4p
A reálbérek ismét kétszámjegyű mértékben növekedtek, de még mindig nem elég magasak ahhoz, hogy megállítsák a képzett munkaerő külföldre áramlását. A friss béradatok messze túlmutatnak a fizetések növekedésének kérdésén: a növekvő bérköltségek és a munkaerőhiány arra kényszerítik a magyar cégeket, hogy versenyképesebbek legyenek és növeljék a termelékenységet, emellett a GDP-növekedésre és az inflációs folyamatokra is fontos következtetéseket vonhatunk le belőlük.

10 százalék felett bővülnek a reálbérek

Nemzetgazdasági szinten 2013 eleje óta, azaz 64 hónapja tart a reálkeresetek emelkedése Magyarországon - értékelte a pénzügyminiszter a KSH friss adatait, amelyekről itt számoltunk be részletesen. Az inflációt is figyelembe véve 10,1 százalékkal nőttek a reálbérek, magyarán újra kétszámjegyű tempóban növekednek a keresetek.

Varga Mihály azt mondta: a folyamatos munkáltatói adócsökkentés egyre nagyobb teret biztosít a béremelésre a vállalkozásoknál, a közszférában pedig főként a kormány életpályamodelljeinek köszönhetően emelkedik több százezer ember bére. 2019-től pedig az önkormányzati köztisztviselők és a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bérrendezését tervezik - közölte a miniszter.

Egészségesebb a foglalkoztatási szerkezet

Horváth András, a Takarékbank elemzője kommentárjában kiemeli: a nemzetgazdaságban közfoglalkoztatás nélkül alkalmazottként foglalkoztatásban állók száma 2,9 százalékkal növekedett, a versenyszféra létszámnövekedése 3 százalék volt, míg a közszférában 1,7 százalékkal nőtt ugyanez a létszám az előző év azonos hónapjához képest, így a gazdaság folyamatosan el tud mozdulni egy egészségesebb foglalkoztatási szerkezet irányába, mivel gyorsabban nő a versenyszféra létszáma.

Van még hova emelni a béreket, hogy ne menjen külföldre a munkaerő

A továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív maradhat, semmilyen ok nem látszik ennek lassulására - véli Horváth András.

A képzett munkaerő hiánya gyakorlatilag a gazdaság minden szektorában problémákat okoz mostanra, különösen a nyári időszak kezdetén a rengeteg szezonális munka miatt. A munkaerőért zajló összeurópai versenyben a hazai béreknek továbbra is jelentős hátrányt kell még ledolgozniuk, hogy a munkavállalási célpiacnak számító országok bérszintjének közel 80 százalékát elérje a hazai.

Ezt követően indulhatna visszaáramlás a hazai munkaerőpiacra, ami enyhítené a vállalkozások keresleti problémáit, akik ma már szinte bárkit felvesznek képzettség nélkül is, illetve elbocsátani is vonakodnak még a gyenge munkaerőt is, mivel nehezen tudnák pótolni.

Muszáj többet kihozni a kevesebb munkáskézből - versenyképesebbek leszünk?

Ez természetesen kihat a termelés minőségére, ahogy azt látjuk például az építőipari folyamatos csúszásokon is - de fokozatosan a termelékenység növekedését is kikényszeríti ez a folyamat. Ez egyrészt a hatékonyabb szervezésen keresztül valósul meg, hogy a rendelkezésre álló szűkös munkaerő maximálisan ki legyen használva, másrészt pedig a munkaerőt kiváltó technológiai beruházások révén, amit immár nem tud kikerülni a szektor.

Azt, hogy a fenti átalakulásokra képes vállalkozások életben maradjanak a dinamikus költségnövekedések közepette, az is segíti, hogy a magasabb béreket kitermelni képtelen cégek felől folyamatosan a hatékonyabb, versenyképesebb és magasabb béreket fizetni tudó vállalatok felé áramlik a képzett munkaerő, ami fokozatosan még tovább erősíti a termelékenységet és a versenyképességet - véli a Takarékbank szakembere.

Tovább hasítanak még a bérek

A mostani újabb emelkedés mögött leginkább a versenyszférában látható folyamatok álltak, hiszen itt a márciusi 8,6%-ról 11,1%-ra gyorsult a bérek éves növekedésének üteme - írja gyorselemzésében Nyeste Orsolya, az Erste szenior makrogazdasági elemzője.

Összességében az Erste várakozásai szerint az idei évben a bruttó bérek további 10-11 százalékkal nőhetnek a 2017-es 12,9 százalék után; a bérek növekedési ütemének egyszámjegyűre lassulását 2019-re várják.

A GDP-növekedést és az inflációt is a béremelkedés hajthatja

Mindez azt is jelenti, hogy a gazdasági növekedés egyik fő hajtóereje 2018-ban is a lakossági fogyasztás lesz - írja Nyeste Orsolya. Becslésük szerint az idei évben 4 százalékkal bővülhet a magyar GDP. A bérek gyors növekedése azonban nemcsak a növekedést támogatja, hanem az inflációt is emeli előbb vagy utóbb; az Erste várakozásai szerint a 3 százalékos középtávú inflációs célt a jövő év elején érjük el fenntartható módon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG