Erről lesz szó a cikkben:

• Milyen hatással lehet Donald Trump vámterve a globális kereskedelemre?

• Hogyan reagált Trump a Washington Post értesüléseire?

• Miért gyengült a forint az amerikai gazdaságpolitikai hírek hatására?

• Hogyan befolyásolhatja a vámháború az infláció alakulását világszerte?

• Miért érinti különösen érzékenyen Magyarországot a vámháború lehetősége?

Hétfőn megnyugtatónak tűnő információkat közölt a Washington Post, a mértékadónak tekintett lap arról írt, hogy Donald Trump olyan tervet fontolgat, amely ugyan nem veti el a korábban beharangozott vámokat, de leszűkítené a hangsúlyt bizonyos árukra és szolgáltatásokra. A vámoknak ez az újabb megközelítése valószínűleg nem lenne olyan drasztikus, mint amire Donald Trump korábbi elképzelései alapján számítani lehetne, de mégis jelentős változásokat okozna a globális kereskedelemben – írta a lap, Trump gondolkodását ismerő emberekre hivatkozva. Ez az irány egyébként Magyarország számára is megnyugtató lenne, hazánk gazdasága ugyanis erősen ki van téve a nemzetközi gazdasági folyamatoknak. Ha pedig Donald Trump valóban vámháborúba kezd, akkor annak – egyelőre pontosan nehezen felmérhető, de biztosan – negatív következményei lennének.

A hírt azonban a megválasztott elnök gyorsan cáfolta az általa alapított közösségi platformon. A Truth Socialön megjelent bejegyzésében ugyanis azt írta: „A Washington Post sztorija – úgynevezett névtelen forrásokra hivatkozva, amelyek nem léteznek, – tévesen állítja, hogy visszafogottabb vámpolitikára készülök.”

A piacok pedig hevesen reagáltak a megjelenő információkra, ami miatt a forint is idei mélypontjára jutott. Kedden ugyan nem folytatódott a magyar fizetőeszköz gyengülése, és érdemi erőt sem láthatunk. Sőt nagy valószínűséggel amíg nem lép hivatalba az elnök és nem látunk – a magyar gazdaság szempontjából – kedvező fordulatot Trump gazdaságpolitikájában, addig más feltörekvő piaci devizákhoz hasonlóan nyomás alatt lesz a forint.

Amennyiben a hivatalba lépő elnök valóban beváltja a kampányígéreteit és legalább 10 százalékos általános vámot vet ki minden országra, akkor az az egyébként is stagnálás közeli uniós és magyar gazdasági növekedést is visszafoghatja.

Másrészt a vámok kölcsönös bevezetése áremelkedést okozhat az importtermékeknél, ami újra felpörgetheti világszerte az inflációt. Amely az utóbbi hónapokban az Egyesült Államokban, az EU-ban és Magyarországon is fordulatot vett és az ősz folyamán elért mélyponthoz képest ismét gyorsult. A historikus tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a feltörekvő országokban (ahová hazánkat is sorolják a közgazdászok) egy általános inflációs hullám rendre erősebb drágulást okoznak, mint a legfejlettebb államokban.

Részben emiatt a novemberi amerikai választások óta a dollár erősödését és a feltörekvő devizák gyengülését láthatjuk. Bár a trend általános, de megállapítható, hogy a forintot például több más devizához képest a folyamat érzékenyebben érintette.

Az MNB év végén megjelent Inflációs jelentésben például úgy fogalmazott:

A forint a szeptemberi kamatdöntést követően az amerikai választások felé közeledve – a régiós devizákkal többnyire összhangban – gyengült az euróval szemben. November elejétől a dollár gyorsuló ütemben erősödött az euróval szemben, ami a hazai kockázati tényezők felerősödésével együtt a forint árfolyamát a régiós devizákhoz képest nagyobb mértékben gyengítette.

A fentiek alapján tehát arra következtethetünk, hogy a nemzetközi folyamatok mellett úgymond magyar specifikumok is hozzájárultak ahhoz, hogy a dollár árfolyama 400, míg az euróé 415 fölé került. A probléma az, hogy ezek többrétűek és csak kivételesen kedvező gazdasági környezetben lehet ezeket egyidejűleg javítani.

Így például problémát jelent, hogy a magyar gazdasági növekedés az egyik leggyengébb volt tavaly az első kilenc hónap adatait tekintve az EU-ban. Az exportorientált magyar gazdaság számára egy ilyen külső környezetben ráadásul komoly kihívást jelent komolyabb növekedést elérni.

