1p
A júniusban tervezetthez képest 164 milliárddal több lesz a hiány 2013-ban, de legalább a deficitcélt összehozzuk. Ez sem garancia viszont a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére.

Az államháztartásról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően, a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében a kormány zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, amely érinti a 2013-as költségvetési egyenleg mértékét és a központi költségvetésről szóló törvény fejezetei bevételi és kiadási főösszegeit - tudatta szerkesztőségünkkel az NGM.

Ez valójában azt jelenti, hogy a júniusban elfogadott 2013-as költségvetést (melynek sarokszámait már májusban meghatározták) a módosított makropálya miatt a kormány decemberre teljesen átírta. Az eredeti tervek szerint a deficit például 677,2 milliárd forint lett volna, ezt most megemelték 841,3 milliárdra, vagyis közel 164 milliárd forinttal. A jövőre tervezett eredeti deficitcél ugyanis a GDP 2,2%-a volt.



Ahhoz, hogy a megemelt, 2,7%-os hiánycél biztonságosan teljesüljön és Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás (EDP) alól, a kormány több lépésben egyenlegjavító intézkedésekről döntött mindösszesen 854 milliárd forintos bruttó összegben (ez nagyságrendileg megegyezik a költségvetés jövő évi hiányával). Az intézkedések eredményeként a GDP 1%-ánál jelentősebb nagyságú extra tartalékkal rendelkező költségvetést fogadhat el a magyar Országgyűlés - tudatta az NGM. Az Országvédelmi Alapot például alaposan felduzzasztják, 400 milliárdos lesz - persze kérdés, meddig tudják ezt érintetlenül hagyni.

Kérdéses, hogy kikerülünk-e a túlzottdeficit-eljárás alól

A zárószavazás előtti módosító javaslat a kormány által elfogadott konszolidációs lépések mellett tartalmazza az egyes bevételi és kiadási előirányzatok újraszámolását az időközben megváltozott makrogazdasági kilátásoknak megfelelően, valamint a törvényjavaslat benyújtása óta eltelt időszakban a kormány által hozott döntések költségvetésre gyakorolt hatását - írja a szaktára. Ez nem jelent mást, mint hogy az elmúlt hetek bejelentéseit a kormány hozzáírta az alaposan átszabott költségvetési törvényhez.

2013-ban már harmadszorra lesz 3% alatt hazánk költségvetési hiánya az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta - így akár a jövő tavasszal Magyarország ki is kerülhet az EDP-eljárás alól. Nem árt azonban hozzátenni, hogy a kérdésben döntő Ecofin elsősorban azt nézi, hogy mennyire tud tartósan a referenciaérték alatt maradni a hiány. Az előző két évben a kormány ezt főleg egyedi tételek segítségével érte el, a most bejelentett kiigazítások hatásának tartóssága pedig kérdéses, az Európai Bizottság prognózisa szerint például 2014-ben már megint a célszint felett lehet a deficit.

A 2013-as költségvetést december 11-én fogadhatja el a Parlament.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG