3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kedden záruló párizsi Mesterséges Intelligencia Akciócsúcson, ahol több mint száz ország képviselői vettek részt, az Egyesült Államok a szabályozások korlátozását szorgalmazta, és nem írta alá a zárónyilatkozatot, amelyben hatvan ország a „nyílt”, „befogadó” és „etikus” mesterséges intelligenciára szólított fel.

Az aláírók – köztük Kína, a két társzervező, Franciaország és India, valamint Magyarország is – a mesterséges intelligencia (MI) irányításának jobb koordinációja mellett foglaltak állást, amihez szerintük „globális párbeszédre” van szükség. Felszólítottak a „piaci koncentráció” elkerülésére is, annak érdekében, hogy ez a technológia hozzáférhetőbbé váljon mindenki számára.

Magyarország legalább aláírta
Magyarország legalább aláírta
Fotó: Depositphotos

A találkozó célja közös álláspont kialakítása volt a globális mesterséges intelligencia irányításáról. Az állam- és kormányfők és az ágazat vezetői részvételével a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban tartott kétnapos találkozó második napját J. D. Vance amerikai alelnök beszéde és az amerikai mesterséges intelligenciába történő 500 milliárd dolláros beruházási terv bejelentése fémjelezte.

„Amerika mindannyiukkal partner akar lenni, de olyan nemzetközi szabályozási rendszerekre van szükségünk, amelyek inkább ösztönzik a mesterséges intelligencia technológiáinak létrehozását, mintsem elfojtják azt” – mondta az amerikai alelnök. „Mi minden erőfeszítést meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ösztönözzük a növekedést támogató MI-politikákat” – tette hozzá.

J. D. Vance azt is hangsúlyozta, hogy „az Egyesült Államok vezető szerepet tölt be a mesterséges intelligencia területén, és ezt meg is kívánja tartani”, hozzátéve, hogy „az amerikai mesterséges intelligenciát nem fogják a cenzúra eszközévé tenni”.

Az amerikai alelnök – akit munkaebéden fogadott Emmanuel Macron – óva intett a „tekintélyelvű rezsimekkel” való partnerségtől, Kínára utalva.

„A velük való partnerség olyan, mintha a nemzetedet egy olyan tekintélyelvű mesterhez láncolnád, aki arra törekszik, hogy beszivárogjon, telepítse és átvegye az információs infrastruktúrádat” – fogalmazott.

Az amerikai törekvésekre válaszul Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy „szabályokra” és „bizalmi keretre” van szükség a mesterséges intelligencia fejlesztésének támogatásához.

„Szükségünk van ezekre a szabályokra ahhoz, hogy az MI előrehaladhasson”, és „tovább kell fejlesztenünk az MI nemzetközi irányítását” – mondta záróbeszédében a francia elnök.

A csúcstalálkozó Franciaország számára számos jövedelmező bejelentést eredményezett, köztük 109 milliárd eurónyi magánbefektetéseket.

Narendra Modi indiai miniszterelnök – aki társelnöke volt a csúcstalálkozónak, és a következőnek is házigazdája lesz – jelezte, hogy számára az a kihívás, hogy a „globális dél”, köztük India és annak 1,4 milliárd lakosa ne maradjon le a technológiai forradalomban.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a találkozón jelentette be, hogy az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére.

Az EU 50 milliárd euró közpénzt irányoz elő a szövetségben részt vevő nagy cégcsoportok által felajánlott 150 milliárd eurón felül.

„Ez lesz a világ legjelentősebb partnersége a köz- és magánszféra között a megbízható mesterséges intelligencia fejlesztésére” – mondta, utalva az EU AI Champions Initiative névre keresztelt szövetségre, amely több mint hatvan vállalatot tömörít.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:44
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG