|
| Kínai zászló és térfigyelő kamerák a Tienanmen téren. (EPA/HOW HWEE YOUNG) |
Ma 30 éve a kínai hadsereg és a belügyi csapatok leverték a pekingi Tienanmen téri egyetemisták demokráciát követelő tüntetését, amely becslések szerint 10 000 halálos áldozatot követelt. A kiszivárgott kormányzati dokumentumok szerint 1989 áprilisa és júniusa között 341 kínai városban kezdődtek tüntetések, de a pekingi vérengzés hatására ezek lassan elhaltak. Térségünkben pontosan öt hónappal később ledőlt a berlini fal, amely megpecsételte a hidegháború sorsát.
Brutális történelmi fejezetek
A Tienanmen téri mészárlás a mai napig egy sötét és elhallgatott fejezetnek számít a kínai kommunisták történetében. Ez messze nem a legdrámaibb fejezet, hiszen kevésbé ismert hazánkban, hogy míg Sztálin tisztogatásainak mintegy 6 millió civil áldozata volt, addig Mao Ce-tung két eszement kampányának (Kulturális Forradalom és a Nagy Ugrás Előre) mintegy 42.5 millió ártatlan civil esett áldozatul – mindez békeidőben! Ez több egyébként, mint ahányan a második világháború összes frontján elestek (mintegy 33 millió áldozat).
Az 1989-es civil tüntetések sokkjának hatására a pekingi rezsim az utóbbi években szisztematikusan építette ki a megfigyelő-államot. Mára az óriási ország belbiztonsági költségvetése meghaladja az amúgyis nyaktörő ütemben növekvő katonai költségvetést is. Bár hivatalosan csak 2020-ban élesedhet Kínában az a rendszer, ami mindent és mindenkit megfigyelne, a "tesztüzem" már javában zajlik.
A négy évvel ezelőtt megtervezett, majd nemrég útnak indított program lényege, hogy a megfigyelések kiértékelése után mindenki pontot kap a társadalmi kreditrendszerben. A nyilvántartottakat egy 800-900 pontos skálán mérik, ahol annál több pontot kap valaki, minél jobban tetszik a kormánynak a viselkedése. A pontok pedig egyúttal azt is jelentik, hogy miket tehet, és miket nem tehet meg az illető. Aki "jól fekszik" a kommunista rezsimnél, az gyakorlatilag bárhova elutazhat a világon, aki viszont rosszul, azt még az olyan hétköznapi dolgokról is letiltják, mint egy vonatjegy megvásárlása.
Orbán egypártrendszere
A Nyugat először tiltakozott a Tienanmen téri események miatt, de aztán az óriási piac vonzása legyőzte ezeket a hangokat. Peking 2001-es csatlakozása a WTO-hoz pedig egy virágzó korszakhoz vezetett Kína és a Nyugat viszonyában, amely éppen ezekben a hónapokban cseng le. Kína növekvő gazdasági kockázatai miatt – legyen az a növekvő önkormányzati adósság, a magasabb amerikai vámok, avagy a kínai technológia terjeszkedése elleni lépések – a kommunista párt mandarinjaiban gyorsan növekszik a félelem a társadalmi elégedetlenség kirobbanásától.
De ahogyan Ian Buruma holland író a 30 éves évforduló kapcsán tegnap megállapította, az illiberális kapitalizmus az elmúlt években az autokraták számára vonzó modellnek számított, így olyan országokban is, amelyek éppen három évtizede dobták le magukról a kommunista igát. Ahogyan az író kifejti, ezt látjuk egyes közép-európai országokban is, ahol „Orbán lett az illiberális demokrácia leglármásabb ideológusa, egy rendszeré, amely elnyomó egypártrendszert működtet a kapitalizmussal párhuzamosan”. Buruma szerint ráadásul oda jutottunk, hogy már Trump is szeretné követni ezt a rendszert.
Ausztriába indultak, de nem értek oda. 
