Vlagyimir Putyin és Li Ko-csiang, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke a Kremlben 2016 novemberében. Fotó: EPA/Sergei Karpukhin

Trump és Putyin kiegyezése már hónapok óta benn van a levegőben, a Kremlben pezsgőt is bontottak a Republikánus jelölt győzelmekor. Ennek főként európai kihatásait vizsgáltuk korábban. De mi lesz a várható Washington-Moszkva közeledés következménye a Moszkva-Peking biztonságpolitikai tengelyre és a Moszkva-Teherán szoros politikai együttműködésre?

A közeledés határai

Nos, az orosz online folyóirat, a Vzglyad elemzése szerint még ha Trump megegyezésre is jut Moszkvával az Iszlám Állammal kapcsolatos műveletekről Szíriában, enyhíti a feszültséget Ukrajnában – garanciát adva, hogy az nem csatlakozik a NATO-hoz – és feloldja a Moszkva elleni gazdasági szankciókat, még akkor is számos geopolitikai ellentét marad a Kreml és a Fehér Ház között. Az újság hangsúlyozza, hogy külpolitikailag Trump győzelme nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok az izoláció felé haladna. Az elemző szerint valószerű forgatókönyv, hogy Washington újraszabja a NATO-t, felgyorsítja az „elitek cseréjét” Európában és kiprovokálja az EU átalakítását.

Vaszilij Kaskin katonai elemző szerint Washington kompromisszumra fog törekedni Moszkvával és aztán a felszabadult energiáival fő gazdasági és politikai riválisa, Kína ellen fordul. „Képzeljük el, hogy Trump ígéretéhez híven kereskedelmi háborút indít Peking ellen, miközben folytatja ellene katonai feltartóztató politikáját. Peking szemében ezek a lépések, társulva a Dél-kínai-tengernél, a Koreai-félszigeten, Japánban és Tajvanon tapasztalható tevékenységgel támadó jellegűnek minősülhetnek. Márpedig ilyen körülmények között valószerűtlen, hogy Moszkva semleges és passzív megfigyelő marad.”

Ráadásul, bár kevéssé valószínű, hogy Trump végül felrúgja az iráni nukleáris megállapodást, Washington politikai nyomás alá akarja helyezni Teheránt, amelyet Moszkva és Peking – sőt India is! - negatívan fog megítélni. Oroszországnak és Kínának szüksége van Iránra, mint stratégiai partnerre a felfordult közel-keleti térségben és ráadásul Teherán fél év múlva csatlakozik a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO).

A Vzglyad kommentátora szerint Trump geopolitikai tervei nem változtatják meg Moszkva főbb külpolitikai elképzeléseit. Mind Moszkva, mind Peking multi-poláris világra törekszenek, ahol Washington csupán az egyik erőközpont. A Vzglyad megítélésével megegyező véleményt hangoztatott múlt héten a kínai vezető lap, a People’s Daily. A lap szerint „hiszünk abban, hogy Moszkva és Peking vezetői fenntartják a kialakított status quot. Oroszország nem fogja feláldozni a kínai-orosz kapcsolatokat az orosz-amerikai kapcsolatok fejlesztésének oltárán”.

Az Irán-ellenesek bejövetele

Meg sem indultak még az amerikai-orosz közeledést célzó tárgyalások, de Trump frissen kinevezett nemzetbiztonsági kulcsemberei olyan keményvonalas Irán-ellenesek, hogy az máris komoly kérdőjeleket vet föl. A CIA élére kinevezendő Mike Pompeo múlt csütörtökön Twitteren közölte, hogy már várja a „szörnyű” iráni atommegállapodás felbontását, amelyet Obama a terrorizmus legnagyobb finanszírozójával kötött. Az új nemzetbiztonsági főtanácsadó, Michael Flynn tábornoknak pedig meggyőződése, hogy Washington „világháborúban áll” (sic) az iszlamista milicistákkal. Flynn 2015 június 10-én egy képviselőházi meghallgatáson így nyilatkozott: „Irán bevallott célja, hogy elpusztítsa Izraelt. Irán még soha nem járult hozzá a régió biztonságához. Ehelyett már évtizedek óta fűti a térség instabilitását, különösen az Izraellel szomszédos levantei térségben”.

Összességében talán már most megállapítható, hogy hamarosan egy komoly geopolitikai megmérettetés kezdődhet Putyin és Trump között. Ha valóban élesbe fordul ez a játszma a közel-keleti és kínai érdekellentétek miatt, akkor Putyin és szövetségesei geopolitikai defenzívába szoríthatják Trumpot és fanatikus csapatát. Putyin több évtizedes államvezetési és diplomáciai manőverezési múltra tekinthet vissza, ellentétben Trumppal, aki példátlan módon még soha nem töltött be egyetlen politikai vagy katonai pozíciót sem elnökké választása előtt. Putyin és csapata ráadásul kizárólag az orosz nemzeti érdekekből indul ki és ennek alapján mérlegeli a külpolitikai mozgásteret. Nem fűtik tehát őket fanatikus érzelmek, amelyek gyakran félreviszik a komplex mérlegelést.

Káncz Csaba jegyzete