a törvény módosítása, azt később is megtehetik.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az ATV műsorában megerősítette: az IMF/EU-megállapodás jelentette biztonsági háló a legfontosabb most a kormánynak. A konvergenciaprogramról pedig azt mondta: abban kiadáscsökkentő és bevételnövelő lépések is szerepet kapnak, és úgy vélte: azt az EU el fogja fogadni.

Könnyebb, ha nem EU-tag az ország?

Varga Mihály véleménye egyáltalán nem mellékes a nemzetközi szervezetekkel történő tárgyalások kapcsán: sajtóinformációk szerint elképzelhető, hogy ő lesz majd az IMF-delegáció vezetője a jövőben.

Varga Mihály nehezményezte, hogy az IMF/EU-megállapodásról szóló tárgyalások megkezdése elhúzódott. Tavaly novemberben fordult a kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), az előkészítő megbeszélések pedig már fél éve tartanak, ez a hosszú idő pedig az ország számára káros. Egy biztonsági hálóval a háta mögött sokkal könnyebben és biztonságosabban tudja finanszírozni magát az ország - mondta.

Varga elmondta: a kormány kész azonnal megkezdeni a tárgyalásokat. Egyúttal érthetetlennek nevezte, hogy miközben két ország egyidőben adta be hitelmegállapodás iránti kérelmét, az IMF Egyiptommal már megállapodott, míg Magyarországgal meg sem kezdődtek a tárgyalások. Arra a felvetésre, hogy Egyiptom nem tagja az Európai Uniónak, Varga Mihály azt mondta: néha úgy tűnik, ha valaki az EU tagja, nehezebben tud megállapodást kötni. Hozzátette: az EU-nak mintha politikai feltételei lennének a hiteltárgyalások megkezdéséhez, amit teljesen szokatlannak nevezett.

"Apró" kérdések a jegybanktörvényről: nem biztos, hogy úgy dönt a Parlament, ahogy Matolcsy javasolja

A nemzetközi szervezetek korábban jelezték: részletesen elemzik a jegybanktörvénnyel kapcsolatban kedden benyújtott módosító javaslatokat - ez azonban vélhetőleg nem fog heteket igénybe venni, mivel a Matolcsy György által jegyzett indítvány indoklással együtt is elfér két A/4-es oldalon.

A jegybanktörvény módosításáról azt mondta: a javaslatok benyújtása nem jelenti azt, hogy azt a parlament úgy is fogja elfogadni. Három lényegi kérdés maradt, az összes többiben a magyar kormány engedett - mondta. Az EKB és az EU a jegybankelnöki eskü, a fizetés és a monetáris tanács hatáskörének változását kifogásolta. Utóbbit a monetáris tanács 7:0 arányban szavazta meg, mindenki támogatta - hangsúlyozta. A fizetéseknél pedig a kormány egyértelművé tette, nemcsak a jegybankelnökre, hanem valamennyi közszolgára vonatkozik a fizetési korlát - fűzte hozzá. A jegybankelnöki eskü kérdése pedig Varga Mihály szerint nem lehet akadálya a tárgyalások megkezdésének, hiszen az EU-nak ilyen jellegű kitétele nem volt, azt az EKB kifogásolta.

Megjegyezte: Magyarország hosszú-hosszú ideig várt a jegybanktörvény módosításához szükséges EB-véleményre. Mivel ezt az Európai Bizottság nem tette meg, a kormánynak világossá kellett tenni, hogy ezek a módosítások a parlamenti vita tárgyát fogják majd képezni. "Azt gondolom, egy kicsit mulatságos lenne, ha ezek az apró kérdések lennének az akadályai egy IMF-megállapodásnak, arról nem is beszélve, hogy a tárgyalások alatt is meg lehet ezeket a kérdéseket tárgyalni, és ha olyan feltétel van egy megállapodás megkötéséhez, hogy ezekben a törvényekben még módosításra van szükség, ezt később is meg tudja tenni, akár a parlament, akár a kezdeményezést a kormány" - mondta.

Ami szinte biztosan nem fog tetszeni BrüsszelnekAz EKB korábbi szakvéleménye a jegybaktörvényről úgy fogalmaz: a monetáris tanács tagjainak - köztük az MNB elnökének mint a monetáris tanács elnökének - felmentését szabályozó rész megfelel a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) Alapokmányában foglalt előírásoknak, a jogszabálytervezet azonban indítványozza a törvény vonatkozó részének törlését. Az EKB "jogbiztonsági okokból határozottan javasolta" az érintett rész "elhagyásának mellőzését" - ennek ellenére a módosító javaslatba ez is belekerült.

Kedden győzködi Orbán Barrosót

A keddi Orbán-Barroso találkozóról elmondta: azon nyilván az IMF/EU-konzultációhoz kapcsolódó témák lesznek előtérben. A konvergenciaprogramban pedig kiadáscsökkentő és bevételnövelő lépések is szerepet kapnak, Varga Mihály szerint az EU el is fogadja a tervezett intézkedéseket. Emlékeztetett arra, hogy néhány tized százalékpontnyi GDP arányos hiányon van a vita.

A konvergenciaprogram részleteiről és a jegybanktörvény megfelelő módosításáról is tájékoztatást vár az Európai Bizottság elnöke a miniszterelnökkel tartandó keddi informális egyeztetésén. Sajtóértesülések szerint ettől a találkozótól függ, hogyan dönt rólunk a Bizottság. Részletek >>

A kormány szerint idén és jövőre is 3 százalék alatt lesz az államháztartás hiánya a GDP százalékában, az EU várakozásai szerint 3,05 százalék illetve 3,26 százalék lesz a deficit - eközben Spanyolországban 5 százalék felett lesz a hiány. "Ezért érezzük egy kicsit méltatlannak, ami Brüsszel irányából történik" - mondta. Úgy vélte: az Orbán-Barroso találkozón sikerül bizonyítani, hogy a tervezett intézkedésekkel tartható a 3 százalék alatti hiánycél, és ezzel Magyarország kikerülhet a 2004 óta tartó
túlzottdeficit-eljárás alól.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG