Elképzelt Budapest: egy világbirodalom romjain

Az egykor a Monarchia és Budapest világbirodalmi súlyát jelképezni hivatott Európa-szerte ismert épületegyüttesek ma már csak romhalmazok Budapesten. A Várbazárban és a Reitter Kávéházban egykor művészek és királynék fordultak meg, ma már állaguk annyira leromlott, hogy csoda, ha az évtized végéig megmaradnak, ha továbbra sem történik semmi. A privatizációs hullám után többségükbe plázát vagy luxusszállót álmodtak. Az egykor elképzelt Budapestről készített cikksorozatunk első része.

Az I. kerületben két olyan építészetileg is kiemelt terület van, ami már évek óta az enyészeté. Az egyik ilyen az egykori Budai Ifjúsági Park, vagyis az 1875 és 1883 között Ybl Miklós tervei alapján készült Várbazár, ami eredeti funkcióját tekintve valóban egy üzletsornak adott otthont. Később aztán működött itt női festőiskola, de a Történelmi Arcképcsarnok is itt volt látható. Az árkádok alatt több műtermet is kialakítottak még a 19. század végén, rengeteg művész alkotott itt, közülük a legelső és egyben legismertebb Stróbl Alajos szobrászművész volt.

A legtöbben persze úgy emlékeznek a várkertet alulról lezáró helyszínre, mint az „Ifipark”. A II. világháború után az épületegyüttes ugyan megrongálódott, de 1961-től már ismételten üzemelt, számtalan koncertnek adott helyet, míg végül 1984-ben be nem zárták. Az utolsó részleges felújításra 1960-ban került sor. Jól jellemzi a komplexum állapotát, hogy 1980-ban egy Edda koncerten egy falrész le is omlott. A bazár állapota már olyan rossz volt, hogy négy év múlva az egész területet lezárták, a két oldalról hozzáépített lakásokat is kiürítették. Pontosabban, mint ottjártunkkor kiderült, három „lakója” ma is van az épületeknek, akik tulajdonjogi vita miatt „foglalják” a kérdéses lakásokat, várva azt, hogy mikor kerül terítékre az Ybl Miklós tér 4., 5. és 6. szám alá bejegyzett ingatlanok sorsa.

Az egykori Ifipark és a régi bejárat kőkerítései és oszlopai meglehetősen rossz állapotban vannak, tulajdonképpen egy erősebb szélvihar, akármikor ledöntheti azokat. A bazár hátsó részén hatalmas gödrök vannak, egy évtizede régészek jártak itt, akik miután munkájukat elvégezték maguk mögött hagyták mementóként a hatalmas „krátereket”, ezek többségében ma szemetet, lombhulladékot találunk. Az ún. Sissi- lépcsőház felőli oldalon pedig törmeléket és „spanyol homokot” - ahogy idegenvezetőnk fogalmazott -, amelyet nyaranta egy lovasbemutatóra szoktak felhordani a várba, majd utána vissza a bazárba.

Ma már életveszélyes az épület

A komplexum állagmegóvása amúgy jóformán annyit tesz ki, hogy napi 24 órában védik a területet a betolakodóktól. Egyrészt, hogy ne rongálják az épületet, bár jó pár graffiti így is felkerült az egykor szebb napokat látott épület falaira, másrészt pedig azért, mert néhány falrész, lépcső és korlát valóban életveszélyes.
A bazárba ritkán érkeznek „vendégek”: Manapság leginkább forgatócsoportok szoktak pár napot itt dolgozni, viszont újabban fiatal párok is szívesen jönnek ide az esküvői fotóikat elkészíteni. A főbejárat mellett található apszis az egyik kedvenc fotózási helyszín.

A Várbazár tulajdonosa ma is az állam, de kezelését 2000-ben a Várgondnokság Kht.-ra (ma nonprofit kft.) bízták, mely azóta is a bazár „gazdája”.

Lett volna befektető, de végül nem akartak "plázásítást"

Hogy miként újítsák fel és hasznosítsák újra az egykori Ifiparkot, erre persze születtek tervek és grandiózus elképzelések az elmúlt 30 évben. A tavaly 125 éves épület 2004-ben került a legközelebb ahhoz, hogy végre történjen valami és elinduljanak a felújítási munkálatok. Egy kanadai befektetővel (Foundation Kft.) az állam előszerződést is kötött, majd szépen kihátrált a projekt mögül. Információink szerint a Foundation 15 milliárd forintos beruházást hajtott volna végre, cserébe 60 évre megkapta volna a terület hasznosítási jogát. A befektető társaság megunta a huzavonát, végül beperelte a magyar államot, az eljárás ma is tart. Forrásaink egy része úgy nyilatkozott, hogy az akkori kormányzat nem támogatta, hogy bevásárlóközpontként szülessen újjá az eredetileg is ilyen célra épült komplexum. A felek viszonya végül akkor vált barátságtalanná, amikor a magyar fél (akkor a Kincstári Vagyonigazgatóság járt el az ügyben) elégtelennek minősítette a befektetők által felmutatott finanszírozási biztosítékokat.

Az épületet ugyanis a háború után visszabontották, eltűnt a várnegyed középpontjából szimbolikusan is kiemelkedő gyönyörű kupola – és ez egyben egy korszak végét is jelentette, a II. világháborúban ugyanis az épület nem szenvedett olyan károkat, melyek indokolták volna a bontást. Az 1897-ben Kallina Mór tervei alapján felhúzott eklektikus – de inkább a barokk stílusjegyekhez visszanyúló – épület 1949 óta ugyanúgy áll a Dísz tér 17. szám alatt.

A győztes nem vitt semmit

Természetesen a mindenkori városvezetés és a politika is rendbe akarta hozatni a torzót, a komolyabb tervekre azonban az 1994-ig kellett várni. Akkor döntött ugyanis úgy a főváros, hogy 1996-ban világkiállítást rendez (ennek keretében épült fel Dél-Budán a Tüskecsarnok is, mellyel cikksorozatunk következő részében foglalkozunk majd), de ez végül nem sikerült, viszont a tervpályázatot kiírták a terület fejlesztésére. Az alapkoncepció az volt, hogy nem építik vissza a Főparancsnokság eredeti épületét, hanem a torzót építik be, hogy az emlékeztessen a világháborús veszteségekre (kissé hamisan, hiszen mint írtuk, az épület visszabontását a politika rendelte el, jelesen Rákosi Mátyás maga). A pályázatot Kis Péter építész nyerte meg – először, de nem utoljára. Az akkori kiírás szerint a Szent György tér, tehát a torzó környezetének rendezéséről is gondoskodnia kellett a pályázóknak – ami Kis Péter építész elmondása szerint jó irány volt, hiszen komplexebb elképzeléseket vártak a pályázóktól. Ezek után 2003-ban, majd 2004-ben is pályázatot hirdettek a torzó felújítására – ezek alapkoncepciója azonban csak az épületcsonk elfedésére, újrahasznosítására terjedt ki. Mondanunk se kell, ezeket is Kis Péter építész irodája nyerte meg, és ezekből a tervekből sem lett aztán semmi.

Legutóbb pedig 2008-ban kerültek elő tervek, ezeket is Kis Péter jegyezte, de már a MÜPA-t tervező Zoboki Gáborral együtt (aki generáltervezőként csatlakozott a projekthez, úgy tudjuk, az MNV Zrt. és a kerületi önkormányzat közbenjárására). A legutóbbi tervek már egy hatalmas kulturális komplexumot vizionáltak, mely most látható két szint köré és fölé épült volna. A kivitelezésig persze megint nem jutott az ügy, ezúttal a kerületi főépítész, Aczél Péter rendelt el változtatási tilalmat a területre. Ő az ügyben nem kívánt nyilatkozni.

Állami szerepvállalás nélkül marad a semmi

A többször pályázatgyőztes Kis Péter kérdésünkre válaszolva elmondta, tudomása szerint a nyáron az MNV Zrt. kiírt egy tenderpályázatot, mely az egész várnegyed komplex fejlesztéséről szólt, de ez végül eredménytelen lett. Ugyanakkor az építész szerint nagyon jó elgondolás, hogy az MNV az egész Vár fejlesztésére várt kidolgozott koncepciókat. Természetesen az ügyben az ősszel szervezetileg is átalakított Vagyonkezelő Zrt.-nél is kérdezősködtünk. Ők sem a Várbazár, sem pedig a Szent György tér rekonstrukciója kapcsán nem tudtak konkrétumot mondani. A Várbazár hasznosítása a 2011. évi költségvetési forrás függvényében körvonalazódhat, a Szent György tér hasznosítása pedig a jelenlegi vagyonkezelő Várgondnokság nonprofit Kft. által történik – válaszolta felvetéseinkre Zichermann Zsolt, az MNV Zrt. szóvivője.

A fejlesztések elindítását a tulajdonjogi helyzet is nehezíti, hiszen a komplex beruházásokhoz az állam mellett, a kerületi önkormányzat és a főváros belegyezése is szükséges. Pedig a Szent György téri rekonstrukcióhoz rendelkezésre áll uniós támogatás formájában 11 milliárd forint, amelytől könnyen eleshet az állam, ha tovább halasztja a felújítás megkezdését.

Rumbach Sebestyén utcai "Kis zsinagóga"


A XIX. század második felében "Teréziaváros" lendületesen fejlődött a pesti oldalon, az itt megtelepedett zsidók pedig a régió egyik legerősebb és legjobban szervezett izraelita közösségét hozták létre a kerületben, melyet a kortársak Judenstadtnak is neveztek.  A század utolsó harmadában a közösség azonban két részre szakadt a vallási ellentétek miatt. Az 1868-as országos zsidó kongresszus után így született az az ötlet, hogy az ortodox és a status quo zsidók nem fogadták el "sajátjuknak" a Dohány utcai zsinagógát, mely nemcsak Budapest, de Európa legnagyobb neológ zsidó imaháza is egyben. Így döntöttek a Rumbach Zsinagóga megépítésének terve mellett, mely a 1872-re közadakozásból el is készült - a Kis zsinagógának is nevezett templom lett a "második darabja" a mai budapesti zsinagóga-háromszögnek, az utolsónak felépülő templom a Kazinczy utcában található.

A hitközség Otto Wagnert, a bécsi szecesszió egyik kiválóságát kérte fel a templom megtervezésére. Érdekesség, hogy az osztrák mester kiváló magyar kortársát kérte fel a részlettervek elkészítésére: Kallina Mórt, aki a fent említett főparancsnokság terveit is készítette.

A Rumbach Zsinagóga ugyan magán viseli a szecesszió jegyeit, de valójában a "romantikus mór" építészet egyik legkiválóbb kelet-európai épülete lett. A mór stílust utánzó jegyek közül a zsinagóga homlokzatából kiálló két torony a legjellegzetesebb, melyek leginkább a minaretek tornyaira emlékeztetik a nézelődőt. A zsinagóga elkészülte után mindösszesen 87 évig tudta fogadni a híveket, 1959 után bezárták, azóta vallási célokra nem is használták az épületet. Az épület szerkezete annyira meggyengült, hogy a teteje be is szakadt. Ma már a karzat is helyenként lukas, sőt a falakon sok helyen ázásfoltokat látni. Európa egykor legszebben díszített zsidó temploma belülről még rosszabbul fest, mint kívülről. 

A zsinagógát tavaly óta újra lehet látogatni, koncerteket is rendeznek benne. Információnk szerint hamarosan megkezdik felújítását, és a hitközség újra használni fogja rendeltetésének megfelelően.

Az elkótyavetyélt palota

1884-ben átadták a Pártos Gyula és Lechner Ödön által tervezett palotát az Andrássy út 25. szám alatt, ahol két év múlva Deschler Károly nyitott impozáns kávéházat. Innen ered az épület neve, ahol sokáig az Állami Balettintézet működött. Fénykorában a kávézó nem a tulajdonosa nevét viselte, Reitter Kávéház néven lett messze földön híressé, falikárpitjait Lechner Ödön maga tervezte. Az elegáns és többszintes intézmény pincéjében bajor söröző működött, fénykorában az első emeleten is pincérek szaladgáltak a neves vendégek között. Ivott itt feketét Szinyei-Merse Pál; az Operaház volt főigazgatója, Mahler is, de Puccini is betért ide.

A Dreshler-palotát azonban ma a legtöbben Balettintézet néven ismerik, hiszen az 1997-es privatizációig itt működött az intézet, ahol kortárs táncok mellett egykoron még artista képzés is folyt. A privatizációval megkezdődött az Andrássy út egyik legszebb épületének tartott ingatlan kálváriája is. Azóta üresen áll, állaga erősen leromlott.

220 millióért adták el, majd 7,5 milliárdért

1997-ben 220 millió forintért adták el az ingatlant, mely 2007-ben már 7,5 milliárd forintért került mai tulajdonosához. A Trivest Kft. által alapított Andrássy 25. Ingatlanhasznosító Kft. vette meg először a vételi jogokat, még 220 millióért. Mellesleg a Trivest volt az a cég, mely az önkormányzat megbízásából több VI. kerületi ingatlan értékét is felbecsülte. A kerületi vezetésben már ekkor feltűnést keltett, hogy az ingatlan áron alul került új tulajdonosához. 1998-ban az akkori városvezetés sikeresen követelt az új tulajdonostól újabb 220 millió forintot.

Elkezdődött a fejlesztési tervek kidolgozása, mely nem számolt a palota jelentősebb külső átszabásával, minthogy az a világörökség része. Belül viszont 200 luxuslakosztályt kívántak kialakítani és 2009-ben már  meg is nyitotta volna kapuit az Opera Plaza szálloda. A luxushotel alapvetően a nagyobb nemzetközi események miatt az Operába érkező vendégseregben látta a rentábilis működés alapjait. 2002-ben már építési engedélyt is kaptak. Azóta mégsem történt semmi, ami viszont még nagyobb baj, hogy a privatizáció után a tulajdonosok az állagmegóvással sem igazán törődtek. 2007-ben az ingatlan 7,5 milliárd forintért került egy portugál hátterű szállodalánchoz, az új tulajdonos az Aquapura Hotels Villas & Spa Budapest Kft. lett. A tervek továbbra is egy szálloda kialakításáról szóltak, csakhogy továbbra sem történt semmi. Az Opten információi szerint a portugál cég magyar vállalatának főtevékenysége ma már "saját tulajdonú ingatlan adásvétele". Az ingatlanpiaci válság nem tett jót a projektnek, tulajdonképpen jegelték a beruházást, mely rendelkezett már a szükséges engedélyekkel. A budapesti szállodapiac pedig közben erőteljesen felfejlődött, négy- és ötcsillagos hotelekből ma már nincs hiány a fővárosban.

2010 februárjában a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) megelégelte az épület körüli állapotokat (beázások, nyílászárók hiánya, a homlokzat veszélytelenítésének elmaradása), és 30 milliós bírsággal sújtotta a portugál tulajdonost az állagmegóvási munkálatok súlyos elhanyagolása miatt. Kívülről annyi látható, hogy az épület homlokzata meglehetősen rossz állapotban van, a KÖH viszont elkötelezte magát amellett, hogy megóvja a világörökség részét képező, egykor szebb napokat látott szecessziós épületet. A hivatal a privatizáció óta folyamatosan ellenőrizte az épület állapotát, és kötelezéseket adott ki a tulajdonosnak.

Úgy tudjuk, hogy a tulajdonos a szintén portugál hátterű Consulgal-csoportot bízta meg a palota állagának helyreállításával, melyet a Consulgal Hungária Kft. munkatársai el is végeztek azóta.

Legutóbb tavaly augusztusban civilek demonstráltak az épület megmentéséért, és hívták fel a figyelmet a felelőtlen gazdálkodásra és az elhibázott privatizációra. A KÖH a civilek mellé állt, nyári közleményében így fogalmazott: "A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kiemelten fontosnak tartja, hogy ez a budapesti világörökség szívében, az Operaház szomszédságában álló műemlék mielőbb építészeti, történeti értékeihez és a környezetéhez egyaránt méltó, lehetőség szerint közösségi rendeltetést kapjon, amely hosszútávra biztosítja megőrzését."

Úgy tűnik a cél ma már az, hogy az egykori Balettintézet ismételten valamilyen közösségi funkciót lásson el. A kérdés az, hogy az épület statikailag egyben marad-e addig, amíg sorsa felől végre döntenek.

Az egykor impozáns épületek a boldog békeidők Budapestjét idézhetnék ma, ha nem hagyta volna őket sorsukra városuk, és a mindenkori városvezetés. A közeljövőben nehezen elképzelhető, hogy sorsuk rendeződik, hiszen legtöbbjükhöz valószínűleg költségvetési támogatásra, erős állami szerepvállalásra volna szükség. Ha az évtized végéig nem történik lényegi fordulat, könnyen lehet, hogy már csak mesélni fogunk tudni gyerekeinknek arról, hogy mi zárta le egykor a várkert alját, mint ahogy e cikk szerzőjének is már csak mesélni tudtak arról, hogy valaha milyenek voltak az Ifipark koncertjei, hogyan lepték el az Andrássy utat a Balettintézet tehetséges növendékei, ahol egykoron Puccini fogyasztottai jóízűen kávéját; és talán esélyünk sem lesz látni a fővárost megkoronázó várnegyedet valódi pompájában, ahogy a Monarchiában egy európai birodalom központjaként megálmodták azt.

Cikksorozatunk folytatódik, a következő összeállításunkban azokat a fővárosi projekteket vesszük sorra, melyek többségét a rendszerváltás után álmodták meg, de megvalósításuk végül félbeszakadt.

Privátbankár - Zsiborás Gergő