1946. március 5-én a Missouri szövetségi állambeli Fultonban Winston Churchill nagyhatású beszédet mondott, kijelentve: „A balti-tengeri Stettintől az adriai Triesztig egy Vasfüggöny ereszkedett le a kontinensen.” Ez a beszéd a hidegháborús korszak kezdetét jelentette, amelynek során Kelet-Európa évtizedekig elnyomó szovjet uralom alatt sínylődött.
Vasfüggöny 2.0
35 évvel a Berlini Fal leomlása után egy új vasfüggönynek lehetünk tanúi Európa-szerte. Finnország északi nyúlványától Lengyelország déli határáig húzódik ez a függöny, hogy elválasztja Oroszországot azoktól a nemzetektől, amelyeket történelmileg uralt. A katalizátora mindennek az a tapintható félelem, hogy Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja hamarosan a sérülékeny fronton lévő NATO-országokra is kiterjedhet.
Biden elnök többször is hangsúlyozta, hogy a NATO megvédi területének minden egyes négyzetcentiméterét. Ugyanakkor az Oroszországgal szembeni eszkaláció elkerülésére irányuló politikája vegyes jeleket küldött. Ezt tetézi, hogy Olaf Scholz német kancellár ugyanilyen elkötelezetten kerüli Oroszország provokálását, így a frontországok egyre nyugtalanabbnak érzik magukat, és kénytelenek hangot adni félelmeiknek.
Fotó: Depositphotos
A határok megerősítése
Idén június 26-án a balti államok – Észtország, Lettország és Litvánia – Lengyelországhoz csatlakozva sürgették az Európai Uniót, hogy 700 kilométeres védelmi vonalat hozzon létre az Oroszországgal és Belarusszal közös határaik mentén. Mivel a brüsszeli konszenzus elérése nehézségekbe ütközik, ezek a nemzetek most saját kezükbe vették a dolgokat.
A leglátványosabb intézkedésük a megerősített katonai védművek építése. A határokat bunkerekkel, árkokkal és „sárkányfogakkal” – azaz betonból készült páncéltörő akadályokkal – biztosítják, hogy meghiúsítsák a gyors katonai behatolásokat. Ugyanilyen jelentős, bár kevésbé látható, az e nemzetek és skandináv partnereik közötti fokozott együttműködés a regionális biztonság megerősítése érdekében.
Ennek a védelmi vonalnak az északi végén Finnország található. Sok európai nemzettel ellentétben Finnország nem tekintette a hidegháború végét jelzésnek a leszerelésre. Ehelyett katonai képességeinek fenntartására összpontosított. A 280 ezer fős hadsereg mozgósításának képességével és Európa legerősebb tüzérségi erejével Finnország félelmetes kihívást jelent az agresszív Oroszország számára.
Ezzel szemben a déli oldalon Lengyelország belevágott egy ambiciózus, négyéves védelmi projektbe, a „Keleti Pajzs” elnevezésű projektbe, amelynek célja a Belarusszal és az orosz Kalinyingrádi exklávéval közös határainak biztosítása. Míg Németország a NATO minimális kiadási céljának, a GDP 2 százalékának teljesítéséért küzd – miközben még azzal is vádolják, hogy a látszat kedvéért meghamisítja a könyvelését –, Lengyelország azt tervezi, hogy 2025-re a GDP 5 százalékára növeli katonai kiadásait, és ezzel a NATO keleti védelmi rendszerének központi bástyájaként pozícionálja magát.
Gazdasági és kulturális elkülönülés
Ez a megújult vasfüggöny nem kizárólag katonai erődítésekről szól. Gazdasági szempontból a balti államok energiafüggetlenségre törekszenek Oroszországtól, és már létrehozták a cseppfolyósított földgáz (LNG) importjára szolgáló létesítményeket. A Krím orosz megszállását követően Litvánia LNG-terminált épített Klaipeda kikötőjében. A három balti állam 2022 áprilisára Európában elsőként szüntette be az orosz földgáz importját.
Ezenfelül idén július 16-án bejelentették, hogy miután az elmúlt két évben nem importáltak áramot Oroszországból, jövő év február 7-én véglegesítik a szünetet: A balti államok nemcsak lekapcsolódnak az orosz és a belarusz villamosenergia-hálózatról, hanem az utolsó még megmaradt, őket összekötő távvezetékeket is leszerelik.
Kulturális szempontból a szétválasztás jogi intézkedésekben, többek között az orosz állampolgárokat célzó, egyre szigorúbb határpolitikában és szabályozásban nyilvánul meg. Folyamatosan összehangolt erőfeszítéseket tesznek a szovjet emlékművek lebontására, az állampolgársággal nem rendelkező orosz állampolgárok kiutasítására és az orosz nyelv iskolai oktatásának korlátozására, miközben az Oroszországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatokat csökkentik.
Ennek a geopolitikai szakadásnak a valószínű eredménye egy északi blokk kialakulása lesz a NATO-n belül, amely egységes abban a meggyőződésben, hogy Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújának Moszkva vereségével kell végződnie – bár a „vereség” pontos meghatározása eltérő lehet. A skandináv és balti országok, amelyek élen járnak az Ukrajnának nyújtott katonai segélyekben (legalábbis a GDP százalékában kifejezett segélyek tekintetében), szintén határozottan elutasították Németország és az USA „eszkalációkezelési” politikáját.
Kaja Kallas, Észtország hajdani miniszterelnöke és az EU külügyi főképviselője (az EU „külügyminisztere”) által ösztönözve a régió politikai vezetőinek egy hulláma az orosz agresszióval szembeni határozott fellépést szorgalmazza. Mette Fredriksen dán miniszterelnök lelkesen támogatta Ukrajnát, és felajánlotta Dánia teljes tüzérségét, majd később az összes légvédelmi eszközét Ukrajnának. Dán F-16-os repülőgépek is készen állnak arra, hogy a levegőbe emelkedjenek Ukrajnában.
A Lengyelországot is magába foglaló balti-északi védelmi koalíció a Cseh Köztársaság, Hollandia és az Egyesült Királyság erős támogatását is élvezi. Petr Pavel cseh elnök felkutatta a nemzetközi piacokat, hogy beszerezze a sürgősen szükséges tüzérségi lövedékeket Ukrajna számára, míg a hollandok a fejlett haditechnikai eszközök, köztük a német gyártmányú Leopard tankok és az Egyesült Államokban gyártott F-16-os vadászgépek biztosítására tett erőfeszítések élére álltak.
Megosztott NATO
Nem az északi-balti országok csoportja az egyetlen NATO-blokk, amely határozott katonai támogatója Ukrajnának – az Egyesült Királyság támogatása mindvégig töretlen volt, és Boris Johnson volt miniszterelnök gyorsan Kijev védelmére kelt. És míg Németország bejelentette, hogy 2025-ben a felére csökkenti Ukrajnának nyújtott támogatását, addig az Egyesült Királyság bejelentette, hogy megduplázza azt. Szimbolikusan, amikor Sir Keir Starmer újonnan megválasztott miniszterelnök megtartotta a kabinet egyik első ülését, Zelenszkij elnököt hívta meg, hogy üljön az asztalhoz, közte és John Healey új védelmi miniszter között.
Mindazonáltal, ami az új Vasfüggönyt alapvetően megkülönbözteti a régitől, az a NATO-n belüli nyilvánvaló megosztottság. Az Oroszország által Ukrajnában elkövetett atrocitások ellenére az olyan kormányok, mint a magyar, továbbra is szilárdan kitart oroszbarát álláspontjuk mellett, míg mások, mint Németország, továbbra is a tárgyalásos megoldás és a gyors visszatérés a megszokott kerékvágásba reménykednek. Ezek a törések közvetlenül a Kreml kezére játszanak, és erősítik azt a hitét, hogy az Ukrajna elleni háborúja még megnyerhető, és hogy a Nyugat feldarabolható és meggyengíthető.
Erre már érdemes felfigyelni. 