Nem segít a forinton az sem, hogy a Covid időszakában elengedett hiányt az elmúlt négy évben nem sikerült látványosan visszafogni. A 2024-es tényadatot ugyan nem ismerjük, de az MNB előrejelzése szerint a hiány a GDP arányában 2024-ben 4,4–4,8 százalékos lehetett, ami messze felülmúlja az úgynevezett maastrichti kritériumot, amely 3 százalék. Elsőre talán nem evidencia, de ez a két adat együtt súlyos gyengeséget és versenyképességi problémákat jelez, hiszen azt mutatja, hogy a magyar gazdaság az elmúlt három évben erősen túlköltekezett, de ez csak arra volt elég, hogy egy komoly visszaesést elkerüljünk.

Az uniós források az egyensúlyi problémák nélkül tudnának lendületet adni a magyar gazdaságnak, ám ezen a területen sem büszkélkedhet jó teljesítménnyel a kormány. Ismét a cikkünkben már többször idézett Inflációs jelentést citálnánk, amely erről a kérdéskörről azt írta:

Az uniós források elérhetőségének korlátozása továbbra is számottevő bizonytalanságot jelent a költségvetési folyamatok szempontjából. Hazánk összesen 12,2 milliárd euro értékben férhet hozzá a 2021–2027-es kohéziós keretrészhez, ugyanakkor továbbra sem érhető el a helyreállítási és kohéziós vissza nem térítendő támogatásokból összesen 16 milliárd euro, amelyek döntő része a Bizottság által meghatározott 27 szupermérföldkő előzetes teljesítéséhez kapcsolódik. A források korlátozásával állhat összefüggésben, hogy az első tizenegy havi költségvetési adatok alapján az uniós kifizetések és bevételek továbbra is érdemben elmaradnak az előirányzatok alapján várhatótól, ami a megelőlegezések és a forrásfelhasználás alacsony szintjére utal.

Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor érdemes megjegyezni, hogy miután több mint két éve tart a feltételességi jogállamisági eljárás Magyarországgal szemben ezért 1 milliárd eurót véglegesen elveszít az ország három uniós támogatású programból. A tavaly a fű alatt felvett 1 milliárdos kínai hitel kapcsán is lehetett olyan magyarázatot hallani, hogy a hiányzó uniós forrásokat próbálták pótolni, így nem kizárt ebben az esetben sem, hogy a hiányzó brüsszeli pénzeket kötvénykibocsátással orvosolná az állam. Ugyanakkor ezzel két probléma van, egyrészt, hogy a tőkét vissza kell fizetni, másrészt, hogy a kamatfizetés az elmúlt években egyre nagyobb terhet jelentett a költségvetés számára. Bár idén ez a nyomás talán csökkenni fog, de pont az év elején lesz még az óriási mennyiségben értékesített inflációkövető lakossági állampapírjainak egy súlyos terhet jelentő kamatfizetése.

Nagy kérdés a forint árfolyama szempontjából, hogy az MNB új vezetése miként kezeli a kialakult helyzetet. A választások előtti évben a romló közvéleménykutatási adatok fényében ugyanis a kormány számára létkérdés lehet a gazdasági növekedés, amely teret engedne a szavazatvásárló osztogatásnak. Csakhogy a gyenge nemzetközi konjunktúra és az uniós források hiánya mellett ez leginkább hazai források révén lenne megvalósítható. A mozgástér viszont minimális, hiszen, ha érdemi fiskális lazítás jön, és költségvetési forrásokat szórnak majd szét, akkor a megbillenő egyensúlyi adatok miatt próbálhatnak a befektetők forintot eladni.

Hasonló lesz a végkimenetele annak is, ha – indokolatlanul – alacsony kamatkörnyezetet teremtve a jegybank beavatkozása révén tesznek elérhetővé olcsó forrásokat. A forintnak ugyanis már most is csak minimális kamatelőnye van a kulcsvalutához, a dollárhoz képest. Ha ez is eltűnik, az a forint ellenispekulánsok számára szinte biztosan felhívás lesz egy keringőre. Annak eredményeként pedig nem az lesz a kérdés, hogy történelmi mélypontot üt-e a magyar deviza az euróval szemben – ehhez a 2022 őszén látott 434-es szintet kellene átlépnie –, hanem az, hogy a 450-es vagy az 500-as szint állítja meg a gyengülést.