2p

Az indonéz kórházat érte légicsapás a Gázai övezet északi részén ma reggel.

A kórház igazgatója a BBC-nek azt mondta, hogy a támadásban minimum 10 ember vesztette életét. A gázai egészségügyi minisztérium később azt közölte, hogy 12-en haltak meg, több  tucatnyian megsérültek.

Retno Marsudi, Indonézia külügyminisztere elítélte az akciót, amely szerinte a nemzetközi emberi jog egyértelmű megsértése. Hozzátette: minden országnak, különösen az Izraellel közeli kapcsolatot ápolóknak nyomás alá kellene helyeznie Izraelt, hogy ne kövessen el ilyen atrocitásokat.

A kórház igazgatója szerint az izraeli hadsereg mintegy 20 méterre van az épülettől, a környéken pedig fegyverropogás hallatszik. Az indonéz kórházat 2016-ban alapították Gázában indonéz szervezetek adományaiból.

Eközben támadás érte a Gáza déli részén fekvő, rafahi Abu Youssef Al-Najjar Kórház környékén fekvő házakat is. Helyi jelentések szerint 15-en vesztették életüket, köztük nők és gyerekek.  

Egy férfi visz egy sebesült kislányt egy izraeli légitámadást követően Rafahban a Gázai övezetben 2023. november 20-án. Fotó: EPA/MOHAMMED SABER
Egy férfi visz egy sebesült kislányt egy izraeli légitámadást követően Rafahban a Gázai övezetben 2023. november 20-án. Fotó: EPA/MOHAMMED SABER

Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta a támadásokat, de azt kommunikálja, hogy terroristákat és terrorista infrastruktúrát vesz célba.

Helyi jelentések szerint a hétvégén támadás érte az Al-Shifa kórházat is. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy a kórház alatt van a Hamász palesztin szélsőséges szervezet egyik irányítóközpontja, és állítása szerint egy terroralagutat is talált a helyszínen. A Hamász és helyi egészségügyi szervek szerint ez nem igaz.  

A Hamász és Izrael közötti háborúban izraeli oldalon eddig több mint 1200-an, palesztin oldalon pedig több mint 13 ezren – köztük több mint 5 ezer gyerek – vesztették életüket izraeli, illetve gázai közlések szerint. Gázában további ezrek lehetnek a romok alatt.

António Guterres ENSZ-főtitkár vasárnap azt mondta: elfogadhatatlan a gázai polgári áldozatok száma.  Mint fogalmazott: mélységesen megdöbbentette, hogy kevesebb mint 24 óra alatt két ENSZ-iskolát ért találat a Gázai övezetben (a hétvégi izraeli légicsapásokra utalt), számos embert megölve és megsebesítve, köztük sok nő és gyermek volt, akik menedéket kerestek az ENSZ-létesítményekben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több város lakossága veszett el az orosz-ukrán háborúban
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 20:12
Hatalmas emberáldozatról számoltak be Oroszország ukrajnai inváziója miatt. Magyarországon továbbra is a távolságtartás a fő irány Ukrajna európai uniós csatlakozási szándékai miatt.
Makro / Külgazdaság A nagyobb bértömeg megemelheti a GDP-t, de az is lehet, hogy csak inflációt gerjeszt – A hét videója
Dobos Zoltán-Izsó Márton-Rácz Gergő | 2023. december 1. 18:41
Szokatlan a minimálbér és a garantált bérminimum december 1-jei emelése. Honnan teremtik elő a cégek az ehhez szükséges forrást? Hogyan hat ez az e fölött keresők fizetésére? Meglöki-e a belső fogyasztást, hozzájárul-e a bruttó hazai termék bővüléséhez? Erről beszélgetett A hét videójában Dobos Zoltán és Rácz Gergő.
Makro / Külgazdaság Orbán: adjanak a hazai cégek munkát, különben elnyelik a placcot a külföldiek
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 18:08
Más a munkáltatói és munkavállalói érdekvilág, de ha ezek nem működnek együtt, akkor a külföldi cégek lesznek gazdaságilag győzedelmesek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.Orbán beszélt még az energiakitettségről, és a kormányzati és jegybanki viták hatásáról is.
Makro / Külgazdaság Véget vet a kamatingadozásnak az adósságkezelő - kiderültek az új befektetési lehetőségek
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 16:26
A piaci jelenlét további erősítése céljából az ázsiai piacokon új Szamuráj és Panda kötvény kibocsátásokkal tervez az ÁKK 2024 második felében.
Makro / Külgazdaság Ragályos a recesszió, az osztrákok sem tudják elkerülni
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 15:36
A harmadik negyedévi GDP-adatok alapján az osztrák gazdaság technikai recesszióba esett az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Nagyon durvul a diplomáciai háború Izrael és egy EU-tagország között
Wéber Balázs | 2023. december 1. 15:01
Az izraeli kormány nem veszi jó néven, hogy a spanyol kormány nyíltan kritizálja őt a sok gázai civil áldozat miatt.
Makro / Külgazdaság Felpattant a kínai gazdaság
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 14:55
A kínai feldolgozóipar teljesítménye váratlanul nőtt novemberben az elemzők által várt enyhe csökkenés helyett - derült ki a kínai Caixin Insight Group és az S&P Global gazdaságkutató intézet pénteken publikált legfrissebb kimutatásából.
Makro / Külgazdaság A nap képe: zsebre tett kézzel üdvözölte a brit király Novák Katalint Dubajban
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 11:55
Zsebre dugott kézzel jattolni egy nővel egy hivatalos eseményen, hát ez nem túl szép látvány.
Makro / Külgazdaság Ha ezt meglátja Orbán Viktor, bizonyára táncra perdül
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 11:19
Míg Magyarország GDP-je nőtt, a cseheké csökkent a harmadik negyedévben, immár egymás után harmadszorra, ami technikai recessziót jelent.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij telefonos segítséget kért
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 11:01
Ez is megtörtént elmúlt órákban, mely fontosabb fejleményeit most dióhéjban megmutatjuk.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG