4p
Kisebb csalódást okozott, de rövid távon nem lesz érdemi negatív hatása a Fitch Ratings bejelentésének - vélik az elemzők. A Buda-Cash Brókerház elemzője az év második felében, az Erste Bank szakértője 2015-ben lát esélyt az ország felminősítésére.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a várakozásokkal ellentétben nem lépett semmit Magyarország felminősítése ügyében, hanem megerősítette az államadós-osztályzatait stabil kilátással. Részletek >>>

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője az MTI-nek azt mondta, kisebb csalódást okozott a hitelminősítő bejelentése, mivel ha felminősítést nem, de a kilátások javítását - vagyis azt, hogy stabilról pozitívvá válik az adósságbesorolás kilátása - elképzelhetőnek tartották.

Az elemző a kommentár két lényeges pontját emelte ki: az egyik megkérdőjelezte a növekedés fenntarthatóságát, a másik pedig az államadósság javításának szükségességére hívta fel a figyelmet. 

Véleménye szerint mivel az ország a nemzetközi folyamatok által vezérelt, ebből a szempontból az EKB csütörtöki monetáris enyhítésről szóló bejelentése sokkal fontosabb. A tartósan laza európai monetáris politika ugyanis teret nyithat további a forinterősödésnek és hozamcsökkenésnek.

Hiába reménykedtünk

Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője szerint azért maradt el a felminősítés, mert Magyarországon jelentős az államadósság és a hasonló besorolású országokénál kisebb ütemű a gazdasági növekedés.

Némi csalódás lehet, hogy a kilátások is maradtak stabilon, azokat nem változtatta pozitívra a Fitch, pedig ebben már sokan reménykedtek a piaci szereplők közül is - írta a szakértő, aki hozzátette, hogy a forint és az állampapírok piaca a többségi vélemény szerint belátható időn belüli felminősítést áraz.

Talán az év második felében jön a felminősítés?

A GDP-növekedés ütemével kapcsolatban Török Bálint kifejtette: a magyar bővülés a többi BB és BBB besorolású ország átlagánál kisebb, és bár az idei előrejelzést 2,7 százalékra emelte a Fitch, az ütem fenntarthatóságát kérdésesnek látják. Az egy főre jutó GDP viszont magasabb a fenti átlagnál, a magyar gazdaság erősen beágyazott Nyugat-Európába.

Magyarország hosszú lejáratú adósságának minősítése

Hitelminősítő Besorolás Kilátás
Moody's
Ba1 Negatív
Standard & Poor's
BB Stabil
Fitch Ratings
BB+
Stabil
Japan Credit Rating Agency BBB
Stabil
Rating and Investment
BBB- Stabil


Török Bálint szerint a fel- és leminősítés lehetősége egyensúlyban van a stabil kilátás alapján. Felminősítésre adhat okot az adósságállomány és a devizaarány további csökkenése, a külső eladósodottság folytatódó és fenntartható mérséklődése, valamint a javuló növekedési kilátások, ha az stabilabb gazdaságpolitika és javuló üzleti környezettel párosul. Úgy vélte, az év második felében lehet esély Magyarország felminősítésére.

Ugyanakkor leminősítést okozhat a szakértő szerint, ha az eladósodottságot növelően lazulna a költségvetési politika, vagy ha olyan gazdaságpolitikai lépések történnének, melyek rontanák az inflációs és forintárfolyam kilátásokat, és növelnék a makropénzügyi kockázatokat, illetve ha globális pénzügyi vagy geopolitikai sokk miatt súlyos recesszió következne be, vagy emiatt nem jutna forrásokhoz az ország.

Még várhatunk

Háda Bálint, a QUAESTOR pénzügyi tanácsadó vezető elemzője szerint is még várni kell arra, hogy a hitleminősítők javítsanak Magyarország besorolásán, a második negyedéves növekedési adatok megjelenéséig nem valószínű pozitív változás a hitelminősítésekben.

Háda úgy látja, amennyiben az első negyedéves GDP adatok által mutatott pozitív kép a továbbiakban sem változik, akkor már lehet arra következtetni, hogy tartós tendencia bontakozott ki, s csak ezután lehet várni a felminősítéseket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG