2p
A mostani kamatdöntés fontos lépés az inflációs cél elérésében az elemzők szerint.

Ahogy arról már korábban írtunk, a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, sem az egynapos betéti rátán a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Ennek köszönhetően az alapkamat 0,90, míg az egynapos betéti ráta -0,15 százalék maradt. A Takarékbank elemzője, Suppan Gergely a Privátbankár.hu-nak elmondta: a jegybank eddig nem szokványos eszközökkel manipulálta a monetáris politikát, aminek hatására a bankközi kamatlábak, ill. a rövid lejáratú referenciahozamok történelmi mélypontra süllyedtek.

Emiatt a kiemelten fontos, számos hiteltermék árazásának alapjául szolgáló 3 hónapos bubor kamatláb már 0,03 százalékra csökkent, az egy évnél rövidebb futamidejű diszkont kincstárjegyek hozamai pedig átmenetileg negatív tartományba süllyedtek. Emellett a Tanács a tavaly szeptemberi ülésén 75 milliárd forintban korlátozta a három hónapos betét 2017 év végétől fennálló állományát. Mindemellett bővítette a swapeszközök állományát is annak érdekében, hogy a lazító hatás a hozamgörbe minél hosszabb szakaszán minél hamarabb érvényesüljön.

Jönnek a nem konvencionális eszközök

Ennek biztosítása érdekében a Monetáris Tanács két nemkonvencionális eszköz 2018. januári bevezetéséről döntött, amelyek a monetáris politikai eszköztár szerves részét képezik, fűzte hozzá a szakértő. Az MNB feltétel nélküli, 5 és 10 éves futamidejű kamatcsere-eszközt (IRS) vezetett be, amelynek 2018 első negyedévére vonatkozó keretösszegét 300 milliárd forintban határozta meg. Az IRS-eszközt a partnerbankok már 2018. január elejétől rendszeres tendereken érhetik el, az első tendert követően pedig ezen eszköz finomhangolására is sor került. Emellett a Magyar Nemzeti Bank egy célzott programot is indít, amelynek keretében 3 éves vagy annál hosszabb futamidejű jelzálogleveleket vásárol.

A nem konvencionális lépésekre azért került sor, mivel az MNB friss előrejelzése szerint a 3 százalékos inflációs cél elérése csak 2019 közepétől várható, így a korábbi előrejelzésekhez képest még későbbre került, tette hozzá Suppan. A monetáris kondíciók szigorítására az idei év végig nem kell számítanunk, és utána is először a nem-konvencionális eszközök visszavonására kerülhet sor, majd azt követheti az alapkamat lassú, fokozatos emelése, amely azonban 2020 elejéig változatlan maradhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG