2p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Szerinte nem célszerű ezt Brüsszelből szabályozni.

Ausztria és Magyarország is úgy látja, hogy az európai uniós tagországok különbözősége miatt nem célszerű Brüsszelből szabályozni, hogy milyen legyen az egységes minimálbér az EU-ban

- derült ki azon a találkozón, amelyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter folytatott szombaton Portóban Martin Kocher osztrák munkaügyi miniszterrel.

A két miniszter az EU-tagországok informális kormányfői találkozójának helyszínén találkozott.

Az egységes minimálbérrel kapcsolatban

az elveket elfogadjuk, a számítási módszereket meg fogjuk fontolni, de azt, hogy ez ne a tagállamok kezében maradjon, egyikünk sem tudja elfogadni

- fogalmazott Palkovics László a közmédiának nyilatkozva. 

(Illusztráció)(Illusztráció)

Beszámolt arról, hogy megbeszélést folytattak a koronavírus-járvány utáni munkaerőpiaci helyzetről, hiszen a két ország sok területen ugyanazokkal a problémákkal szembesült.

Egyetértettek egyebek között abban, hogy

a távmunkával kapcsolatos döntéseket az érintettekre, vagyis a munkaadókra és a munkavállalókra kell hagyni,

de a járvány tanulságaiból kiindulva meg kell nézni, szükség van-e az állam részéről módosításra, szabályozásra, ösztönzésre. A két ország ebben a kérdésben is együtt fog működni, megosztja tapasztalatait, hiszen méreteiben, gazdasági szerkezetében hasonló.

Tárgyaltak a járvány utáni újraindítás részleteiről is - mondta a magyar miniszter. Megállapodtak abban, hogy

intenzívebbé teszik az együttműködést a határon túlra járó dolgozók helyzetének megkönnyítése, illetve a turizmus újraindítása érdekében.

A nyilatkozatban Palkovics László kitért arra is, hogy

Magyarország nem támogatja az egységes uniós adórendszert, azon az állásponton van, hogy például a társasági nyereségadót az egyes országoknak saját maguknak kell meghatározniuk, hiszen a tagállamok más-más fejlettségi szinten vannak, más a gazdaságszerkezetük.

Hozzátette, hogy ha mégis egységesítésről születik döntés, számos eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy alkalmazkodni lehessen hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Megszorongatják a Magyarországhoz hasonló adóparadicsomokat - veszélyben a versenyképességünk
Privátbankár.hu / MTI | 2021. június 19. 18:11
A technológiai óriáscégek megadóztatása volt az alapgondolat, a folyamat végén viszont a rendkívül alacsony társasági adót alkalmazó országok megregulázása jöhet, ráadásul váratlanul gyors tempóban: akár már júliusban valóban globálissá tehetik a minimumadó ötletét, amiről a G7-ek körében már megegyezés született. Válságtanácskozást tartott a hazai adószakma, a Pénzügyminisztérium szerint az intézkedés veszélyezteti a versenyképességünket.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor előállt az Európai Unió jövőjéről szóló javaslataival
Privátbankár.hu / MTI | 2021. június 19. 14:02
Megkezdődött a vita az Európai Unió jövőjéről, végre nyíltan beszélhetnek a bajokról, mindenről, ami sérelmes és bántja a tagállamok polgárait - mondta Orbán Viktor A magyar függetlenség napja című konferencián, majd ismertette a kormány 7 tézisét arról, kik és hogyan irányítják ma Európát, és kiknek és hogyan kellene a jövőben. Sorosozás és brüsszelezés akadt bőven a beszédben, de ezúttal konkrét, új javaslatok is elhangzottak.
Makro / Külgazdaság Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar oltási program
MTI | 2021. június 19. 13:10
Szombattól már az itt élő, taj-számmal nem rendelkező regisztrált külföldieknek és a taj-számmal nem rendelkező külhoni magyar állampolgároknak is megnyílik az EESZT időpontfoglaló rendszere
Makro / Külgazdaság Simán átjut a határon, aki Horvátországba megy nyaralni - de hogy lehet visszajönni?
Privátbankár.hu / MTI | 2021. június 19. 10:17
Az ECDC zöld besorolását kapta meg Magyarország, így Horvátországba védettségi igazolás nélkül is beutazhatunk - védettségi igazolvány nélkül már csak a hazajutáshoz kellhet némi plusz dokumentum vagy tesztelés, ha nem akarunk 10 napot karanténban tölteni.
Makro / Külgazdaság Újabb milliárdokat pakolt át a költségvetésben a kormány
Privátbankár.hu | 2021. június 19. 09:43
Három lépcsőben 26 milliárd forintot rendeztek át egy határozattal. A Magyar Falu Program kapta a legtöbbet. összesen 16,3 milliárd forintot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit csinálnak nyáron az iskolaőrök - és milyen pólót kapnak
Privátbankár.hu | 2021. június 19. 08:45
"Bűnmegelőzés" feliratú pólóban dolgozhatnak majd a nyári szünetben az iskolaőrök egy friss módosítás után. Augusztus 20-án pedig jutalmazák Az év iskolaőrét.
Makro / Külgazdaság Újabb uniós pénzeső szakadhat Magyarországra – A hét videója
Izsó Márton - Ponyeczki Dóra - Wéber Balázs | 2021. június 18. 19:01
Hamarosan megkezdi működését a gigantikus Helyreállítási Alap, a NextGenerationEU, amelyből Magyarország több mint 2500 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap az elkövetkező években. De mire fog elmenni ez a hatalmas összeg, és meddig feszítheti a húrt a magyar kormány, hogy ne essünk el uniós forrásoktól? Annyi biztos: ha tagjai vagyunk egy klubnak, akkor az a minimum, hogy betartjuk a játékszabályait. Munkatársunk, Wéber Balázs videókommentárja.
Makro / Külgazdaság Itt az új lista: ezekbe az országokba már nyugodtan utazhatunk
Privátbankár.hu / MTI | 2021. június 18. 15:46
Újabb országok kerültek fel az EU által Covid-szempontból biztonságosnak ítélt államok listájára.
Makro / Külgazdaság A németek imádják a klímavédelmet – csak fizetni ne kelljen érte
Káncz Csaba | 2021. június 18. 14:55
A svájci klímatörvény elutasítása több más ország számára is figyelmeztetésnek tekinthető. A német benzinárról szóló populista vita jól mutatja, hogy a klímapolitika nehéz időszak előtt áll, noha elméletileg a közvélemény támogatja a klímaváltozás elleni küzdelmet. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Újabb országban szűnik meg a kötelező szabadtéri maszkviselés
Privátbankár.hu / MTI | 2021. június 18. 13:39
Mégpedig Spanyolországban.
hírlevél
depositphotos