Amióta Oroszország tavaly megtámadta Ukrajnát, a NATO-találkozók és csúcstalálkozók az előző évekhez képest lényegesen nagyobb figyelmet kapnak. A litvániai Vilniusban tegnap kezdődött csúcstalálkozón ráadásul több súlyos téma is szerepel a napirenden. Ukrajna a várakozások szerint egyelőre nem kap formális meghívást a NATO-csatlakozásra, de a tagság potenciális politikai támogatását a háború lezárása utáni időszakra fenntartják.

Ez a „konstruktív két­értelműség” jegyében egyrészt jelzésértékű perspektívát ígér Ukrajnának (az önvédelem folytatására, később a politikai-gazdasági reformokra), másrészt a háború kimenetelétől függően bármikor tárgyalási alapot képez Oroszországgal (területcsere, külső biztonsági garanciák felkínálása) egy stabil rendezés érdekében.

A NATO érdekei az ázsiai-csendes-óceáni térségben

A csúcstalálkozón jelentős figyelmet kap négy Indo-csendes-óceáni vezető: Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök, Chris Hipkins új-zélandi miniszterelnök, Kisida Fumio japán miniszterelnök és Jun Szogjol dél-koreai elnök. A négyes a tavalyi madridi NATO-csúcsot követően immár második éve van jelen. A dél-koreai elnök idén egy új NATO-Dél-Korea dokumentumot ismertet a katonai szövetséggel való kapcsolatok megszilárdítása érdekében. Szöul számos biztonsági kihívással néz szembe, beleértve Észak-Korea nukleáris programját és az USA-Kína stratégiai rivalizálását.

Mindeközben a japán sajtó a múlt héten arról számolt be, hogy Tokió lezárta a tárgyalásokat a NATO-val az „Individual Tailored Partnership Program (ITPP)” nevű új megállapodásról. Ez a program meghatározza a szigetország és a NATO-blokk közötti együttműködés kulcsfontosságú területeit.

Mivel a NATO-t jelenleg leköti Ukrajna, a világ túlsó felén elhelyezkedő régió iránti érdeklődése bizony felvet néhány kérdést. Miért is válik ez a négy ázsiai vezető rendszeres szereplőjévé az európai és észak-amerikai országok csúcstalálkozójának?

Nos, le kell szögezni, hogy ezek az országok az Ukrajnát támogató és Oroszországot szankcionáló nemzetközi koalíció legkiemelkedőbb tagjai közé tartoznak. Tehát jelenlétük bizony legitim egy olyan biztonsági konferencián, ahol Ukrajna fő kérdés.

A Fehér Ház és a NATO álláspontja

A 2021 tavaszán megjelent amerikai Nemzeti Védelmi Stratégia (NDS) Kínát nevezi az Egyesült Államok első számú stratégiai kihívójának, míg Oroszországot bajkeverő, akut fenyegetéseket jelentő stratégiai ellenfélként értékeli. Az NDS szerint a Kínai Népköztársaság az USA számára „a legjelentősebb stratégiai versenytárs, amely állandó kihívást jelent.” Az USA önállóan és a NATO-val együttműködésben arra törekszik, hogy gyengítse a két revizionista nagyhatalom közötti stratégiai partnerséget, egymás kölcsönös támogatását.

A NATO már évek óta egységes egészként kezeli a Moszkva-Peking tengelyt. Jens Stoltenberg főtitkár 2021 őszén a NATO védelmi minisztereinek tanácskozásán kiemelte, hogy a két országot nem szabad két külön veszélyforrásként kezelni: „Először is Kína és Oroszország szorosan együttműködik. Másodszor pedig, amikor többet fektetünk a technológiai fejlesztésünkbe, akkor az mindkettőjüknek szól”.

Ukrán válság újrajátszva

Az Indo-csendes-óceáni térség kiemelt szerepet kapott a NATO 2022-es Stratégiai Koncepciójában, amely kulcsfontosságú dokumentumként felvázolja a szövetség értékeit, célját és szerepét.

A tavalyi dokumentum először utalt Kína ambícióira és politikájára, mint a NATO biztonsága, érdekei és értékei elé állított komoly kihívásra. Külön kitért a Kína és Oroszország közötti növekvő együttműködésre is, amelyet a NATO a kialakult, szabályokon alapuló nemzetközi rend fenyegetésének tekint.

Mint ilyen, a Stratégiai Koncepció az Indo-csendes-óceáni térséget „fontosnak nevezte a NATO számára, tekintettel arra, hogy az e térségben zajló fejlemények közvetlenül érinthetik az euro-atlanti biztonságot”. Ez egyértelművé teszi a NATO számára, hogy megerősítse meglévő partnerségeit a régióban, és újakat alakítson ki.

A japán miniszterelnök a NATO tavalyi ülésén leszögezte: „A Kelet-kínai-tengeren és a Dél-kínai-tengeren folynak a kísérletek a status quo egyoldalú, a háttérben történő erőszakos megváltoztatására. Erős válságérzetem van, hogy a mai krízis Ukrajnában holnap megismétlődhet Kelet-Ázsiában. A nemzetközi közösségnek össze kell fognia annak bizonyítása érdekében, hogy a status quo erőszakos megváltoztatására irányuló egyoldalú kísérletek soha nem járnak sikerrel.”

Stoltenberg főtitkár idén februárban Tokióban elmondott beszédében elismerte, hogy Kína biztonsági kihívások elé állítja a NATO érdekeit és értékeit, különösen az Oroszországhoz fűződő kapcsolatának erősödése miatt. Stoltenberg találkozott a japán miniszterelnökkel, amely során élesen bírálta Kínát szomszédjai zaklatása és Tajvan fenyegetése miatt, valamint hangsúlyozta, hogy Japánnak és más demokráciáknak együtt kell működniük a szövetséggel a nemzetközi rend védelmében.

A NATO feladatai Ázsiában

Védelmi szempontból a NATO és a négy ázsiai partner arra törekszik, hogy javítsa katonaságaik „interoperabilitását” – a különböző katonai erők és védelmi rendszerek azon képességét, hogy hatékonyan együttműködjenek és összehangolják tevékenységeiket. Ez magában foglalhatja egymás katonai eszközeinek ismeretének elmélyítését, a katonáik és a többi katonaság közötti kapcsolatok javítását, valamint a közös gyakorlatok kiterjesztését.

Valóban, tekintettel az Oroszországgal és Kínával fennálló jelenlegi feszültségek összetettségére, egyértelműen nagyobb koordinációra és együttműködésre van szükség az országok nagyobb csoportja között. Ezek az új partnerségek hatékonyak lehetnek a dezinformációtól és a tengeri biztonságtól a kibervédelemig és az űrbeli versenyig minden területre.

Mind a négy indo-csendes-óceáni ország egyetért egy alapvető tézisben: arra számítanak ugyanis, hogy a jövőben Kínával és Oroszországgal a stratégia verseny élesedni fog.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)