Fejjel a falnak
Theresa May még bőven tárgyalt az Európai Unió képviselőivel, amikor azt feltételeztük, hogy közben tárgyal a parlamenti erőkkel is, hogy mire meglesz a szerződés, összeálljon annak parlamenti támogatottsága is. Nyilvánvaló volt, hogy pártja egy része nem támogatja, ezért nagyobb ellenzéki csoportra lesz szüksége. Mint kiderült azonban, semmit nem szervezett, először decemberben akart nekifutni a szavazásnak, majd mikor látta, hogy az nem jönne össze, elhalasztotta azt.
Most muszáj volt újra nekifutnia, nagy bukásba is torkollott az esemény. Paradox módon mindkét esetben bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene (először saját pártja, majd az ellenzéki Munkáspárt), de mindkétszer hatalmon tartotta a Tisztelt Ház. A miniszterelnököt ez persze minden alkalommal felbátorítja, hogy tovább próbálkozzon az általa kötött szerződés erőltetésével, ami annyiban jogos, hogy a körülményekhez képest egész jó kompromisszum született, de a parlament csak nem hajlandó megszavazni.
Tárgyalna, de miről?
Az érthető, hogy May konzervatív pártjának keményvonalasai, akik minél kevesebb kapcsolatot akarnak az Európai Unióval, mindig nemet mondanak. Talán abban reménykednek, hogy így majd elfogy az idő, és az ország megegyezés nélkül esik ki az Unióból: a következmények, az esetleges gazdasági összeomlás nem érdekli őket (bár arra is kell gondolniuk, hogy még ebben az esetben is szinte biztosra vehető, hogy a következményeket látva mégis hamar megegyezés születik a drámai kilépés után).
Ami az ellenzéket illeti, vélhetően önállóságukat akarják megtartani, nem azt elérni, hogy Theresa May megdicsőüljön, legalábbis anélkül, hogy velük egyeztetne. Ebből a szempontból még bölcsebb lett volna, ha a miniszterelnök eleve az ellenzék bevonásával tárgyal az Európai Unióval, de hát eddig praktikus megfontolások egyáltalán nem játszottak szerepet politikájában. Most viszont, meglehetősen megkésve, May tárgyalni kezdett az ellenzékkel, kérdés, hogy mivel tudná meggyőzni őket, hisz gyakorlatilag ugyanazt kellene megszavazniuk, amit eddig nem akartak: újratárgyalásra sem idő, sem európai szándék.
Nem enged
A legfőbb ellenzéki párt, a Munkáspárt még mindig előrehozott választásokat szeretne, noha erre a tegnapelőtti bizalmatlansági indítvány után már nincs esélye. Most azt mondják, csak akkor hajlandók tárgyalni, ha May kizárja a megállapodás nélküli kilépést. Erre Theresa May nem hajlandó: jól láthatóan semmi másra nem hajlandó, csak az újabb és újabb szavaztatásra, pedig most már megtehetné a kedélyek lenyugtatása végett, hogy kéri az Uniótól 50-es cikkely kiterjesztését, vagyis a kilépés elhalasztását.
Rengeteg szavazat kéne
Felmerülés a kérdés, hogy ezek után mégis kit győzhetne meg, akit eddig nem sikerült? Nem kevés képviselőre lenne a szüksége a bukás nagy aránya miatt: jóval több, mint 100-ra. Saját pártjának ellenzőire biztos nem számíthat, így muszáj lenne neki az ellenzék sorai közül ennyi embert találni. Mivel azonban a Munkáspárton kívül összesen csak 71 ellenzéki képviselő van, a Munkáspárt nélkül már semmi nem megy.
A második legnagyobb ellenzéki párt, a 35 képviselővel rendelkező Skót Nemzeti Párt is feltételként szabja a megállapodás nélküli kiválás kizárását, vagy a népszavazást, vagy a kilépés halasztását, ráadásul a legrosszabb kimenetel esetére Skóciának Nagy-Britanniából való kiválásával is fenyegetnek.
Az utolsó napig
A skótok meggyőzése most már tehát kevés lenne, még ha melléjük állnának a kis ellenzéki pártok és a függetlenek is. Szükség van tehát a Munkáspártra, de nehéz elképzelni, mivel lehetne őket rávenni az egyezségre. Esetleg arra lehet még építeni, hogy a nagy pókerjátszmában Jeremy Corbyn és pártja lesz az, aki az ország sorsa iránt érzett felelősség hatására enged a nyomásnak. Ez a kényszer viszont még nem biztos, hogy a január 29-i szavazáson erős lesz, nem lenne meglepő, ha az utolsó napig folyna a huzavona, és csak akkor szavazná meg a javaslatot a tisztelt ház.
Nem változtatott a Fed.
