Másodosztályba szorult nagyhatalom: őszig már nem lesznek nagy csodák

Európai szemeszter: egy lépés a gazdasági és monetáris unió felé

Az Európai Tanács március 14–15-én megrendezett ülésén az uniós vezetők lezárták a 2013. évi európai szemeszter első szakaszát. Az Európai Tanács megvizsgálta, hogyan haladnak a tagállamok a korábban tett ajánlások végrehajtásával.

Az európai szemeszter az az eljárás, amelynek keretében a tagállamok minden évben egy féléves periódus alatt koordinálják gazdasági, költségvetési és foglalkoztatási politikáikat – magyarán előzetesen egyeztetik a költségvetési terveiket Brüsszellel. Amellett, hogy az Európai Unió a szemeszternek köszönhetően egységesebb eszközöket vethet be a válságkezelésben, fontos jelentősége van a gazdasági és monetáris unió megalkotásához szükséges szemlélet kialakításában: a tagállamok ugyanis kezdik elfogadni, hogy a nemzeti jóváhagyás előtt egy nemzetközi kört is kell futniuk a büdzsével - be kell azt mutatni a nemzetközi közösségnek, akik javaslatokat, észrevételeket fogalmazhatnak meg. Ez mindenképp előremutató tény, ez azonban még meglehetősen messze van attól, hogy az egyes tagállamokban a nemzeti közvélemény is elfogadja az EU beleszólását olyan ügyekbe, amelyeket hagyományosan saját hatáskörben szokás elintézni.

Az Európai Tanács Justus Lipsius épülete - egy jobb világot építenek?

A szemeszterrel kapcsolatos következő lépés, hogy egy hónapon belül kell benyújtaniuk a kormányoknak a frissített konvergenciaprogramokat és a nemzeti reformprogramokat. Ezeket a Bizottság értékeli, majd május végén országspecifikus ajánlásokat ad mindegyik tagállamnak, amelyeket a júniusi csúcson hagynak jóvá az uniós tagállami vezetők. Nem mellesleg ezek a mérföldkövek fontos szerepet játszanak az túlzottdeficit-eljárások (EDP) értékelésének kérdésében - magyarán ekkor tudhatunk meg újabb részleteket arról, hogy vajon Magyarország kikerülhet-e az EDP alól, először uniós tagságunk során.

Az uniós csúcson a vezetők értékelték, hogyan halad az európai gazdaság beindítása. Ahogy a csúcsot követő sajtótájékoztatón Herman van Rompuy elnök mondta: az irány jó, ezért tartani kell. Az erőfeszítések középpontjában a meghozott döntések, és főként a Növekedési és Munkahelyteremtési Paktumban foglaltak végrehajtásának kell állnia; különösen fontos feladatként kell tekinteni a fiatalok foglalkoztatásának támogatására, valamint a növekedés és a versenyképesség fokozására - közölte a Tanács a megbeszéléseket követően.

Nem mindenkit nyűgöz le a versenyképességi paktum - transzparens a Schuman körforgalomnál, a brüsszeli EU-negyed közepén

Európa a másodosztályban: amíg az Egyesült Államokat üldöztük, Kína is lehagyott minket

Ami a jó irányt illeti: Európának nagy szüksége van arra, hogy ezúttal tényleg megtalálja az útját. Ahogy azt uniós tisztségviselők a Privátbankárnak Brüsszelben elmondták: az elmúlt években az öreg kontinens nem csak régi versenytársától, az Egyesült Államoktól marad le teljesítményben és versenyképességben, hanem már Kínával sem tudja tartani a lépést – ahogy fogalmaznak, a világgazdaságban ma gyakorlatilag a G2 szabja meg a játékszabályokat.

Az alapvető probléma a gazdasági növekedés hiánya – ennek gyökerei részben demográfiai jellegűek, és már a válság előtt is jellemezték az Európai Uniót. Az EU vezetői ezt persze régen felismerték, az EU 2020 stratégia lényege éppen az, hogy átállítsa a szervezetet egy újfajta növekedési modellre. Néhány ország jobban halad ezen célok megvalósításával, néhány országban kevésbé jól – ami viszont újdonság, hogy bizonyos tagországokban már visszafelé haladnak az úton, például a vállalással ellentétben csökkentik a K+F kiadások arányát a költségvetésen belül.

Az unióban egyetértés mutatkozik abban, hogy véget értek azok az idők, amikor közpénzek osztogatásával, nyakló nélküli hitelfelvétellel lehetett rendet tenni a nehéz helyzetekben. Mivel azonban a belső fogyasztás a válságban lévő országokban folyamatosan csökken, csak beruházásokkal lehet beindítani a gazdaságok motorját. Komoly gondok vannak azonban a bizalommal és a kockázattal – a befektetők nem bíznak abban, hogy a problémás országok kilábalnak a bajból, ezért nem viselik el a jellemzően megemelkedett politikai kockázatot (nem változtatnak-e kedvezőtlenül a jogszabályokon?), a finanszírozási kockázatot (hozzáférhetek-e elegendő hitelhez?), valamint a profit realizálásának kockázatát (hogyan szállok ki a befektetésből?).

Három C: honnan lesz növekedés?

Herman van Rompuy úgy fogalmazott a csúcstalálkozó után: a növekedéshez 3 dolog kell. Confidence, azaz bizalom; credit, avagy hitelesség; valamint competitiveness, azaz versenyképesség. Ezek elérése érdekében indították be az EU 2020 ambiciózus stratégiáját, aminek elképzelései jók, de uniós tisztviselők megítélése szerint az implementációjához nincsenek meg a kellő eszközök.

A növekedéshez ráadásul úgy kellene visszatérni, hogy közben tovább vágják az államadósságot, újra egyensúlyba hozzák az államháztartást – ami néhány tagállamnak különösen nehezére esik, miután csak borsos áron képesek hitelhez jutni a piacon, magyarán csak magas hozammal képesek kötvényeket kibocsátani.

A britek kifelé tartanak, a franciák lefelé

A megszorítások önmagukban biztosan nem elegendőek a hiány mérséklésére, erre példaként többen is az Egyesült Királyság példáját hozták. Nem véletlen, hogy egyes vélemények szerint a briteknél egyenesen katasztrofális trend van kialakulóban: ahogy egy diplomata fogalmazott a Privátbankárnak, a brit vezetés már nem törődik az európai ügyekkel, minden erejüket befelé koncentrálják, folyamatos konfliktusban vannak az uniós szervekkel. Ennek pedig olyan módon is vége lehet, hogy az Egyesült Királyság és az EU szakítanak egymással.

A mindenki által ismert válsággócok – Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália – mellett ráadásul egyre többször említik Franciaországot, mint az EU legproblémásabb gazdaságát – ebben a jelentős olasz kitettség mellett komoly, hosszú távú strukturális problémák is szerepet játszanak.

Európa a németekre figyel, a németek a választásokra

A megoldás kulcsa természetesen Németország – hiába vetik fel egyes tagállamokban, hogy lazítani kellene az inflációs célon (a jelenlegi 2 helyett 4 százalékos cél ötlete legutóbb Franciaországból merült fel), ha a Bundesbank legfeljebb 2,9 százalékot lenne hajlandó elfogadni. A különböző gazdasági ösztönzőcsomagoknak nem csak a méretére, hanem a feltételek szigorúságára is a németek vannak a legnagyobb hatással. Az eddig bevezetett rövid távú uniós válságkezelő intézkedések közül az EKB kötvényvásárlási programja az egyik leghatásosabb – Németország bólintása nélkül ez sem tudott volna elindulni.

Ha esetleg semmitmondónak tűnnek a most megrendezett csúcstalálkozóról szóló közlemények, vagy akár a Tanács hivatalos kiadványa, az épp ennek tudható be. Németország ugyanis választásokra készül, ami sok energiát von el az európai ügyektől – Brüsszeli forrásaink egyöntetűen úgy nyilatkoztak, szeptemberig éppen ezért komolyabb konfliktusokat kiváltó döntésekre, vitákra, nagy horderejű intézkedésekre gazdasági ügyekben vélhetően nem érdemes számítani – hacsak a piaci helyzet máshogy nem hozza.

Harc a munkanélküliség ellen – különösen a fiatalok körébenBrüsszelben nagy az egyetértés abban, hogy sem a gazdasági növekedés beindításáért folytatott küzdelem, sem az európai integráció fokozása sem képzelhető el anélkül, hogy munkahelyteremtéssel járna együtt. A magas munkanélküliségi mutatók közül különösen a fiatalok körében mért állástalanság szúrja az EU szemét – ez nem véletlen, Spanyolországban például a munkanélküliségi ráta a fiatalok körében több mint 50 százalékos (ami persze nem azt jelenti, hogy minden második fiatal spanyol munkanélküli, hanem azt, hogy aki közülük nem tanul, hanem munkát keres, nagyobb részt nem talál magának állást). José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke Ennek is köszönhető, hogy a csúcstalálkozó után tartott közös Barroso - van Rompuy sajtótájékoztatón egyszer sem hangozhatott el anélkül a „munkanélküliség” szó, hogy ne tették volna hozzá: „különösen a fiatalok körében”.