Meg merik-e lépni Matolcsy Györgyék a nyilvánvalót?

Ki ne örülne annak, ha előre tudja, mire számíthat? Hiszen senki nem szeret bizonytalanságban élni – legyen magánszemély, vállalat, vagy akár maga az állam. Különösen kedvező, ha egy nemzeti bank lépései kiszámíthatók, azokhoz ugyanis tudják igazítani a döntéseiket a gazdaság szereplői.

Ezért is üdvözölték sokan idehaza, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke június végén bejelentette, a megugrott inflációt megfékezendő, kamatemelési ciklusba kezdenek. 

Logikus lépése ez egy jegybanknak, amikor az árszínvonal az indokoltnak tartott mértéknél jobban megemelkedik, vagy várhatóan meg fog emelkedni. Ezt a szintet az MNB évi 3 százalékban határozta meg, amelytől saját szabálya szerint mindkét irányba, így felfelé is legfeljebb 1 százalékpontos eltérést tolerál, ami ez esetben tehát 4 százalékos plafont jelent. Márpedig ennél az infláció akkor már második hónapja 5,1 százalék volt – ezért, ha meg akarta őrizni a hitelességét a jegybank, akkor lépnie kellett. Abból pedig, hogy nem egy kamatemelést helyezett kilátásba, hanem egy ciklust – nem meghatározva, hogy az hány szakaszból áll majd –, már lehetett következtetni, hogy az infláció még egy ideig velünk marad.

Más kérdés, hogy akkor, tehát május végén a narratíva világszerte még átmeneti drágulásról szólt, az őszbe fordulva azonban már túlsúlyba került az a vélekedés, miszerint itt bizony tartósan be kell rendezkedni az inflációra. S ma már ritka kivétel, aki nem ezt vallja. Mondjuk utóbbiak közé nem kisebb potentát tartozik, mint az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde, aki az általa vezetett intézmény október 28-ai ülése után jelentette ki azt, hogy „a magas infláció átmeneti lesz”.

De térjünk vissza az MNB-hez, amely az ígéretének megfelelően június végén belevágott a kamatemelési ciklusba. Mely eddigi öt szakaszában összesen 1,2 százalékponttal emelte az irányadó rátáját, aminek következtében az már háromszor magasabb, 1,8 százalék, mint volt „az első kapavágáskor”. 

Még mielőtt azonban hüledeznénk, érdemes rögzíteni, hogy volt honnan emelni, hiszen a hazai bankok bankja éveken át rendkívül alacsony szinten tartotta a jegybanki alapkamatot, miután egy cél lebegett a szeme előtt, nevezetesen, hogy a hitelfelvételi kedv serkentésével járuljon hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez. Noha már akkor számtalan kritika érte az MNB-t amiatt, hogy ebbéli buzgalmában indokolatlanul – világviszonylatban is túl – alacsonyan tartja a kamatát, ami egyszer majd visszaüthet.

Ez aztán most az elszabadult infláció formájában bekövetkezni is látszik. A jegybank elkezdett futni az események után, de hiába váltott, mintha megint lépéshátrányba került volna. Hiszen annak ellenére, hogy a fogyasztói árindex – nagyobbrészt a vágtató üzemanyagárak, kisebbrészt az emelkedő alapanyagárak miatt – szeptemberben a vártnál magasabb, 5,5 százalék lett, maradt a kilencedik havi kamatdöntő ülésén adott szavánál, miszerint az azelőtti három hónap 30 bázispontos szigorításaival szemben a következő háromban csak 15-15 bázisponttal emel. 

Így is tett tehát októberben, amiről gyorsan véleményt is mondott a piac, méghozzá lesújtót: a forint pillanatok alatt viszonylag nagyobbat gyengült – ilyennek számít az euróval szembeni árfolyamának két egységnyi leértékelődése –, s csak Virág Barnabás alelnök megnyugtatóként értékelt magyarázata után tért magához.

