|
|
Hasszán Rohani iráni államfő sajtótájékoztatót tart Teheránban 2017. május 22-én, az újraválasztása után három nappal. A 68 éves reformista elnök a május 19-i első fordulóban az érvényes szavazatok 57 százalékát szerezte meg, így nem volt szükség második fordulóra. (MTI/EPA) |
Békülékenység
Hasszan Rohani újraválasztása mindenképpen kedvező dolog, hisz már első ciklusa alatt sokkal békülékenyebb volt országa, mint korábban. Elődje, Ahmedinezsád hajthatatlan volt, Rohani idejében viszont megkezdődtek az iráni atomprogram kizárólag békés célú folytatásáról szóló tárgyalások, és végül egyezséggel is végződtek, aminek eredményeként a világnak nem kell félni az iráni atombombától (nem úgy az észak-koreaitól), Irán viszont újra exportálhatja olaját.
Ugyan Donald Trump amerikai elnök rossznak találta ezt a megegyezést, de nem ez volt az elődje által aláírt egyetlen dolog, amivel elégedetlen volt, így ennek nincs nagy jelentősége, különös tekintettel arra, hogy a többi aláíró fél elégedett. Trump elnöksége kezdete óta szidja Iránt, amire persze azért volt is oka: tengeri incidensek zajlottak a Hormuzi-szorosban, és a Hezbollah valamint Aszad szír elnök rezsimjének iráni támogatása is rossz pont. Ugyanakkor Irakban sokat segítettek az iráni támogatású milíciák az Iszlám Állam elleni harcban.
Több ezer éves ország
Rohani elnöknek van esélye arra, hogy Iránt békés, a nemzetközi közösség által megbecsült országgá alakítsa. Szemben a környék többi államával, Irán nem az utolsó 100 évben összetákolt mesterséges alakulat, hanem egy több ezer éves államisággal rendelkező, nagy múltú ország. Már az időszámítás kezdete előtt 700-ban is voltak itt államalakulatok, de maga a perzsa állam i. e. 550-től létezik. Jellege ugyan időnként változott (hatása volt Nagy Sándornak, majd jött az iszlám, és náluk is volt tatárjárás, hosszan tartó uralommal), de ahogy görög nevén hívta a világ 1935-ig, Perzsia mindig fennmaradt.
Az elmúlt 38 év
A gyarmatosítás is csak érintőlegesen hatott Iránra, végül a második világháború után nyugatbarát, de elnyomó rendszer jött létre, melyben a sah uralkodott. Ezt 1979-ben megdöntötte a szélsőségesen nyugatellenes iszlám forradalom, mely egy rigorózus vallási vezető, Khomeini ajatollah kezébe adta a teljes hatalmat. Majd létrejött az Iszlám Köztársaság, amely a köztársaság és a teokrácia keveréke: köztársasági elnök vezeti az országot, de fölötte ott a vallási vezető, aki a végső szót kimondja.
Az utóbbi időben ez a rendszer is szelídült: az elnököt demokratikusan választják, és ami fontos, az ajatollah szerepe csökken, szerepe korlátozottabb, épp azért, hogy elfogadhatóbb legyen a rendszer mind népe, mind a világ számára. Annyira, hogy a Szaúd-Arábiával való konfliktusban épp most említette Rohani, hogy Irán egy demokrácia, míg Szaúd-Arábia abszolút monarchia, melyben népképviseleti választások sincsenek.
A bizonyítás
Rohani új programjában a világgal való kapcsolatok javítását, az elszigetelődéssel és a szélsőségekkel való szakítást jelölte meg fő céloknak. Ehhez minden iránitól támogatást kért, azoktól is, akik nem rá szavaztak. A külföld felé az elnök azzal bizonyíthatná leginkább szándékait, ha kiállna a libanoni Hezbollah és a világ számára szalonképtelen szíriai Aszad-rezsim fegyveres és katonai támogatása mögül, vagyis nem támogatna egy szervezetet csak önmagában azért, mert síita.
Belföldön, népe számára pedig javuló életszínvonalat kéne felmutatni. A szankciók nagyon megviselték a gazdaságot, és ugyan 2015 óta folyamatosan nő az olajexport, a magas infláció pedig visszaesett az egyszámjegyű tartományba, a munkanélküliség még magas, különösen a fiatalok körében. Ha ez sikerül, megnő az esélye, hogy a nép továbbra is mérsékelt vezetőt fog választani, pláne, ha az elnöknek azt az ígéretét is sikerül megvalósítani, hogy kiterjesztik az egyéni és politikai szabadságjogokat, és kontrollálhatóvá, átláthatóvá teszik az olyan hatalmi központokat, mint például a Köztársasági Gárda.
Érzékelni az optimizmust a Fehér Házban. 
