Az amerikai elnök múlt heti európai utazásán több kínos helyzetet is előidézett, kezdve a francia elnök kezének hosszas szorongatásától a NATO partnerek nyilvános ledorongolásán át a montenegrói miniszterelnök felökleléséig. Mindezek azonban legfeljebb kellemetlenségek, de Németország szidalmazása kifejezetten visszataszító az elnök részéről.
Mindenki mindenkivel
Először is, egy ország nem szokott egy másikat, pláne egy szövetségesét azért elkezdeni szidalmazni, mert kereskedelmi-, illetve fizetésimérleg többlete van vele szemben. Ilyen alapon rengetegen szapulhatnának másokat, hisz ritkán egyezik meg két ország között az egymáshoz szállított áruk és szolgáltatások mennyisége.
Szarvashibák
Ezen túlmenően különösen visszataszító pont Németországot szidalmazni megalapozatlanul, azt az országot, amely az egyik legkiválóbb demokráciát tartja fenn, és amely immár 70 éve gondosan ügyel arra, hogy a hitleri korszak emléke után semmi olyat ne tegyen, ami komolyabban sérthet más országot, vagy a nemzetközi közösséget általában. Még katonai műveletekben sem szívesen részt, nehogy a militarizmus vádja érje.
A harmadik súlyosbító körülmény, hogy mindezt az elnök a világ legerősebb országa nevében teszi. Ha egy banánköztársaság vagy egy zsebdiktátor vetemedik hasonlóra, annak nem tulajdonítanak jelentőséget, sokszor nem is várnak jobbat tőle. De a nyugati demokráciák vezető hatalmának képviselőjeként háromszor is meg kellene gondolnia, hogy melyik országra milyen megjegyzést tesz.
Mi baja?
Nézzük ezek után, mi is Trump baja a németekkel, és mi rejlik emögött. Az egyik, amit kifogásol, az a német kereskedelmi mérleg többlete Amerikával szemben. Német vállalatok tavaly 107 milliárd euró értékben szállítottak Amerikába, míg amerikai cégek 58 milliárdért adtak el a német piacon. A különbség 49 milliárd euró, avagy 55 milliárd dollár, ami még az amerikai költségvetés hiányához képest is csekély összeg.
A kapitalizmus alapjai
Ami a legfontosabb: az árukat nem az állam vagy vállalatai, hanem túlnyomórészt magánvállalatok adják el, és azokat meg is veszi valaki, ahogy ez a piaci kapitalizmusban természetes. Az amerikai jól szituált fogyasztókat senki nem kényszeríti arra, hogy Porschéval vagy Mercedesszel furikázzanak, még csak azt sem lehet mondani, hogy olcsón kapnák ezeket. Egyszerűen jónak tartják, tetszik nekik, vehetnének helyette számtalan másfélét is. Azon se lepődnénk meg, ha a Trump család garázsaiban is megbújna egy-két német autó.
A fogyasztási cikkek mellett rengeteg gyártógépet és felszerelést is eladnak a német cégek, feltehetően ezeket is azért veszik amerikai cégek, mert elégedettek velük: vehetnének bárki mástól is. Ugyanakkor a német cégek nem csak eladnak, hanem beruháznak is Amerikában: 600 ezer amerikainak adnak munkát, köztük olyan cégek, mint a BASF, a Bayer, a T-Mobile, de a Mercedes, a Volkswagen és a BMW autógyárakat is üzemeltetnek Amerikában.
Tudni illene
A német államnak mindebbe semmi beleszólása nincsen. Még saját valutája sincs, melynek árfolyamát erősíteni tudná, és ezt nagyon jól tudhatja Trump is. Az euró sorsáról az EKB dönt, a németek ellenzik is a túlzottan laza monetáris politikát, de tiszteletben tartják a jegybanki függetlenséget. Ha az eurót tartja gyengének Trump, és mindenáron okolni akar ezért valakit, akkor Mario Draghi jegybankelnöknél kellene kopogtatnia.
A másik lényeges elem, amivel illene az elnöknek tisztában lenni, az, hogy az Európai Unió tagállamai nem kötnek külön kereskedelmi szerződéseket. Értelmetlen egy tagállamot piszkálnia: csak az egész szervezettel tárgyalhat ilyen ügyekben, épp ezért az egész EU-val fennálló kereskedelmi egyenleget kellene néznie. Jóllehet az EU egészének is kereskedelmi többlete van Amerikával szemben, de ez arányában lényegesen kevésbé feltűnő, mintha csak a németet vizsgáljuk. Mindazonáltal a németekkel is tárgyalhatna Trump, ha valami böki a csőrét, de a nyilvános szidalmazás elfogadhatatlan.
Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei december 12-én szavaznak Brüsszelben Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról. 
