4p

Még az olimpiák ellenzői sem vitatják, hogy a nagy sportesemények élénkítik a rendező város idegenforgalmát, ám egy friss kutatás megkérdőjelezi ezt a hatást. 

A kevesebb mint fél év múlva kezdődő párizsi nyári olimpiai játékok egyik legfrissebb fejleménye, hogy a Szajna partján áruló könyveseket nem távolítják el helyükről a rendezvény idejére. Emmanuel Macron, Franciaország államfője személyesen lépett fel a bolhapiacszerű üzletsor védelmében, felülírva a biztonsági aggodalmakat.

Mennyire jó buli az olimpia? Fotó: Wikipedia
Mennyire jó buli az olimpia? Fotó: Wikipedia

Eközben a párizsiak továbbra is morognak a rendezéssel járó kényelmetlenségek miatt – derült ki az amerikai Conversation cikkéből. Az írás szerzője, Ivan Savin professzor két kutatótársával együtt nemrégen fejezett be egy kutatást a nagy sportrendezvények idegenforgalomra gyakorolt hatásáról. A francia főváros lakóit bosszantja, hogy – amint azt a könyvárusok szerencsésen végződött példája is mutatja – a hatósások nem sokat egyeztettek velük a rendezvénnyel járó gondokról. Utólag tudták meg, milyen közlekedési dugókra, lezárásokra számíthatnak. Kiderült, hogy a sportesemények helyszínei mellett az egész várost telerakják biztonsági kamerákkal.

Nem csillapodik a régi vita

Eközben tovább folytatódik a régi vita a nagy sportesemények negatív és pozitív következményeiről. Nehéz megkérdőjelezni, hogy ezek a rendezvények rövid távon jelentős pénzügyi veszteséggel járnak, ám az ellenérv az, hogy hosszabb távon megtérül a befektetés. A rendezvények hívei elsősorban az úgynevezett „puha” infrastruktúrára, a szállodai és vendéglátóipari fejlesztésekre mutogatnak.

A másik sokszor elismételt érv, hogy az ilyen események „felteszik az idegenforgalom térképére” az olimpiának, focivébének vagy más jelentős sport-, vagy kulturális események otthont adó várost. Emellett mindezzel összefüggésben serkentik a rendező országban az emberek vállalkozószellemét.

Az ellenzők a sportlétesítmények mindig elszálló, óriási építési és rendezési költségeit, a városi infrastruktúrát túlterhelő zsúfoltságot, a környezetet pusztító szemetelést, a bűnözés erősödését emlegetik. Érveik hatásosságát mutatja, hogy néhány komoly nagyváros, így Hamburg és Róma is lemondott arról, hogy olimpiát rendezzen.

Nem mindegy, hol van a rendező város

A Conversation szerzője két kollégájával elvégzett egy összehasonlító vizsgálatot a nyári és téli olimpiát, illetve focivébét rendező városok idegenforgalmának alakulásáról. Az 1995 és 2019 közötti rendezvényeket tekintették át.

Első lépésként kidolgoztak egy gazdasági modellt, ami azt mutatta meg, hogyan alakult volna az érintett országok turizmusa a nagy sportesemények megrendezése nélkül. Ezt összevetették a tényadatokkal. Ha az utóbbiak magasabbnak bizonyultak a számítottnál, akkor nettó pozitív hatásúnak könyvelték el az olimpiát vagy a focivébét, ha kisebbnek, akkor nettó negatívnak, ha nagyjából azonosnak, akkor semlegesnek. A rövid, közép- és hosszú távú hatásokat is vizsgálták. Eredményül azt kapták, hogy csak a Japán és Dél-Korea által közösen rendezett 2002-es és 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság hozott jelentős növekedést a beutazó turistákban a rendező országoknak. A többi esemény vagy nettó negatív vagy semleges lett.

Az olimpiák közül csak a 2008-as pekingi nyári játékok bizonyultak nettó szempontból pozitívnak. A Sydney-ben, az Athénban, a Londonban és a Rióban megtartott olimpia rövid és középtávon mínuszos lett nettósítva. A téli játékok közül csak az oroszországi Szocsiban tartott 2014-es olimpia bizonyult pozitívnak. A vizsgált időszak további öt rendezvény nettó negatív lett. A kivétel a Japánban tartott téli játékok volt, amelynek egyéves hatása semlegesre jött ki.

Kijózanítóak a tanulságok

Összességében a 18 vendéglátó ország közül 11-ben a sportrendezvényt követő négy évben csökkent a turisták száma, míg háromban nem volt kimutatható jelentős változás. A magyarázat az, hogy a nagy felhajtásra érkező turisták kiszorítják azokat, akik egyébként felkeresnék a rendező várost, ám a várható zsúfoltság miatt kihagyják az utazást.

További tanulsága a kutatásnak, hogy a nagy sportesemények rendezése Észak-Amerikán és Európán kívül gyakorol pozitív hatást a turizmusra. Azoknak az országoknak, városoknak, amelyek ismert turistacélpontok, nem hoz pluszt a sporteseményekhez kapcsolódó felhajtás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami történt az amerikai gazdaságban
Privátbankár.hu | 2024. április 23. 17:57
Az amerikai gazdasági aktivitás lassuló ütemben nőtt áprilisban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) kedden közzétett előzetes értékei alapján.
Makro / Külgazdaság Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?
Privátbankár.hu | 2024. április 23. 17:12
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,75 százalékra csökkentette az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott beszólást Varga Mihály
Dobos Zoltán | 2024. április 23. 16:44
A szolgáltatások visszatekintő árazása és a nemzetközi környezet romlása, elsősorban a Fed felfelé tolt kamatpályája negatívan hat a magyar monetáris politika lehetőségeire. Az erős dezinfláció, a folyó fizetési mérleg tartós javulása és a magas devizatartalék-szint miatt viszont jók a kilátások. A kamatdöntő ülés után Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke tartott háttérbeszélgetést, ahol odaszúrt a pénzügyminiszternek is.
Makro / Külgazdaság Kitilthatják a kényszermunkával készült termékeket az EU-ból
Privátbankár.hu | 2024. április 23. 15:59
Az Európai Parlament (EP) megszavazta a kényszermunkával készült termékek kitiltását az EU piacáról. A most elfogadott szabályoknak köszönhetően jobban megéri majd, és könnyebb lesz a javíttatás, kevesebb hulladék képződik, és hátszelet kapnak a javítással foglalkozó vállalkozások.
Makro / Külgazdaság Friss külföldi pénzzel pöröghet fel az ukrán lakások újraépítése
Mester Nándor | 2024. április 23. 15:01
Kormányprogram indult a hitelpiacon, viszont az építkezéseket hátráltatja az egyre erősebb munkaerőhiány.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel, Matolcsy Györgyék léptek
Privátbankár.hu | 2024. április 23. 14:01
Kedden ismét kamatdöntő ülést tartott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ahol változtattak a jegybanki alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Aki gázzal fűt, örülhet az új prognózisnak
Privátbankár.hu | 2024. április 23. 11:55
Ursula von der Leyen szerint lejjebb mehetnek a gázárak. 
Makro / Külgazdaság Meglepetés született az eurózónában
Privátbankár.hu | 2024. április 23. 11:11
A vártnál jóval kedvezőbben alakult az euróövezeti szolgáltatóipar teljesítménye áprilisban, aminek a hatására a kompozit beszerzésimenedzser-index is a becsültnél jobb lett annak ellenére, hogy a feldolgozóipar teljesítmény tovább romlott. 
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter 25 ezer munkahelyet ígér
Privátbankár.hu | 2024. április 23. 10:35
A kínai cégek hatbillió forintért ruháznak be Magyarországon Szijjártó Péter külügyminiszter szerint. 
Makro / Külgazdaság A magyar útra lépnek a franciák, jön a bolti szigor
Privátbankár.hu | 2024. április 23. 09:22
Sokat várnak Franciaországban attól, hogy a kormány kötelezi a kiskereskedőket az áruzsugorítások feltüntetésére. Ez a burkolt áremelés jó ideje bosszantja az áruházak vásárlóit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG