Nem túl régi kifejezés
A világháború kifejezés sokáig nem létezett, azt jóval az első világháború után kezdték használni. Az emberiség történetében korábban is számtalan háború volt, némelyik egész nagy területen, de ezek még akkor is az ismert világnak csak egy részére terjedtek ki, úgy a résztvevőket, mint a harcok színhelyét tekintve.
A régmúlt konfliktusai közül talán még a mongol hódítás állt legközelebb a mai világháborúkhoz, miután egyszerre zajlott egy óriási földrajzi területen: a mai Oroszország nagy részén, nálunk, egész Közép-Ázsiában Bagdadig, és egész Kínában. Ráadásul sok évig tartott és rettentő mészárlást rendeztek a civil lakosság soraiban.
Mitől világháború?
De térjünk vissza a 20. századba: nézzük meg, mik a világháború jellemzői. Az első csak európainak indult, de mivel a résztvevő szembenálló feleknek egyaránt voltak gyarmatai más kontinenseken, sőt lényegében a gyarmati újrafelosztásért folyt a háború, így ezek is fő hadszínterek lettek.
Afrikában Kamerun, Délnyugat-Afrika és Tanganyika voltak német gyarmatok, emellett volt egy óceániai német szigetcsoport, melyhez Új-Guinea is hozzátartozott. Így a harcok az összes hadszíntéren megindultak, bár a német gyarmatok többsége hamar megadta magát, így Európában folyt a harcok java. Törökország belépésével aztán az egész Közel-Kelet is lángba borult, végül Amerika belépésével minden kontinens képviseltette magát a konfliktusban, amely kontinenseken, tengereken, óceánokon egyaránt zajlott.
A második világháborúnál hasonló volt a helyzet: Európában indult, aztán Japán és az Egyesült Államok belépésével kiterjedt a világ nagy részére. Hadszíntér volt Európa, Észak-Afrika, Ázsia nagy része, a Csendes-óceán nyugati fele, ezen túlmenően a német tengeralattjárók az egész Atlanti-óceánt és az Indiai-óceán egy részét is elérték, így azok is hadszínterek lettek.
Meglett az ellenszer
Mindkét háború jellemzője volt, hogy nagy pusztítást okoztak egymásnak a felek, a másodikban már a polgári lakosság is óriási arányban esett áldozatul a konfliktusnak. A háború végén azonban megjelent egy fegyvernem, amely annyira pusztító volt, hogy attól kezdve a komolyabb háborúzás a megnyerhetetlenség mellett a teljes pusztulás rémével fenyegetett.
És ez a lényeg. A hidegháború ezért nem alakult világháborúvá, pedig két, a világ nagy részére kiterjedő szövetségi rendszer volt, akik, főleg eleinte, nagyon utálták egymást és nagyon féltek egymástól. De fegyverarzenálunk túl pusztító lett: nem lehetett háborúzni, legfeljebb egy-egy helyen, hagyományos eszközökkel, és ott sem közvetlenül egymással (Korea, Vietnam).
Végül az egyik blokk, pontosabban annak társadalmi rendszere békésen nyert, a másik megszűnt. Azóta ugyan a hosszúra nyúlt hidegháború nosztalgiája és a politikusok, tábornokok emlékei felszítják néha az ismét megerősödött Oroszország és a tágabb értelemben vett nyugat, de főleg Amerika ellenséges érzületeit, de komolyan egyikük sem akarna a másikkal mérkőzni, sőt az utóbbi hetekben kényszerűen egy oldalra kerültek, miután az Iszlám Állam mindkét oldalba rúgott egy nagyot.
Akkor most mi ez?
Komoly ellenség tulajdonképpen csak egy van, és az sem egy hagyományos értelemben vett ország vagy szövetségi rendszer, hanem egy államként működni próbáló terrorszervezet, és csak azért lehetséges, hogy még üzemel, mert a nála ezerszer erősebb ellenoldal szerencsétlenkedik, néha torzsalkodik, és szemben a korábbi nagy lelkesedésekkel, egy katonája életét sem akarja kockáztatni.
Ettől azonban még szó sincs világháborús lehetőségről. Az ellenség, miután saját területét sem tudja katonailag megvédeni, kiküldött néhány fanatikus elmebeteget a világba, hogy robbantsa fel magát, és keltsen félelmet. Ez ugyan rémisztő, pont ezért csinálják, de csak ideig-óráig tart, és csak azért húzódik, mert amennyire korábban lelkesedtek az országok vezetői a háborúkért, most annyira viszolyognak tőle. Nem is háború lenne ez valójában, hanem világméretű rendőri feladat, hisz a világon minden országnak púp a hátán ez a terrorszervezet.
A feladatot végül el fogják végezni, egyikük vagy másikuk, esetben koalícióban, és remélhetőleg a következő hasonló esetben hamarabb ébrednek. Közben lesznek kisebb súrlódások, néha még provokációnak tűnő kóstolgatások is, de az atomfegyver garantálja, hogy nagyobb meggondolatlanságot nem követnek el.
Le az elvekkel, éljen a pragmatizmus! 
