4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Európa orosz gázfüggősége egyre súlyosbodik, ami nem lenne probléma, ha Oroszország nem egy diktatúra lenne és a földgázt nem stratégiai nyomásgyakorlás eszközeként használná. Simonyi András korábbi washingtoni magyar nagykövet úgy látja: minden 200 évben kapunk egy lehetőséget a Nyugathoz való felzárkózásra és mint mindig, most is eltékozoltuk ezt az esélyt. Káncz Csaba interjújának második része.

Simonyi András, Magyarország volt washingtoni nagykövete, a George Washington Egyetem munkatársa az interjú első részében arról beszélt: az Orbán-kormány Amerika-politikája zavaros, következetlen és gerinctelen. Simonyi szerint komoly probléma az is, hogy a Kongresszusban Magyarországot mindkét párt részéről súlyos kritika éri, a magyar demokrácia helyzetét pedig egyenesen siralmasnak nevezik. Az interjú első részét itt olvashatja >>

Az amerikai szenátus illetékes bizottsága a napokban 20:2 arányban támogatta, hogy Washington vezessen be szankciókat az Északi Áramlat II-t építő cégekkel szemben. Moszkva szerint viszont Washington az orosznál jóval drágább LNG-jét valójában „egy újabb fegyverként használja imperialista törekvéseihez” Európában. Hogyan néz ki ez a vita Washingtonból?

A gáz a következő 50 évben a világ energiaellátásának tartós, mondhatni meghatározó része lesz, fontos szereplő, hogy egyensúly alakuljon ki a növekvő energiaigények és a klíma-szempontok között. Nem karbonsemleges, de fele akkora a CO2 kibocsátása, mint a széné. Az Északi Áramlat II. sajnálatos módon erősen politikai - orosz és elsősorban német - projekt, amely tovább súlyosbítja Európa gázfüggőségét Putyintól. Nem lenne semmi probléma, ha Oroszország nem egy diktatúra lenne és a földgázt nem stratégiai nyomásgyakorlás eszközeként használná. Emellett igazán bizarr és árulkodó tény, hogy Gerhard Schröder volt német kancellár a Gazprom többségi tulajdonában álló Nord Stream AG konzorcium felügyelőbizottságának elnöke. Az amerikai szankciók előbb-utóbb életbe fognak lépni, nem csupán az amerikai ipar érdekeitől, hanem nagyrészt biztonsági megfontolásoktól vezérelve.

Fontos azt is látni, hogy az amerikai gázkitermelés ilyen mértékű felfutására senki nem számított. A cseppfolyósított földgáz (angol rövidítéssel LNG) a világ gázellátásának egyre fontosabb része lesz. Szépen lassan a gáz - az olajhoz hasonlóan - világpiaci áron fog kereskedni. Ekkor az amerikai LNG nemcsak versenyképes, de a norvég gáz mellett a legmegbízhatóbb is lesz. Azt, hogy Amerika "imperialista törekvésekhez" használja a gázt, elég furcsa megközelítésnek tartom. Amerika persze el akarja adni a kitermelt gázt, de ennyi. Miközben jogosnak tartom az amerikai kritikát, hogy míg Európa egy része Amerikára számít biztonsága garantálásában, az oroszoktól való energiafüggést rendben lévőnek találja. Több amerikai gáz Európába juttatása biztonsági és energia-biztonsági megfontolásból is fontos lenne.

Simonyi András (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Ön jelenleg többek között a George Washington Egyetemen kiemelten foglalkozik a skandináv modellel. Mit üzen Ön szerint hazánk számára a mai Skandinávia az innovációs dinamika, a társadalmi kohézió, avagy a védelmi képességek szemszögéből?

Sajnos nem sikerült a rendszerváltáskori – Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter által is támogatott - álmom, hogy Észak-Európát és a Visegrádi országokat összekapcsoljuk, modernizációs és biztonsági megfontolásokból. Valóban, ez az egyik kiemelt kutatási területem. Amerikában, mint a világon sok helyen, keresik a skandináv siker "titkát". De valójában nincs titok. Az úgynevezett skandináv - vagy inkább északi - modell nem valamiféle utópia vagy ideális, statikus dolog, hanem egy felfogás, egy modernizációs szemlélet, amelynek az alapja és lényege a liberális kapitalista piacgazdaság egy szelídebb formája, a demokrácia folyamatos tökéletesítése és az innováció. Az öt északi ország korántsem egyforma és ez előny.

Magyarország számára, méretünkből kifolyólag is követhető modell lett volna a modernizáció szempontjából a rendszerváltás után. A finn példa mutatja, hogy el lehet szakadni az évszázados, lemaradást konzerváló modelltől, ha a politikai elit ebben konszenzusra jut. És itt a bökkenő! Ez Magyarországon nem történt meg, a jobboldali, liberális és baloldali elit nem tudott egyezségre jutni és ebbe a résbe tört be a kívülálló Orbán Viktor. Az északi társadalmak gondolatilag, stratégiailag, gazdaságilag a Nyugat meghatározó, szerves részei. A magyar lakosságnak azonban csupán mintegy 30 százaléka gondolkodik nyugati fejjel és a magyar elit nagy része is a feudális Kelet felé tekint. Orbán politikája sajnos napjainkban ezt a helyzetet tükrözi. Mi magyarok minden 200 évben kapunk egy lehetőséget a Nyugathoz való felzárkózásra és mint mindig, most is eltékozoltuk ezt az esélyt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG