Ha jótékonyan akarjuk nézni, megbocsáthatjuk Friedrich Merz bakiját. Kritikusan szemlélve azonban a német jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjének múlt havi megjegyzése aggasztó mintát igazolt. Merz egy bajorországi rendezvényen beszédében a 2021. szeptemberi választások óta ellenzékben álló pártját „AfD, de tartalommal”-ként jellemezte.
A CDU rémálma
Az utalás arra az euroszkeptikus, Moszkva-párti AfD pártra vonatkozott, amely a közelmúltban drasztikusan megugrott a közvélemény-kutatásokban és néhány helyi választási győzelmet aratott. Merz megjegyzése azt sugallta, hogy az AfD-t tekinti a demokratikus ellenzék mércéjének. Ennél is érdekesebb volt azonban, ahogy a megjegyzésből kiderült, hogy az AfD milyen mélyen beleivódott a konzervatív főáram tudatába.
Merz CDU-ja számára egzisztenciális kérdés, hogy miként kezelje az egyre erősödő populista jobboldalt. Ha Angela Merkel kancellárságának végső éveiben a „figyelmen kívül hagyás” volt a munkamódszer, jelenleg a „támadás” maradt meg módszernek – még akkor is, ha ez az AfD, mint politikai ellenfél normalizálását kockáztatja.
Az „utánzás” eközben a jelek szerint a leggyorsabb és legbiztosabb út a választási önmegsemmisítéshez. 2018-ban a CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elveszítette abszolút többségét a bajor parlamentben, miután az AfD-stílusú, menekültekkel és bevándorlókkal kapcsolatos retorika jellemezte a kampányt. Markus Söder, a CSU vezetője később megbánta ezt a stratégiát, és „súlyos hibának” titulálta azt.
Merz újabb bakija
Ám a múlt héten, egy újabb óvatlan pillanatban Merz új dühhullámot váltott ki saját pártjában, amikor azt javasolta, elérkezett az ideje az AfD-vel való, helyi szintű együttműködésnek. A CDU nagykutyái között akkora volt a fölháborodás, hogy Merz 24 órán belül elhatárolta magát az ötlettől, de a puszta felvetés, hogy a CDU elkezdheti lebontani a válaszfalat, leolvasztotta a biztosítékokat.
Kai Wegner, Berlin polgármestere azt írta, hogy pártja „nem tud és nem is fog együttműködni olyan párttal, amelynek üzleti modellje a gyűlölet, a megosztottság és a kirekesztés”. Boris Rhein, az októberi választás előtt álló Hessen tartomány miniszterelnöke arra emlékeztette kollégáit, hogy „ezeknek az embereknek semmi közük a kereszténydemokrata értékekhez”.
De a Merz előtt álló dilemmának van bizony egy erőteljes nemzetközi dimenziója. A konzervatívok napjainkban mindenhol szembesülnek azzal a kihívással, hogy megőrizzék fősodorbeli vonzerejüket, ugyanakkor biztosítsák, hogy a jobboldali szavazók a táborukban maradjanak. A kormányzati együttműködést a populistákkal valóban tesztelik Ausztriában, Finnországban és Svédországban.
De a háború utáni régi jobbközép pártok hirtelen eltűnése Olaszországban és Franciaországban megrázza a CDU-t. Ugyanez vonatkozik a tradicionális konzervatívok kapitulációjára az Egyesült Államokban a jobboldali demagógia előtt.
Német nehezékek
Mindazonáltal vitathatatlan német sajátosságok megnehezítik Merz döntését: a jobboldali szélsőségesség súlyos történelmi öröksége, alkotmányának föderalista szerkezete, politikájának konszenzus és kompromisszumkereső reflexei, és a kelet-nyugati megosztottság mind-mind továbbra is formálja az ország politikai térképét.
Valóban, a CDU elborzadva figyeli, hogy 33 évvel az újraegyesítés után is két eltérő világképű és értékrendű populáció él egymás mellett az egykori NSZK és NDK területén. Egy 2019-es felmérés szerint, miközben a nyugati tartományokban a klímaváltozást, a keleti tartományokban a migrációt tartják a legtöbben az ország előtt álló legfontosabb kihívásnak. A kelet-németek az átmenet évtizedei után egyre kevésbé érzik magukat ’németnek’ és egyre inkább ’kelet-németnek’. A magát győztesnek és felsőbbrendűnek érző NSZK elsöpörte az NDK-s múltat, és az ott élők azóta is folyamatos lenézéssel szembesülnek.
Ebből aztán megszületett egy újabb politikai megosztottság – sőt egyre szélesedő szakadék -, amely hozzájárult a volt NDK polgárainak erős jobbratolódásához, a harag egyre leplezetlenebb nyilvánosságra hozásához és a hétköznapi rasszizmushoz – amelyek fortyogó elegye adja mára a kelet-német identitást. Csoda-e hát, hogy mára az AfD a legerősebb párt a volt NDK területén?! A volt NSZK területén pedig eközben maradt az érdektelenség és a lenézés.
Vihar a horizonton
A volt NDK három szövetségi államában – Brandenburgban, Szászországban és Türingiában – 2024 szeptemberében lesznek választások, és bizony elképzelhető, hogy mindegyikben az AfD kerül ki győztesen. Michael Kretschmer, Szászország CDU-s miniszterelnöke – felismerve, hogy ezekben a régiókban lehetetlen egyszerűen figyelmen kívül hagyni az AfD-t –, „pragmatikus megközelítést” szorgalmazott helyi szinten. Ezzel szemben az ország nyugati részein élő CDU-s nagykutyák ezzel sokat vesztenének – miközben semmit se nyernének.
A CDU-t jelenleg pánik uralja, annak ellenére, hogy a párt már 18 hónapja a legnépszerűbb az országban, és a közvéleménykutatások alapján a legjobb helyzetben van a kancellári tisztség visszaszerzéséhez a következő, 2025 októbere körül esedékes országos választáson. Ehelyett azonban a CDU-ról kiderült, hogy fuldoklik a jövőbeni politikai irányvonala – és Merz képességei – körül folyó belső harcban.
A CDU körül örvénylő AfD-kételyek kétségtelenül megoldhatóbbak lennének, ha nem lenne sok fenntartás maga Merz körül – aki belül megosztó, a nép körében pedig népszerűtlen. Sőt, Hendrik Wüst, Észak-Rajna-Vesztfália – Németország legnépesebb szövetségi államának – népszerű miniszterelnöke Merz-ellenes jelöltként kezdi pozicionálni magát a párton belül.
Ha Merz továbbra is sorra követi el a ki nem kényszerített hibáit, a személyi harcok a CDU-ban könnyen elszabadulhatnak. Mondani sem kell, hogy mindez csak az AfD javára válna.
Tótth András megbizatása a miniszterelnök javaslatára október 13-i hatállyal megszűnt. 
