Az Európai Parlament „Identitás és Demokrácia” (ID) képviselőcsoportja szakadás előtt áll, miután az AfD vitatott vezető jelöltje, Maximilian Krah a La Repubblicának kijelentette: „soha nem mondaná, hogy aki SS-egyenruhát visel, az automatikusan bűnöző". A Marine Le Pen által fémjelzett francia „Nemzeti Összefogás” párt válaszul közölte, hogy nem fog az AfD ("Alternatíva Németországért") mellett ülni a következő Európai Parlamentben és hivatalosan megszakítja kapcsolatait a német euroszkeptikus párttal.
Az óriási botrány következményeként Krah aztán szerdán lemondott AfD-s posztjairól és EP képviselői jelöltségéről.
Hogyan jutottak el idáig?
Az euroszkeptikus, populista jobboldal évek óta mind Franciaországban, mind Németországban elképesztő növekedést könyvelhet el, de teljesen ellentétes politikai stratégiákat alkalmazva.
Fotó: EPA/FILIP SINGER
Az év elején az AfD párt a közvélemény-kutatásokban 22 százalékos támogatottságot ért el. Ez azonban mostanra 15 százalékra esett vissza, miután az elmúlt hónapok tüntetései, a baloldali bevándorlásellenes párt megalakulása és az a vád, hogy egy megválasztott képviselőt Oroszország fizetett.
Április közepén egy Kínának kémkedő parlamenti asszisztens letartóztatása súlyosbította a válságot. Egy hete pedig a Legfelsőbb Bíróság felhatalmazta a német belügyi hírszerzést, hogy a pártot "megfigyelés alatt tartsa".
Hasít az RN
Eközben Franciaországban a Rassemblement National (RN) vezeti a közvélemény-kutatásokat. Az EuroTrack OpinionWay felmérése szerint az RN-ra szavazni kívánók aránya február óta 4 százalékpontot emelkedett, és elérte a 31 százalékot.
A pályák e megosztottsága tehát szögesen ellentétes fejlődést mutat. Az AfD 2013-as megalakulása óta egyre radikálisabbá vált, míg az RN az ellenkező irányt választotta.
Franciaországban Marine Le Pen tovább erősíti azon stratégiáját („dédiabolisation”), amivel ellensúlyozni kívánja az ellenfelek és a média által érzékelt "démonizálást". Ez egyértelmű irányvonal azóta, mióta Marine átvette az akkor még Front National nevű párt irányítását, amelyet apja, Jean-Marie Le Pen alapított, aki politikájában egyértelműen szélsőjobboldali volt, retorikájában pedig idegengyűlölő. Az azóta eltelt több mint egy évtized alatt a lánya vezette párt hosszú utat járt be.
Gázkamrák
1987 márciusában Marine Le Pen apja azzal sokkolta a közvéleményt, hogy a gázkamrákat "a második világháború történetének puszta részletének" nevezte, majd 1996-ban kijelentette, hogy hisz a "fajok egyenlőtlenségében". Amikor a Front National vezetője a 2002-es elnökválasztás második fordulójába jutott, több mint egymillió ember vonult az utcára.
Azóta Marine Le Pen igyekszik kitörölni az antiszemitizmus minden jelét a mozgalom beszédeiből. Eldobta a provokációkat, és a szociális kérdésekre összpontosít.
2015-ben apját kizárták a pártból, 2017-ben feladták az euró-övezeti kilépést, 2022 elején pedig elejtették a kettős állampolgárság tilalmát - a Front National egyik totemét.
Ezzel szemben az AfD németországi történetét két puccs és a növekvő radikalizálódás jellemzi. Az Alternative für Deutschland kezdetben közéleti személyiségek és professzorok pártja volt, akik alternatívát akartak kínálni az euróval szemben. De az eurón túl nem volt egyértelmű politikai vonal, és könnyű volt bekapcsolódni a szervezetbe és befolyásolni az álláspontjait.
Kezdők a politikában
Az AfD-t akkoriban politikai újoncok vezették, és hiányzott az erős vezetés. 2015-ben azonban a migrációs válság, és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) erre adott válasza („Willkommenskultur”) politikai teret nyitott a jobboldalon.
Az első puccsra 2015 júliusában került sor az esseni kongresszuson. Az egyik társalapító, Bernd Lucke elvesztette többségét és kilépett a pártból. Radikálisabb ellenfele, Frauke Petry került hatalomra, akit két évvel később Alice Weidel és Alexander Gauland váltott fel.
Ahol a Rassemblement National visszaszorítja a túlkapásokat, ott az AfD a címlapokra kerül. A radikális szárny vezetője, Björn Höcke 2017-ben "180 fokos fordulatot" követelt a náci időszakra való nemzeti emlékezés kötelezettségével kapcsolatban. Egy évvel később Gauland kijelentette, hogy "Hitler és a nácik csak egy epizód a több, mint ezeréves sikeres német történelemben".
A stratégiák eltérése
De miért a stratégiák ilyen szintű eltérése? Hiszen általában a "visszarendeződés" a szélsőjobboldali pártok természetes fejlődése.
Olaszországban Giorgia Meloni, Skandináviában a Svéd Demokraták pártja, vagy Hollandiában Geert Wilders lépése által megvalósítva, ez a legkézenfekvőbb módja a konzervatív pártokkal való szövetségkötésnek és a hatalom megszerzésének.
Franciaországban ez a megközelítés két okból is sikeres lehet. Emmanuel Macron megjelenésével a hagyományos jobboldal háttérbe szorult, és az elnök "engem választotok, vagy bejönnek a szélsőségek" érvelése kifulladt. Az Ipsos szerint a 2015-ös 60 százalékról 2023-ban 52 százalékra csökkent a franciák azon aránya, akik az RN-t a demokráciára veszélyes pártnak tartják.
RN a hatalom közelében
A Rajna túlpartján az AfD rendszerellenes pártként tekint magára, és igyekszik a nyilvános vitában érvényesíteni radikális elképzeléseit, támadva a franciaországinál sokkal szilárdabb német mérsékelt jobboldalt. Kiáltványukban a radikális szárny hívei "a régi pártok és a korrupt média egységfrontja elleni harcosoknak" tekintik magukat.
A mintegy kétmillió szíriai, afgán és ukrán menekült érkezésével kapcsolatos feszültségeket meglovagolva az AfD támogatottsága 2021 és 2023 között 10 százalékról 23 százalékra emelkedett.
Ez a mechanizmus azonban idén télen megtört. Az országot sokkolta a nemzeti identitárius mozgalom képviselői és az AfD tagjai közötti találkozó leleplezése, amelyen egy nagyszabású deportálási projektet mutattak be.
Úgy tűnik, hogy Franciaországban a populista jobboldal van abban a helyzetben, hogy átvegye a hatalmat. Németországban eközben ettől egyre inkább távolodik.
Az Európai Tanács ajánlásainak apropóján. 
