2p
Az EU közzétett egy gyorsjelentést az első negyedéves GDP-ről, amely szerint az előző év hasonló időszakához képest Románia végzett az első helyen, Lengyelország a második, Magyarország a harmadik. A tavalyi utolsó negyedévhez képest mérve viszont elsők lettünk, Lengyelországgal holtversenyben, de ezt a mutatót kevésbé használják.

Közzétette gyorsjelentését az EU statisztikai hivatala az első negyedéves GDP-növekedésről. Eszerint év/év alapon, tehát az idei első negyedévet hasonlítva az egy évvel ezelőttihez, és a szezonális hatások kiszűrésével Románia 3,8, Lengyelország 3,5, Magyarország 3,2 százalékos növekedést ért el.

(Nem mennénk bele a módszertan rejtelmeibe, de annyi magyarázat még tartozik ehhez, hogy ez a 3,2 százalékos adat megegyezik a KSH pár napja közzétett megfelelő adatával. A hazai sajtóban azonban a 3,5 százalékos, szezonálisan ki nem igazított adat terjedt el.)

A nyomunkban minimális mértékben, 1-2 tizeddel lemaradva következik Nagy-Britannia és Litvánia is. A magyar gazdaság számára olyannyira fontos Németország a nyolcadik helyen van a listán 2,3 százalékkal, egyébként a németeknél is kellemes meglepetést okozott a napokban az eredmény. A világgazdaság szempontjából lényeges USA is épp 2,3 százalékot mért.

Mindezek még csak előzetes számok, sőt egyes országok még nem is tették közzé az adatukat, más országoké, mint Görögország, nincs a szezonális hatásoktól megtisztítva. A képzeletbeli verseny eredménye tehát még változhat. A magyar gazdaság mindenesetre, ha dübörög is, nem egyedül dübörög. Romániát egyébként éppen most minősítette fel a Standard & Poor’s.

Amint az ábrán látni, van jó néhány negatív növekedésű ország is, és nem is csak a krízis-országok között. Az EU 28 országában így átlagosan csak 1,4 százalékos volt a növekedés.

Ha pedig nem az előző év hasonló negyedévéhez viszonyítunk, ahogy szokták, hanem a 2014-es utolsó negyedévhez, akkor 1,1-1,1 százalékos növekedéssel Magyarország és Lengyelország van az élen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
Makro / Külgazdaság A 106. percben törték meg a spanyolok az argentinok ellenállását
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:33
Egy kiállítás is kellett a spanyol győzelemhez, bár Argentína 11 emberrel sem jutott el a spanyol kapuig.
Makro / Külgazdaság A vagyonadó árnyékában – itt a legfrissebb gazdagmustra
Csabai Károly | 2026. július 20. 05:43
Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon, amely ugyancsak soha nem látott darabszámú számlán szunnyad – derül ki lapunk legfrissebb Privátbanki Körképéből. Nőtt ugyanis a friss tőkebeáramlás, amit a szolgáltatók a kormányváltás utáni Magyarország és a kockázatosabb befektetések iránti bizalom növekedésének tudnak be.
Makro / Külgazdaság Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:49
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
Makro / Külgazdaság Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:06
Csak az eredetileg is állami vagyont veszik vissza a kekváktól, de mi lesz a többivel?
Makro / Külgazdaság Kína nagyon berágott a brit kormányra – súlyos következményei lehetnek az államosításnak
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:06
Az egész brit gazdaságnak keresztbe tehetnek, ha nem kapnak kártérítést.
Makro / Külgazdaság Az igazság pillanatai jönnek keddtől a magyar gazdaság számára
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:33
Először Varga Mihályék döntenek, utána jönnek a fontos számok.
Makro / Külgazdaság Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:11
Amíg ő Sulyok Tamás helyét veszi át.
Makro / Külgazdaság Őrült meccsen dőlt el a bronzérem sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 08:24
Két csalódott csapat játszott egy teljesen őrült meccset.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG