Huszonnégy órával az afganisztáni kivonulás után az amerikai néphez intézett beszédében Joe Biden amerikai elnök leszögezte, hogy „ez nem csak Afganisztánról szól…ez azon nagy katonai műveletek végéről szól, amelyek más országok átformálását célozták.” Egyes szakértők már „Biden doktrínát” vizionálnak és látni vélik a külföldi intervenciók végét.
De hihetünk-e nekik? Nos, az amerikai történelem legutóbbi évszázadát vizsgálva semmiképpen. Valóban, voltak olyan időszakok, amelyek során ideiglenes visszahúzódott az amerikai hadsereg, de az ázsiai és európai geopolitikai érdekek védelme minden esetben újabb aktív intervenciót eredményezett.
Újabb lépés
Ebben az esetben viszont a megnyugvás minden eddiginél rövidebbnek bizonyulhat. A Financial Times ugyanis múlt szombaton jelentette, hogy Tajpej kérésére az USA komolyan fontolóra vette Tajvan képviseleti irodájának átnevezését az amerikai fővárosban a jelenlegi „Tajpej Gazdasági és Kulturális Irodáról” „Tajvan Képviseleti Irodára.”
A vezető brit pénzügyi lap azt is tudni véli, hogy Kurt Campbell, a Fehér Ház ázsiai ügyekért felelős tisztviselője pártolja Tajvan kérését. Washington állítólag jelenleg mérlegeli a változtatás biztonságpolitikai kockázatait.
A Global Times katonai fenyegetése
Nos, a kínai kommunista párt szerint ez egyet jelentene azzal, hogy az Egyesült Államok feladja az „Egy Kína elvet”, és ennek megfelelően vasárnap dörgedelmes szerkesztőségi cikket fogalmazott meg az állampárt szócsöve.
A központi lap szerint diplomáciai válaszlépések nem lesznek elégségesek és Pekingnek a körülmények függvényében meg kell fontolnia Tajvan gazdasági blokádját. Sőt, a kínai légierőnek át kell repülne Tajvan fölött és a szigetország légtere fölötti ellenőrzését át kell venni.
A lap nem kerülgeti a forró kását és kijelenti: „Ha a tajvani légvédelem tüzet nyitni merészelne, akkor Kína nem fog habozni döntő és megsemmisítő csapást mérni a tajvani függetlenségi erőkre.”
A központi lap emlékeztet, hogy Litvánia hasonló lépést tett a múlt hónapban, amelynek eredményeképpen Peking visszahívta nagykövetét és ugyanerre kérte Litvániát is a saját nagykövetével kapcsolatban. Kína ezen túl az utóbbi hetekben gyakorlatilag leállította kereskedelmét a kis balti országgal.
Az „Egy Kína elv” megkérdőjelezése
Peking már augusztusban attól tartott, hogy a Tajvannal kapcsolatos litván provokációra Washingtonból érkezett a felkérés. Igaz, ami igaz, a vilniusi amerikai nagykövetség harsányan gratulált Litvánia lépéséhez.
Mi több, az amerikai külügyminisztérium és egyes kongresszusi képviselők rá pár napra támogatásukról biztosították Litvániát a kiélezett diplomáciai csatározásban. Peking döbbenettel olvashatta Ned Price külügyi szóvivő szavait: „Minden egyes országnak magának kell döntenie az „Egy Kína elv” kontúrjairól, külső nyomásgyakorlás nélkül”.
Márpedig az Egy Kína elv és egy jövőbeni egyesülés Tajvannal a kínai stratégiai gondolkodás alapköve. A koronavírus-járvány még tovább aktivizálta Pekinget, tekintve, hogy Tajvan elképesztő sikereket tudott felmutatni a járvány kezelésében, és felmerült a veszély, hogy a szigetország legitimitást nyer az ENSz Egészségügyi Világszervezetében.
DonaldTrump előző amerikai elnök már beiktatása előtt finoman megkérdőjelezte az „Egy Kína elvet” azzal, hogy fogadta a tajvani elnök telefonját, amely 1979 óta az első közvetlen beszélgetésnek számított a két ország vezetője között. Tavaly augusztusban pedig David Stilwell, az amerikai külügyminisztérium Kelet-Ázsiáért felelős diplomatája úgy fogalmazott: Washington egy „jelentős kiigazítást” hajt végre a hosszú ideje követett elvet illetően. Ezen a fellazító politikán Joe Biden sem változtatott, aki idén januárban meghívta elnöki beiktatására Tajvan USA-ba akkreditált képviselőjét.
Pekinget ezekben a napokban pluszban idegesíti, hogy már az Európai Parlament külügyi bizottsága egy friss jelentésében szintén a tajvani képviseleti irodája átnevezését szorgalmazza.
Vetélkedés a dél-csendes-óceáni térségben is
Augusztusban John Aquilino tengernagy, az Egyesült Államok indiai-csendes-óceáni parancsnokságának (INDOPACOM) főparancsnoka Hawaiin fogadta Mikronézia elnökét David Panuelo-t, ahol megegyezett az amerikai csapatok állomásoztatásáról a 3 millió négyzetkilométer tengeri gazdasági övezettel bíró szigetállammal.
A térségbeli politikai feszültség gyors növekedésének csalhatatlan jeleként az Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland növeli katonai jelenlétét a dél-csendes-óceáni térségben. Új-Zéland két éve bocsátotta ki új katonai doktrínáját, amely már ennek jegyében készült.
Az ausztrál stratégiai agytrösztök már évek óta jeleket látnak arra vonatkozóan, hogy Peking a Dél-kínai-tengerhez hasonlóan akarja militarizálni a térséget a maga jelentős nyersanyagkincseivel, számtalan lakatlan korallzátonyával (amelyek tengeri kábelek közelében fekszenek) és tengerészeti ellenőrző pontjaival (chokepoints).
Canberra ezért most felújítja a stratégiai fekvésű Lobrum Hadikikötőt Pápua Új Guinea Manus-szigetén. Ez közvetlenül azon tengeri szállítási útvonalak mentén fekszik, amely összeköti a Közel-Keletet Kínával. Pápua Új-Guinea 1975-ig ausztrál gyarmat volt, de az utóbbi években pénzügyi nehézségei támadtak és ezért stratégiai helyszíneket, valamint nyersanyag-lelőhelyeket ajánlott fel Kína számára – amit Canberra nem nézhetett tétlenül.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Megint sikerült erősödnie. 
