Emmanuel Macron francia elnök 2019 szeptemberében kifejtette, hogy az európai kontinens biztonságát újra kell definiálni, mégpedig Moszkva részvételével. Macron leszögezte, hogy az USA a jövőben már érdemben nem fog hozzájárulni Európa biztonságához, a németek pedig nem hajlandók kitölteni a keletkezett űrt.
A francia elnök attól is tartott, hogy Moszkvát dominálni kezdi Peking, amellyel Párizs és Európa a perifériára szorulna. Nos, azóta a fejlemények Moszkva vonatkozásában nem igazán Párizs szájíze szerint alakultak az európai geopolitikában.
Most nyissunk új fejezetet!
Macron friss lendülettel a múlt héten ismertette Franciaország 2024-2030 közötti időszakra vonatkozó „Nemzetstratégiai Áttekintését”. Ennek bemutatásakor az elnök hangsúlyozta: „Az ukrajnai háború tisztázza annak a világnak az állapotát, amelyben élünk, a normák és tabuk összeomlását, a hatalommal való visszaélést, minősíti azt a veszélyes pillanatot, amikor a régi egyensúlyt vitatják, de az újat még nem állították fel. Franciaország ebben a helyzetben „értékeléseiben autonóm, döntéseiben pedig szuverén akar lenni, amely nukleáris státuszánál fogva az európai stratégiai autonómia motorja, és példamutató szövetséges az euro-atlanti térben.”
Maga a stratégiai dokumentum lefekteti: "Franciaország meg kívánja erősíteni saját befolyását - és európai szövetségesei befolyását is - annak érdekében, hogy befolyást gyakoroljon a NATO helyzetében bekövetkezett jelentős változásokra és az európai stratégiai stabilitás jövőjére." A dokumentum megjegyzi, hogy Franciaország „kizárja a tagság kiterjesztését más földrajzi területekre, különösen az indo-csendes-óceáni térségre.”
A dokumentum megemlíti a Németországgal való elmélyült kapcsolatokat, az Olaszországgal és Spanyolországgal fennálló kulcsfontosságú partnerségeket, a Görögországgal és Horvátországgal fennálló stratégiai partnerségeket, a Belgiummal fennálló képességbeli partnerséget, valamint megemlíti Ukrajnát, Moldovát és Georgiát (Grúziát).
Megjegyzi, hogy „gyorsan újra kell építeni a konstruktív párbeszédet” az Egyesült Királysággal." Az Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerség „alapvető marad, miközben ambiciózusnak, világosnak és pragmatikusnak kell maradnia”.
A dokumentum szerint az ukrajnai konfliktus „bizonyítja, hogy szükség van egy robusztus és hiteles nukleáris elrettentő erő fenntartására egy nagyobb háború megelőzése érdekében”, amely „legitim, hatékony és független”, ugyanakkor megerősíti, hogy „fenn kell tartani a képességet az eszkaláció kockázatának megértésére és korlátozására.”
A szuverenitás az elrettentés középpontjában
Charles de Gaulle óta a Francia Köztársaság valamennyi elnöke ugyanazt az utat járta be a nukleáris elrettentés terén: a francia védelmi politika prioritása az ország függetlenségének és nemzeti szuverenitásának megőrzése. Ez a nemzeti szuverenitás szorosan összefügg a cselekvés szabadságával, amely az elrettentés francia koncepciójának középpontjában áll. Ez azt jelenti, hogy Franciaországnak nem kell más hatalom „nukleáris ernyőjétől” függenie saját biztonsága érdekében. Franciaország szuverén kíván maradni abban, hogy felmérje, mi jelent veszélyt saját „létfontosságú érdekeire”, és annak eldöntésében, hogy miként tudja ezeket a legjobban biztosítani.
Ez a perspektíva emlékeztet a francia elnökök azon eltökéltségére, hogy kívül maradnak a NATO integrált nukleáris mechanizmusain. A 2017-es „Védelmi és Nemzetbiztonsági Stratégiai Áttekintés” a stratégiai autonómiát helyezte Franciaország védelmi stratégiájának középpontjába: „Mivel szuverenitásunk és cselekvési szabadságunk gyakorlása nagyon fontos, stratégiai autonómiánk továbbra is védelmi politikánk kiemelt célja marad. Egy nemzetközi rendszerben, amelyet az instabilitás és a bizonytalanság jellemez, Franciaországnak meg kell őriznie azon képességét, hogy egyedül döntsön és cselekedjen érdekei védelmében.”
A Francia Köztársaság elnöke - mint a fegyveres erők főparancsnoka - kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, hogy döntsön a nukleáris fegyverek használatáról ezen érdekek védelmében.
Európa mint „létfontosságú érdek”?
De ha Franciaország csak akkor használhatja atomfegyvereit, ha „létfontosságú érdekei” veszélybe kerülnek, mik ezek az érdekek? Hollande akkori elnök 2015-ös beszéde – egy olyan típusú nukleáris politikai beszéd, amelyet minden francia elnök elmond – némi felvilágosítást adott e tekintetben: „Területünk integritása és lakosságunk védelme létfontosságú érdekeink magját alkotják.”
Ugyanakkor világossá tette, hogy Franciaország érdekei túlmutatnak határain. Kiemelte: „Létfontosságú érdekeink meghatározása nem korlátozódhat kizárólag a nemzeti szintre […]. Részt veszünk az európai projektben, sorsközösséget építettünk partnereinkkel, a francia nukleáris elrettentés megléte erősen és alapvetően hozzájárul Európához.”
A 2017-es Stratégiai Védelmi és Nemzetbiztonsági Áttekintés és annak 2021-es frissítése megkísérelte megadni a Franciaország szövetségesei által kért pontosítást. Franciaország megerősítette, hogy ragaszkodik az EU-Szerződés 42.7. cikkéhez, amelyet „kötelező kötelezettségvállalásnak” tekint. Az Áttekintés egyik passzusa különösen releváns: „Érdekeinket az európai államok érdekeinek egyre fokozódó összefonódásának tükrében kell értékelni. […] Ez a politikai valóság azt sugallja, hogy az Európa integritása vagy kohéziója elleni külső agresszió súlyosan érintené érdekeinket.”
A francia védelmi politikát az atomfegyverek tekintetében talán így lehetne összefoglalni: Franciaország, mint atomhatalom, teljes mértékben elkötelezett európai és atlanti szövetségesei mellett. Egy szövetségest veszélyeztetni Franciaország veszélyeztetése. E veszély mértékének felmérése a köztársasági elnök feladata, aki döntéshozatalában teljesen független.
A tagság számít
Oroszország Ukrajna elleni agressziója következtében Franciaország a NATO keleti szárnyát akarja hagyományos képességekkel erősíteni, amely magában foglalja további csapatok, nehézpáncélosok és repülőgépek telepítését a balti államokba és Romániába. Ez talán többet számít az általános elrettentés szempontjából, mint Franciaország nukleáris ereje, amely végső védőeszközként csupán megerősíti az ország önbizalmát, amikor fokozza és fenntartja a NATO kollektív védelme iránti elkötelezettségét.
Eldőlni látszik a véleményezés. 
