Német menedékjoggal rendelkező férfit toloncoltak ki Magyarországról Szerbiába

A szabadkai befogadóközpont. Fotó: Varga Szilveszter/BALK

A cikk a Privátbankár.hu és a BALK együttműködésében jelenik meg.

PC Subotica

Ez nem egy szerbiai fejlesztésű, atommeghajtású számítógép neve. Ezzel a rövidítéssel a szabadkai befogadóközpontot jelölik a hivatalos és nem hivatalos irományokban.

A központ a város legszélén van, az utolsó ház, utána csak dimbek-dombok következnek, majd pedig a határon átnyúló síkság.

Egy mindenre elszánt tájfutó is nehezen találná meg a szabadkai PC-t, nemhogy egy migráns.

A menedékkérők nem is ezt az eldugott, kis befogadóközpontot keresik, hanem a magyar határt.

Nikola Sakan műszakvezető a BALK kérdésére elmondta, hogy a Szabadka legszélén lévő központ az utolsó állomás a migránsok számára az Európába történő legális belépés előtt.

A központ befogadóképessége 120-130 fő, jelenleg afganisztáni, pakisztáni, szíriai és iraki családokat látnak el, összesen 59 személyt.

Ide azok a migránsok kerülnek, akik önként jelentkeztek a Magyarországra történő legális belépésre. Egy-két hónapot töltenek itt attól függően, hogy Magyarország mikor engedi be őket.

A legtöbb esetben azonban nem egy-két hónapról van szó, hanem sokkal többről, egy család például hét hónapja vesztegel a központban, egy másik pedig két éve.

Elvben minden munkanapon egy személy léphet be Magyarországra, ami havonta húsz migránst jelent, vagyis ha egy négy vagy öt fős családot befogad Magyarország, akkor meg is van a heti kvóta.

Ez egy-két felnőttet, és két-három gyereket jelent.

Előfordul azonban, hogy Magyarországról visszaküldik a befogadott családokat. A BALK úgy értesült, hogy ez az utóbbi egy hónapban kétszer is megtörtént.

A tábor vezetője – aki maga nem állt mikrofon elé – a kötetlen beszélgetés során elmondta, hogy Szerbia a körülményekhez képest a migránsok Svájca a térségben, ami a szabadkai központról nagy valószínűséggel el is mondható.

A migránsoknak fedél van a fejük felett, naponta háromszor kapnak enni, orvosi ellátásban részesülnek, a gyerekekkel külön foglalkoznak, a felnőttek pedig idegennyelvet tanulhatnak.

A befogadóközpont lakói szabadon járhatnak-kelhetnek a városban, de este tíz órára vissza kell térniük.

Fabrika in Syria, bye-bye

Mahib a szíriai Aleppóból érkezett, és már hét hónapja van a táborban a feleségével és két éves gyermekével együtt.

Számukra Magyarország a célország, hiszen a férfi nővére már húsz éve Magyarországon él.

Szakképesítése ugyan nincs, kézügyessége viszont van, ennek okán ékszerek készítésével foglalkozott a hazájában, amíg azt nagyhatalmi segítséggel nem sikerült eredményesen szétverni.

A BALK kérésére meg is mutatta, hogy milyen ékszereket gyártott. Előbb virtuálisan mutatta meg, majd kézzelfogható valóságban is.

Itt azonban nem tud dolgozni, hiszen nincsenek meg a munkához szükséges eszközök, mert mint mondta:

Nincs fabrika, fabrika in Syria, bye-bye, de ott nincs áram, nincs gáz, nincs víz, és semmi sincs, amire szükség lenne az emberi élethez.

Már nagyon készül Magyarországra, hétfőn pedig kiderül, hogy melyik család lépheti át a határt, és hogy az ő családja lesz-e a szerencsés nyertes.

München helyett Szabadka

A szomáliai származású, de már Németországban élő Haszan Münchenbe indult, mégis Szabadkán kötött ki.

A most 34 éves férfi négy évig élt Svédországban, ahonnan Németországba került. Állítása szerint most iskolába jár, és németül tanul, hogy autószerelőként dolgozhasson.

Ha egyáltalán visszakerül Németországba, mert nem éppen úgy néz ki, mint egy mindenre elszánt migráns, aki kettesével lépi át a határokat.

Haszan úgy került Szabadkára, hogy egy kisebb kelet-németországi településről utazott fel Berlinbe, majd ott vonatra szállt, hogy a Münchenben élő testvéréhez menjen.

Elmondása szerint elaludt a vonaton, és Münchent elhagyva Magyarországra érkezett, ahol többen is zaklatták, egyikük-másikuk valószínűleg ittas állapotban.

Végül a rendőrök bevitték, és megígérték neki, hogy visszaküldik Németországba, másnap azonban nem ugyanazok voltak műszakban, ezért Haszant kiszállították a határra, és Szerbiába irányították.

Arra indulj – mutatták, amikor kinyitották a kis ajtót, és azt mondták, hogy ha visszamegyek, akkor megvernek. Mondtam, hogy nem megyek ki, ez nem Németország. Már négy napja nem vagyok Németországban.

Hiába mutatta meg a magyar rendőröknek a nevére kiállított dokumentumot. A rendőrök inkább széttépték volna, minthogy visszaengedjék Magyarországra.

Ha azt hiszik, hogy hazudok, vegyenek tőlem ujjlenyomatot, és nézzék meg a fotómat. Miért hazudnék?

A szabadkai központban ebben a kérdésben nem dönthetnek, de már értesítették az Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR), és hétfőn Belgrádba viszik Haszant, ahol eldől a további sorsa.

Varga Szilveszter, a BALK főszerkesztőjének írása. Az eredeti írás itt érhető el.