Ha jótékonyan akarjuk nézni, megbocsáthatjuk Friedrich Merz bakiját. Kritikusan szemlélve azonban a német jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjének múlt havi megjegyzése aggasztó mintát igazolt. Merz egy bajorországi rendezvényen beszédében a 2021. szeptemberi választások óta ellenzékben álló pártját „AfD, de tartalommal”-ként jellemezte.
A CDU rémálma
Az utalás arra az euroszkeptikus, Moszkva-párti AfD pártra vonatkozott, amely a közelmúltban drasztikusan megugrott a közvélemény-kutatásokban és néhány helyi választási győzelmet aratott. Merz megjegyzése azt sugallta, hogy az AfD-t tekinti a demokratikus ellenzék mércéjének. Ennél is érdekesebb volt azonban, ahogy a megjegyzésből kiderült, hogy az AfD milyen mélyen beleivódott a konzervatív főáram tudatába.
Merz CDU-ja számára egzisztenciális kérdés, hogy miként kezelje az egyre erősödő populista jobboldalt. Ha Angela Merkel kancellárságának végső éveiben a „figyelmen kívül hagyás” volt a munkamódszer, jelenleg a „támadás” maradt meg módszernek – még akkor is, ha ez az AfD, mint politikai ellenfél normalizálását kockáztatja.
Az „utánzás” eközben a jelek szerint a leggyorsabb és legbiztosabb út a választási önmegsemmisítéshez. 2018-ban a CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elveszítette abszolút többségét a bajor parlamentben, miután az AfD-stílusú, menekültekkel és bevándorlókkal kapcsolatos retorika jellemezte a kampányt. Markus Söder, a CSU vezetője később megbánta ezt a stratégiát, és „súlyos hibának” titulálta azt.
Merz újabb bakija
Ám a múlt héten, egy újabb óvatlan pillanatban Merz új dühhullámot váltott ki saját pártjában, amikor azt javasolta, elérkezett az ideje az AfD-vel való, helyi szintű együttműködésnek. A CDU nagykutyái között akkora volt a fölháborodás, hogy Merz 24 órán belül elhatárolta magát az ötlettől, de a puszta felvetés, hogy a CDU elkezdheti lebontani a válaszfalat, leolvasztotta a biztosítékokat.
Kai Wegner, Berlin polgármestere azt írta, hogy pártja „nem tud és nem is fog együttműködni olyan párttal, amelynek üzleti modellje a gyűlölet, a megosztottság és a kirekesztés”. Boris Rhein, az októberi választás előtt álló Hessen tartomány miniszterelnöke arra emlékeztette kollégáit, hogy „ezeknek az embereknek semmi közük a kereszténydemokrata értékekhez”.
De a Merz előtt álló dilemmának van bizony egy erőteljes nemzetközi dimenziója. A konzervatívok napjainkban mindenhol szembesülnek azzal a kihívással, hogy megőrizzék fősodorbeli vonzerejüket, ugyanakkor biztosítsák, hogy a jobboldali szavazók a táborukban maradjanak. A kormányzati együttműködést a populistákkal valóban tesztelik Ausztriában, Finnországban és Svédországban.
De a háború utáni régi jobbközép pártok hirtelen eltűnése Olaszországban és Franciaországban megrázza a CDU-t. Ugyanez vonatkozik a tradicionális konzervatívok kapitulációjára az Egyesült Államokban a jobboldali demagógia előtt.
Német nehezékek
Mindazonáltal vitathatatlan német sajátosságok megnehezítik Merz döntését: a jobboldali szélsőségesség súlyos történelmi öröksége, alkotmányának föderalista szerkezete, politikájának konszenzus és kompromisszumkereső reflexei, és a kelet-nyugati megosztottság mind-mind továbbra is formálja az ország politikai térképét.
Valóban, a CDU elborzadva figyeli, hogy 33 évvel az újraegyesítés után is két eltérő világképű és értékrendű populáció él egymás mellett az egykori NSZK és NDK területén. Egy 2019-es felmérés szerint, miközben a nyugati tartományokban a klímaváltozást, a keleti tartományokban a migrációt tartják a legtöbben az ország előtt álló legfontosabb kihívásnak. A kelet-németek az átmenet évtizedei után egyre kevésbé érzik magukat ’németnek’ és egyre inkább ’kelet-németnek’. A magát győztesnek és felsőbbrendűnek érző NSZK elsöpörte az NDK-s múltat, és az ott élők azóta is folyamatos lenézéssel szembesülnek.
Ebből aztán megszületett egy újabb politikai megosztottság – sőt egyre szélesedő szakadék -, amely hozzájárult a volt NDK polgárainak erős jobbratolódásához, a harag egyre leplezetlenebb nyilvánosságra hozásához és a hétköznapi rasszizmushoz – amelyek fortyogó elegye adja mára a kelet-német identitást. Csoda-e hát, hogy mára az AfD a legerősebb párt a volt NDK területén?! A volt NSZK területén pedig eközben maradt az érdektelenség és a lenézés.
Vihar a horizonton
A volt NDK három szövetségi államában – Brandenburgban, Szászországban és Türingiában – 2024 szeptemberében lesznek választások, és bizony elképzelhető, hogy mindegyikben az AfD kerül ki győztesen. Michael Kretschmer, Szászország CDU-s miniszterelnöke – felismerve, hogy ezekben a régiókban lehetetlen egyszerűen figyelmen kívül hagyni az AfD-t –, „pragmatikus megközelítést” szorgalmazott helyi szinten. Ezzel szemben az ország nyugati részein élő CDU-s nagykutyák ezzel sokat vesztenének – miközben semmit se nyernének.
A CDU-t jelenleg pánik uralja, annak ellenére, hogy a párt már 18 hónapja a legnépszerűbb az országban, és a közvéleménykutatások alapján a legjobb helyzetben van a kancellári tisztség visszaszerzéséhez a következő, 2025 októbere körül esedékes országos választáson. Ehelyett azonban a CDU-ról kiderült, hogy fuldoklik a jövőbeni politikai irányvonala – és Merz képességei – körül folyó belső harcban.
A CDU körül örvénylő AfD-kételyek kétségtelenül megoldhatóbbak lennének, ha nem lenne sok fenntartás maga Merz körül – aki belül megosztó, a nép körében pedig népszerűtlen. Sőt, Hendrik Wüst, Észak-Rajna-Vesztfália – Németország legnépesebb szövetségi államának – népszerű miniszterelnöke Merz-ellenes jelöltként kezdi pozicionálni magát a párton belül.
Ha Merz továbbra is sorra követi el a ki nem kényszerített hibáit, a személyi harcok a CDU-ban könnyen elszabadulhatnak. Mondani sem kell, hogy mindez csak az AfD javára válna.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Ismét egy lépéssel közelebb került Bulgária és Románia ahhoz, hogy teljes jogú schengeni tag legyen. 
