A Szovjetunió 1945 augusztusában, az európai háború befejezése után 3 hónappal támadta meg Japánt, miután erről Jaltában a szövetségesek megállapodtak. Amerika nagyon akarta a szovjet belépést, mert félt, hogy egyedül nehezen foglalná el és bírná megadásra a szigetországot, együtt viszont könnyen elboldogulnak vele.
Közben azonban meglett az atomfegyver, be is vetették Hirosima és Nagaszaki ellen, így már hirtelen nem is lett olyan fontos a szovjet részvétel, bár Japán végülis csak azután adta meg magát, hogy a Szovjetunió villámgyorsan elfoglalta Mandzsúriát, és a következő célpont már effektíve japán terület, Hokkaido szigete lett volna.
Jaltai ügy
A megadás bejelentése és a formális fegyverletétel aláírása között két és fél hét telt el, ezalatt a Szovjetunió a győztes jogán elfoglalt négy kis japán szigetet, a Kurill-szigeteket, viszont ezt a jaltai megállapodás alapján tette, vagyis a szövetségesek szempontjából teljesen jogosan. Voltak persze máshol is területváltozások, ennél sokkal nagyobbak is, de azokat végül békeszerződések hagyták jóvá, még ha időnként soká is: Németországgal csak 1990-ben kötötték ezt meg.
Japán sosem nyugodott bele a szigetek elvesztésébe, szeretné őket visszaszerezni. Az évtizedek során folytak is tárgyalások, de mindig elakadtak, a Szovjetunió megszűnése után pedig értelemszerűen Oroszország lépett a helyére, és az utóbbi években, Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt elég sokszor is tárgyaltak a felek. A két ország kapcsolata tulajdonképpen nem rossz, de ebben a kérdésben nagyon nehéz előre lépni, hisz Oroszország úgy gondolja, miért adná vissza csak úgy a háborúban szerzett területet, ez akár precedens is lehetne, és más is hasonló követelésekkel léphetne fel.
Oroszország a másik oldalon is
Japán ugyanakkor nem tud mit ajánlani a szigetekért, az nem lenne megoldás, hogy megveszi őket, mint Amerika egykor Alaszkát, vélhetően nincs az az összeg, ami Oroszországnak megérné az említett presztízsveszteséget. Ellenben Oroszországnak vannak olyan problémái, melyek megoldása esetén vélhetően boldogan adná a szigeteket. Oroszország ugyanis maga is volt területeiből követel vissza, csak ezek a volt Szovjetunión belül, többségben oroszok által lakott régiók.
A Krímet vissza is vette önerőből, a többi kérdéses területet pedig önálló köztársaságoknak ismeri el, de facto azonban úgy működnek, mintha Oroszország részei, vagy társult területei lennének. A probléma ott van, hogy ezt alig ismeri el valaki a világban, miközben a Szerbiától elszakított Koszovót az országok több mint fele elismerte. Putyinnak tehát erre az elismerésre lenne szüksége, egyfajta kvázi területcserére. Ő adhatná a Kurill-szigeteket, kérhetné a Krím orosz területként való elismerését, és a többi vitatott terület különállásának valamiféle nemzetközi megerősítését.
Mi a cserealap?
A gond csak az, hogy ezt Japán nem tudja neki cserébe felajánlani, pontosabban, ha Japán el is ismerné ezeket, Oroszország semmivel nem lenne előrébb, hisz Japán csak egy ország a 200 közül. A nemzetközi közösség pedig vélhetően nem teszi meg Japánnak azt a szívességet, hogy a 4 sziget kedvéért megváltoztatja eddigi hozzáállását. Az azonban lehetséges, hogy megpróbálnak köztes utat keresni: Japán esetleg kijárja a Krím legalább hallgatólagos elismerését, és mondjuk visszakapja a két kisebb szigetet.
Hogy ilyen felvetések, tárgyalások vannak-e, azt nem tudjuk: logikát próbálunk csak keresni az orosz elnök gyors békekötésre vonatkozó javaslata mögött. Vélhetően nem arra gondol Putyin, hogy Japán csak úgy lemond a szigetekről, mint ahogy Japán is tisztában van azzal, hogy csak úgy nem kapja vissza őket. Kérdés, hogy találnak-e köztes lehetőséget, mind a két fél számára elfogadható megoldást. Ha nem, akkor a békekötésre vonatkozó felvetések inkább csak politikai PR-fogások maradnak, ahogy Észak-Korea esetében is.
170 ezer ember jelentkezett az Európai Unió versenyvizsgájára, az EPSO szervezésében, amellyel később az EU szerveinél dolgozhatnak. 
