<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Ma már jobban kell tartani a recessziótól, mint az inflációtól – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Mathias Corvinus Collegium által szervezett csütörtök esti előadáson. A fejlett világban szerinte biztos eljön a recesszió, Magyarországon még nem biztos. Azt is elmondta, hogy az árstopok nem jók, azokból ki kell jönni, de nem mondta meg, hogy mikor. Az árstop-rendszer a jelenlegi tervek szerint október 1-jéig él.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti központjában tartott előadásában hangsúlyozta, hogy jelenleg magas inflációs környezetben vagyunk, ami megélhetési válságot okoz.

Meglátása szerint az infláció jelentős mértékben globális eredetű: az élelmiszer és energiaárak emelkedése hajtja leginkább. Ezek pedig közvetett hatásokon keresztül a maginflációba is begyűrűznek - mondta. A dollár ebben a környezetben erősödik, a paritás egyre közelebb van az euróval szemben, ez pedig szintén emeli a világ országaiban az inflációt, melyet a szegények adójaként jellemzett a miniszter – a Portfolio összefoglalója szerint.

Nagy Márton (balra). Fotó: MTI /Kovács AttilaNagy Márton (balra). Fotó: MTI /Kovács Attila

Előadásában azt nem említette a miniszter, hogy a magyar kormány az áprilisi parlamenti választás előtt több ezermilliárd forintot szórt ki a költségvetésből a lakosság, családok, nyugdíjasok számára, mely jelentős inflációnövelő hatású intézkedés volt.

A miniszter emellett kijelentette: biztos benne, hogy 2023-ban recesszió lesz és ez eltarthat 2024 első félévéig.

Ha ugyanis le akarjuk hozni az inflációt, akkor recessziót kell okozni. No pain, no gain - mondta. Itt megemlítette: van a tudatos recesszió, ez annak az ára, hogy stabilizáljuk az inflációt – foglalta össze a Portfolio.

Az infláció leszorítása és a szankciós politika lényegében betolja Európa gazdaságát egy mesterséges recessziós környezetbe - jegyezte meg.

Ha pedig Nyugat-Európában bejön a recesszió, nőhet a munkanélküliség és az állam itt közbeléphet, a munkahelyek megvédésével. Azonban így is extrém mértékben megnőtt a stagflációs környezet kockázata, amiben kétszámjegyű infláció és recessziós környezet fenyeget a fejlett világban. Egy ilyen környezetben felmerül a gazdasági instabilitás kockázata: növekszik az államadósság, illetve a finanszírozási lehetőségek romlanak.

Előrevetítette mindezek alapján, hogy a mediterrán adósságválság hatása eljöhet Magyarországra is, de idehaza szerinte nem várható recesszió, ehhez azonban az EU forrásokat be kell húzni, és az EU-val meg kell egyezni – magyarázta a miniszter.

Kérdésekre válaszolva a Nagy elmondta, hogy az árstop nem jó dolog. Ezekből ki kell jönni. Ezzel szemben a rezsicsökkentést tartósan meg kell védeni.

Most október 1-ig tartanak az árstopok, remélhetőleg addigra enyhülni fog az infláció. Az árstopokból ki is lehet jönni, ez egyszerű, a rezsicsökkentésből viszont nem akar kijönni a kormány – idézte a tárcavezetőt a Portfolio. A beruházások elhalasztásának viszont jelentős hatása lesz a magyar gazdaságra – zárta a miniszter.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Csak ígérgetnek az oroszok, miközben Európa atomkatasztrófától tart
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 8. 20:21
Az ukrán háborúban a külvilág számára is kifejezetten aggasztó helyzet alakult ki, miután az orosz hadsereg "pajzsnak használja" a zaporizzsjai atomerőművet. Szerencsére eddig nukleáris szennyeződés nem került ki.
Makro / Külgazdaság „Az oroszok gabonát égetnek és elpusztítják a magtárainkat” - új fejezetek az odesszai naplóból
Mester Nándor | 2022. augusztus 8. 19:33
Döbbenetes heteket élnek át a dél-ukrajnai kikötőváros és környékének lakói. Ismétlődő orosz rakétatámadások, életükért küzdő sebesültek és több tízezer kelet-ukrajnai menekült, ezekkel szembesülnek.
Makro / Külgazdaság Iráni kompromisszum született az atomalkuban
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 8. 18:27
Kompromisszumos szövegtervezettel zárultak a bécsi nukleáris tárgyalások Iránnal hétfőn - közölte egy diplomáciai forrás.
Makro / Külgazdaság Riasztó jelentés jött a kontinensnyi országból
Káncz Csaba | 2022. augusztus 8. 17:18
Ausztrália új kormánya átfogó környezetvédelmi jelentést tett közzé, amelyet elődje visszatartott. Az eredmények aggasztóak: a kontinensnyi ország összes ökoszisztémája nyomás alá került az éghajlatváltozás miatt. Számos állatfaj a kihalás szélén áll. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az első ukrán gabonaszállítmány
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 8. 16:35
Célba ért az első ukrajnai gabonaszállítmány hétfőn: a Polarnet nevű hajó megérkezett törökországi célállomására 12 tonna kukoricával a fedélzetén - közölte a kijevi infrastrukturális minisztérium.
Makro / Külgazdaság A német kancellár szerint nem csökkent az orosz szankciók támogatottsága
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 8. 15:19
Olaf Scholz német kancellár nem tart az Oroszország elleni szankciók támogatottságának gyengülésétől még az energiaszámlák további emelkedése esetén sem - mondta a kormányszóvivő hétfőn, Berlinben.
Makro / Külgazdaság Horvátországban még olcsóbb lesz a benzin
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 8. 14:12
A horvát kormány tovább csökkentette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte a kabinet hétfőn.
Makro / Külgazdaság Brutális többlet a magyar költségvetésben
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 8. 12:24
2018 decembere óta nem látott többlettel zárt az államháztartás júliusban.
Makro / Külgazdaság Brutális hiányba fordulhat év végére a magyar külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 8. 11:29
A friss adatok láttán az elemző év végére közel 5 milliárd eurós hiányt valószínűsít.
Makro / Külgazdaság Továbbra is gyászosaknak látják az euróövezet kilátásait a befektetők
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 8. 11:13
A gyenge fogyasztói bizalom, a magas infláció és az emelkedő energiaárak miatt az euróövezetben továbbra is nagyon valószínű a recesszió.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG