Valami bűzlik az orosz-iráni politikai kapcsolatokban

A videofelvételről készült képen egy orosz Tu-22M3-as bombázó légicsapást mér az iszlamista Dzsabhat an-Nuszra terrorista csoport állásaira Szíria felett. Az orosz hadászati bombázó az iráni Hamadán légi támaszpontról felszállva támadta az Iszlám Állam szíriai célpontjait. (Kép forrása: EPA/Orosz védelmi minisztérium)

Nagy nyugati megdöbbenést váltott ki a hír augusztus 16-án, hogy az orosz bombázók először használtak iráni repülőteret a Szíriában végrehajtott csapásokhoz. Az orosz bombázók megjelenését iráni földön a moszkvai fél jelentette be nagy büszkén és csinnadrattával, ami viszont iráni belpolitikai vihart váltott ki. Nem telt el egy hét és a látványos összeborulás megrendült, sőt az iráni fél kritizálta Moszkvát, amiért az nagydobra verte a bizalmas megállapodást.

Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszterre jutott a bejelentés, hogy az orosz hadászati bombázók beszüntették az iráni területről való felszállást. Szavai szerint Irán nem adott semmilyen katonai bázist Oroszországnak, az oroszok nem maradnak hosszú távon, nincs semmilyen “írásos megegyezés” a két ország között, a “műveleti együttműködés” pedig ideiglenes és csak üzemanyagtöltésre korlátozódik.

Az oroszok rögtön kármentő kommunikációba kezdtek. Egy illetékes szerint az orosz katonák nemcsak “dobbantó reptérként” – vagyis a válságövezethez közeli feltöltő- és karbantartó állomásként –, hanem olyan, teljes értékű katonai objektumként szerették volna felhasználni a bázist, amelyen fegyverkészleteket is tartanak. Ebbe azonban az iráni fél nem egyezett bele, ezért az orosz harci gépek távozni kényszerültek.

Nos, ennél azért jóval bonyolultabb mozgatórugói vannak az iráni kihátrálásnak. Az, hogy ilyen gyorsan semmivé lett az együttműködésnek ez a látványos mozzanata, annak számos oka van, amelyek egyrészt az iráni belpolitikában, másrészt az orosz-iráni történelem viharaiban keresendők.

Iráni belpolitikai okok

Az iráni belpolitikában és médiában komoly vitát váltott ki az orosz bombázók megjelenése és egyesek megkérdőjelezték a lépés törvényességét. Az iráni alkotmány 14b cikkelye ugyanis arról rendelkezik, hogy repterek bármilyen lízingelése egy külföldi hatalomnak – legyen akár békefenntartó célzattal – tilos Iránban. A katonai vezetők pedig hiába magyarázták, hogy a megegyezés nem tekinthető egy légibázis teljes lízingjének, mert csupán technikai segítséget nyújtottak a reptéren a bombázók újratöltéséhez, ez nem győzte meg a közvéleményt.

De nem jött jól a vita erről az érzékeny kérdésről egyes politikai köröknek sem, hiszen már csak pár hónap van hátra a 2017-es elnökválasztásig. A küzdelem a mérsékeltek és a radikális fundamentalisták között kiéleződött ugyanis az elmúlt időszakban és Hasszán Rohani elnök pozíciója bizonytalanabbá vált, mint a 2015-ös nukleáris megállapodás és pártjának februári parlamenti győzelme után. Rohani ellenfelei mindent bevetnek, hogy jövő májusi újraválasztását megakadályozzák és az elnök hallgatólagos egyetértését az orosz bombázókkal kapcsolatban az ellenségei most fölhasználják ellene.

A történelmi sérelmek

Az eset egyben rámutat arra a történelmileg terhelt Oroszország-képre, amely korlátozza az iráni vezetőket, hogy túlságosan barátkozónak mutatkozzanak Moszkvával. Az 1804-13-as orosz-perzsa háború következményeként Perzsia elvesztette Dagesztánt, Grúziát és Azerbajdzsán nagy részét. Az 1826-28-as konfliktus során pedig a modern-kori Örményországot és Azerbajdzsán maradék területeit is.

Káncz Csaba

A múlt század első évtizedében a cári Oroszország beavatkozott abba az Iráni Alkotmányos Forradalomba is, amely megteremtette a parlament intézményét. A kapcsolatok azután is terheltek maradtak, hiszen Szovjet-Oroszország mind az első, mind a második világháború végén támogatta Irán északnyugati részének leválását. Moszkva megszállta Észak-Iránt a második világháború alatt és nem volt hajlandó kivonulni annak végeztével.Mindennek tetejébe a Kreml az 1980-88-as Irán-Irak Háború alatt Szaddám Husszeint támogatta. A kommunista birodalom összeomlása után is feszültek maradtak a kapcsolatok, mert washingtoni nyomásra Moszkva gyakran az utolsó pillanatban mégsem szállított le modern fegyverrendszereket Teheránnak. Putyin ráadásul napjainkban kiegyensúlyozott viszonyra törekszik Irán ősellenségeivel, Izraellel és Szaúd-Arábiával.

Mit mutat az incidens a jövőre nézve?

Az orosz bombázók körüli incidens azt mutatja számunkra, hogy Teherán és Moszkva együttműködése még akkor is nehézkes, ha közös célért küzdenek. Joggal merül tehát a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha az érdekek eltávolodnak egymástól, különösen Szíria jövője tekintetében? Ha elcsitulnak a fegyveres harcok, akkor borítékolható, hogy egymásnak esik a két fél a következő szír kormányzat minél erősebb befolyásolásáért.

Káncz Csaba jegyzete