A mai kamatdöntésnek azonban még az addiginál is gyengébb, az euróval szemben például 367-es forinttal vágunk neki, ami hajszálra közel van a 370-es történelmi rekordhoz. Miközben az infláció 2012 októbere, azaz kilenc éve nem látott magasságot ért el az elmúlt hónapban, amikor is a KSH 6,5 százalékot tett közzé. 

Ez utóbbi azt jelenti, hogy az 1,8 százalékos jegybanki irányadó ráta 4,7 százalékponttal alacsonyabb az inflációnál, más szavakkal: ekkora a negatív reálkamat, megint más szavakkal: ennyivel romlik a pénzünk értéke.

Ennél kevesebbel annak, aki például a 2019 júniusában debütált Magyar Állampapír Pluszban tartja a pénzét, az ugyanis öt éven át éves szinten 4,95 százalékos átlaghozamot biztosít. Vagyis a mínusza most „csak” 1,55 százalékpont – ki gondolta volna akár még tavaly ilyenkor, hogy a kormány nagyvonalú prémiuma alapján méltán szuperkötvénynek titulált papírral ez történik majd. De persze van másik! Méghozzá a Prémium Magyar Állampapír, amelynek sorozatai az inflációt követik, arra rakódik rá némi plusz. Fájdalom, hogy nem azonnal, hanem csak az előző évi, azaz esetünkben a 2020-as éves átlagos inflációra, vagyis 3,3 százalékra. Ennek alapján a jövő januárig vásárolható, 2026-ban lejáró sorozat például az idén 4,55 százalékot fizet.

A két tényező – a 6,5 százalékos előző havi infláció, illetve a 370-hez közelítő euróárfolyam – külön-külön is indokolhatná, hogy az MNB monetáris tanácsa a mai ülésén a belengetett 15-nél több bázisponttal srófolja az 1,8 százalékos jegybanki alapkamatot. A hazai elemzők döntő többsége 30 bázispontos monetáris szigorítást vár, csak a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő MKB Banknál tartják elképzelhetőnek, hogy a jegybank marad az eredeti, 15 bázispontos emelési forgatókönyvnél. A másik végletet a Raiffeisen Bank vezető elemzője, Török Zoltán jelenti, aki 90 (!) bázispontig is elmenne, ami még a külföldiek, vagyis a Morgan Stanley 75, illetve a HSBC 70 bázispontos előrejelzésénél is merészebb.

Nehéz helyzetben van tehát a Monetáris Tanács. Hiszen, ha nem a piaci várakozásoknak megfelelő mértékben emel, akkor félő, a csalódottság a forint további leértékelődéséhez vezethet. Ami a hazai gazdaság nyitottságára, más szóval erős importfüggőségére tekintettel nemhogy az infláció hűtéséhez, hanem a hevítéséhez járulhat hozzá, noha az a piaci várakozások szerint már enélkül is 7 százalék felett lehet ebben a hónapban. 

Némi nyomást helyez az is a Matolcsy György vezette intézményre, hogy néhány napja a csehek 125, míg a lengyelek 75 bázisponttal emeltek – más kérdés, hogy míg ezzel az előbbiek 2,75 százalékig jutottak, addig utóbbiak csak 1,25 százalékig, miután Varsóban még Budapesthez képest is később kaptak észbe. 

Úgy tűnik tehát, nemigen van más választása az MNB-nek, mint eltérni a két hónappal ezelőtt adott szavától. Ami ezúttal kivételesen nem ejtene csorbát a jegybank hitelességén, nem döntené bizonytalanságba a piacot. Éppen ellenkezőleg, azt üzenné, hogy a Monetáris Tanács képes rugalmasan alkalmazkodni a hirtelen változó helyzetekhez, s nem csak akkor, ha a háromhavonta – legközelebb december közepén – elkészülő inflációs jelentés alapján indokolttá válik a léptékváltás.