3p

Az USA eddig érvényesíteni tudta az akaratát, ha nem akarta, hogy egy iparágban nagy súlyt szerezzenek a kínaiak, ahogy azt az 5G-s mobilszabványnál láttuk, de a kínai villanyautó-ipar kifoghat rajta.

Az elektromos autók piacának meghódításáért folyó harc új szakaszába lépett azzal, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma javaslatot tett a kínai szoftverek betiltására az USA-ban értékesített
autókban – írta az autók új világáról szóló elemzésében Alan Beattie, a Financial Times publicistája. Ez a harc más lesz, mint a korábbiak, ugyanis szemben az elektronikával és a ruházattal, Kína nem csak a gyártásban tett szert jelentős előnyre, hanem az elektromos autók piacán saját kínai márkákkal jár az élen.

Azon lehet vitatkozni, hogy ez mennyiben köszönhető a pekingi állami támogatásoknak, az azonban vitathatatlan, hogy a cégek immáron saját gyártóbázisaikról exportálják a villanyautókat és olyan szoftvereket fejlesztenek, amelyek javítják ezek képességeit. Az Európai Unió vezetői tudják, hogy a kínai autók importját korlátozó büntetővámok legfeljebb lélegzetvételnyi időt adnak a helyi vállalatoknak, hogy megpróbálják csökkenteni lemaradásukat kínai versenytársaikkal szemben. A cégek közös vállalkozásokban gondolkodnak, hogy javítsanak esélyeiken. Az olyan nagy feltörekvő országok, mint Brazília vagy Törökország pedáloznak azért, hogy a kínaiak villanyautó-gyártó üzemeket építsenek náluk.

Már az 5G ellenes kampány sem volt teljes siker

A dolog tehát úgy fest, hogy a világ maradéka nem követi az USA-t azon az úton, hogy kiszorítsa az új technológia uralásából a kínaiakat. Ezt megelőzően a Huawei ellen indított kereskedelmi hadjáratot az Egyesült Államok, amely lépéselőnyre tett szert az 5G-s mobiltelefon-technológiában. Az ország európai szövetségesei lényegében követték ezen az úton, ám a feltörekvő országokat nem aggasztja az a feltételezés, hogy a Huawei mobilrendszerei a kínai hatóságok fülelő kémeiként működhetnek.

Emellett ami az autószoftvereket illeti, van egy nagy kérdőjel az amerikai tiltással kapcsolatban. Mivel ezek általában nyílt forráskódú programok, amelyeket a fejlesztők világszintű közössége alakít, a lehetetlennel határos megmondani, melyik tekinthető kínainak közülük. A történet vége nagyon furcsa lehet.

Ki nyeri a versenyt?
Ki nyeri a versenyt?
Fotó: Pixabay

Ha a szigorú amerikai szabályozás nyomán létrejön egy a kínaitól független autószoftver-ipar az Egyesült Államokban, akkor kettészakadhat a világ autópiaca. Kialakulhat egy drága rendszereket használó sziget az Egyesült Államokból és Kanadából, miközben a világ többi része továbbra is a kínainak minősülő olcsóbb szoftvereket használja. Mivel az amerikai autópiac nem elég nagy ahhoz, hogy ennek súlyára, vonzerejére alapozva érvényesítse akaratát az elektromos autók világpiacán, a 21. században Kína lehet az autógyártás császára. Hacsak ki nem találnak valami jobbat az elektromos autóknál, amiben más országok szereznek technológiai előnyt. Ennek egyelőre semmi jele.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG