A neo-szuverenista indíttatású Brexit történelmi léptékű baklövés volt az Egyesült Királyság részéről.  Az EU-val folytatott kereskedelem bürokratikus megnehezülése miatt több ezer brit KKV került nehéz helyzetbe.

De a sok-sok elveszett munkahely helyére legalább egy újat létrehoz a londoni kormány: július 18-ig lehet ugyanis jelentkezni egy igazgatói állásra a kormányfői hivatalban, a nemrégen létrehozott „Brexit Lehetőségek Csoportjánál”.  A Csoport azokat a lehetőségeket veszi górcső alá, amelyek most megnyílnak az EU kiválással.  Az új pozíció elnyeréséhez idegen nyelven nem kell tudni.  A Brexit lehetőségeit természetesen még a 2016-os népszavazás előtt kellett volna felmérni, de hát ugye az a hajó már elment.

Súlyos politikai deformációk

Az napjainkra válik egyre világosabbá, hogy az EU-ból való, gondos előkészületek nélküli, durva propagandára alapozott EU-s kiválás milyen szinten deformálta és destabilizálta a brit politikai életet is.  Ehhez nem kell messzebb menni, mint a mai időközi választásig, amely két észak-angliai, hagyományos munkáskerületben zajlik (Batley és Spen).

Mindkét választókerület Észak-Anglia rozsdaövezetében („red wall”) található és a 2019-es általános választáson ez a térség egyértelműen a Brexitet konzekvensen képviselő konzervatívokra szavazott.  Batley és Spen kerületei éppen, hogy megmaradtak a baloldal vezetése alatt. 

A brit munkáspárt – egyéb hiteles üzenete láthatóan nem lévén - most előrántotta a rasszista kártyát új szórólapjával.  Ezen egyértelműen azt sugallja a párt, hogy mivel Boris Johnson átfogó megállapodást kötött az indiai miniszterelnökkel, azáltal (haza)áruló az angol jobboldal.  Persze az indiai sajtó is azonnal ráugrott az ügyre.

Csak hogy világos legyen: a Munkáspárt itt a muszlim választók India-ellenes érzelmeire játszik rá.  Egy éve a kasmíri válság kiújulása gyorsan áthullámzott az Egyesült Királyság hindu és muszlim közösségeire.  A mintegy 1,1 millióra tehető brit pakisztáni közül egy millióan Kasmír tartományból származnak.  A brit hindu közösség létszáma 1,4 millióra tehető és ők pozitívan figyelik Johnson kormányának közeledését Új-Delhihez.

Ha az ízléstelen és gátlástalan kampány ellenére a Munkáspárt ma elveszti ezt a két kerületet, akkor Sir Keir Starmer pártvezérnek minden bizonnyal vennie kell a kalapját és a pártnak egy olyan új vezért kell választania, aki vissza tudja hitelesen szerezni az észak-angliai munkások szavazatait.  Minden jel szerint a befutó Manchester polgármestere, Andy Burham lehet, akinek van politikai vonzereje a dél-angliai városokban.  Ráadásul egy tegnapi felmérés szerint a Munkáspárt tagjainak 69 százaléka őt akarja látni a párt élén.

Brit-indiai megállapodás

A brit és az indiai miniszterelnök május 4-én virtuális csúcstalálkozót tartott és nyilvánosságra hozták közös stratégiájukat az elkövetkező 2 évtizedre (“India-UK Roadmap 2030”).  A csúcs után a brit sajtónak Boris Johnson kiemelte a kereskedelmi és befektetési aspektusát a megállapodásnak.  London várakozásai szerint ez 6000 – 6500 brit munkahelyet fog létrehozni, összesen mintegy 740 millió dollárt kitevő indiai befektetés eredményeképpen. 

A kibővített kereskedelmi partnerség („Enhanced Trade Partnership”) célul tűzi ki a kétoldalú kereskedelmi forgalom megduplázását 2030-ig.  Mindenesetre az indiai kormány egyelőre nem jelezte, hogy kész lenne szabadkereskedelmi magállapodás megkötésére.  Egy olyan ország, ahol 2019-es adatok szerint az egy főre jutó GDP 2100 dollárt tett ki, nem veheti fel a szabadversenyt egy olyannal, ahol ez 42,329 dollár.

Birodalmi légvárak

Márpedig a Brexit-párti konzervatívok minél több szabadkereskedelmi megállapodást szeretnének kötni. A konzervatívok ugyanis a Brexit kampányban azt ígérték, hogy a volt gyarmatok (Brit Nemzetközösség / Commonwealth) bázisán – és délibábján - fogják újraépíteni az Egyesült Királyság jövőjét az EU-s kiválás után.

Johnson és párttársai azonban arról elfelejtették tájékoztatni saját népüket, hogy London ötször annyi terméket exportál az EU-ba, mint a Nemzetközösség országaiba.  Az EU-n kívüli országok esetében természetesen jóval nagyobb logisztikai és adminisztratív költségek is rárakódnak az exportra.

Johnson elhallgatott olyan alapvető tényeket is, mint hogy a britek jóval többet exportálnak a 61 millió lakosú Olaszországba, mint az 1.4 milliárd lakosú Indiába. A 38 millió lakosú Lengyelország pedig nagyobb felvevőpiaca a brit termékeknek, mint a 210 millió lakosú Pakisztán.

Az elképesztő propaganda-hadjárathoz képest London a Brexit óta egyetlen épkézláb szabadkereskedelmi megállapodást tudott megkötni: a 10 600 kilométerre fekvő Ausztráliával.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)