Ismét véres napokkal telt el a múlt hét a közel-keleti konfliktusban, és ismét a megszállt Ciszjordániára került a hangsúly. A kérdés, hogy ezúttal ki kezdte, értelmetlen – az erőszakspirál hónapok óta látszólag megállíthatatlanul forog. A helyzet az, hogy az utóbbi időben megnőtt az összecsapások intenzitása – Izraelben pedig egyre nagyobb a hajlandóság a keményebb intézkedések meghozatalára.
Az izraeli média szerint az év eleje óta 128 palesztin vesztette életét izraeli katonai műveletekben, összecsapásokban vagy támadások során. Ugyanebben az időszakban 24-en haltak meg palesztin támadások következményeképpen.
Átalakuló palesztin hatalmi struktúra
Valójában az Izrael által 1967 óta megszállt területen a biztonsági helyzet egyre áttekinthetetlenebbé válik. Főleg Dzsenin és Nablusz militáns fellegváraiban a biztonságért valójában felelős, 87 éves Mahmúd Abbász vezette Palesztin Hatóság (PA) folyamatosan veszíti el hatalmát és befolyását.
A hatalmi vákuumot egyre inkább az erőszakos csoportok új generációja tölti be, mint például az "Oroszlán barlangja". Az utóbbi időben az izraeli hadsereg szinte napi rendszerességgel hajt végre rajtaütéseket ezen szervezetek ellen.
Folyamatos a telepek bővítése
Június 18-án az izraeli kormány, Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezetésével bejelentette, hogy ütemesen halad a több mint 4000 új lakóegység építésének tervével. Időközben határozatot fogadott el, amely a szélsőjobboldali pénzügyminiszternek, Bezalel Smotrichnak – Ciszjordánia izraeli annektálásának elkötelezett hívének – széleskörű jogosítványokat biztosít a telep-építések felgyorsítására.
Mandátumának januári kezdete óta Netanjahu koalíciója (amelyet sokan Izrael történetének legszélsőségesebbjének tartanak) több mint 7000 új lakóház építését támogatta Ciszjordániában. Az izraeli Legfelsőbb Tervezési Tanács holnap adandó további jóváhagyásai révén ez a szám közelebb kerül a 2023-ra bejelentett 10 ezer darabos célhoz.
Netanjahu legutóbbi, 12 éves kormányzása alatt Ciszjordániában a zsidó telepesek száma 40 százalékkal, Kelet-Jeruzsálemben pedig hatodával nőtt.
A szélsőségesek diktálnak
A telepbővítésekre vonatkozó, a kabinet által jóváhagyott felgyorsított engedélyezési eljárás az ideológiai „kultúrharc” része, amelyet elsősorban a vallásos-cionista pártok hajtanak előre. A beszorult miniszterelnök számára a politikai túlélés kérdése, hogy a szélsőségeseket mindenben kiszolgálja.
A ciszjordániai telepesek lázadása ezen a héten és számos illegális előőrs létrehozása az elmúlt napokban egy aggasztó jelenségre hívja fel a figyelmet: Netanjahu kormánya gyorsított ütemben veszíti el az irányítást a folyamatok fölött.
Ezek és más fejlemények hozzájárultak a kormányzás szétesésének uralkodó érzéséhez, amelyet a gazdasági visszaesés támaszt alá - a csúcstechnológiai válság súlyosabbnak mondható, mint az általános globális trend ezen a területen -, a befolyás elvesztése egy közelgő USA-Irán megállapodás felett, a folyamatban lévő belpolitikai nézeteltérés a kormány azon tervei miatt, hogy meggyengítse az ország legfelsőbb bíróságát, és az izraeli arab közösségen belül az ellenőrizetlen bűnözés gyorsuló spirálja.
Feszültség Rijáddal és Washingtonnal
A szaúdi-izraeli normalizáció valószínűtlennek tűnik, függetlenül az izraeli politikától a megszállt palesztin területeken. Valójában az elmúlt két évben több okból is alábbhagyott a normalizálás lendülete, és most komoly kihívással kell szembenéznie az Iránhoz való közeledés formájában, ahogy Szaúd-Arábia – sőt az Egyesült Arab Emírségek is – különböző megközelítéseket keresnek biztonságuk és gazdasági helyzetük kielégítésére az egyre inkább többpólusú világban.
A Biden-adminisztráció keményen reagált az izraeli telepek ciszjordániai újabb terjeszkedésére.
Antony Blinken külügyminiszter újólag megerősítette az amerikai-izraeli kapcsolat szilárdságát – sőt „különlegességét” –, de elítélte a döntést és annak negatív hatását a Palesztin Nemzeti Hatósággal megrekedt békefolyamatra, valamint Szaúd-Arábia többoldalú bevonására tett kísérletre.
Mint emlékezetes, a diplomácia gépezetét még az úgynevezett „Ábrahám-egyezmény” indította el.
Blinken kritikájából kimaradt az az aggodalom, hogy az izraeli jobboldali kormány szélsőséges politikája tovább bátoríthatja az Egyesült Államok Demokrata Pártján belüli kritikus hangokat, amelyek követelik a Washington diplomáciai politikájának megváltoztatását. Ezek a hangok egyre népszerűbbek a demokratikus választók körében, amint azt számos közvélemény-kutatás is kiemeli, és megkérdőjelezik az elmúlt három évtizedben az Egyesült Államok Izraellel szembeni szokásos elnéző politikáját.
