Lapcsoportunk, a Klasszis Média szerda hajnali, az amerikai elnökjelöltek vitájával egyidőben készült cikkében már megállapítottuk, hogy Kamala Harris és Donald Trump első vitájából egyértelműen az előbbi jött ki jobban.

Ezt az értékelésünket azóta a megjelenő közvélemény-kutatási adatok is alátámasztották – a RealClearPolitics közvélemény-kutató aggregátor cikkünk megjelenésekor legfrissebb, már a pénteki (szeptember 13.) adatokkal korrigált számai szerint Harris 48,5 százalékkal vezet Trump 47 százaléka előtt. Fontos megjegyezni, hogy olyan mérvadó felmérésekben, mint például a Reuters és az Ipsos közös mérése, a különbség ennél nagyobb, ott több mint 5 százalékpontosra mérik Harris előnyét.

Ezen a ponton fontos, hogy kiemeljük a nyilvánvalót: a szó tényleges értelmében Donald Trump nem fog Joe Biden sorsára jutni. Hiába szerepelt némileg meghökkentően gyengén a műsorban, arra a Republikánus Pártnak sem ideje, sem lehetősége nincsen, hogy lecserélje elnökjelöltként, hiszen a Republikánus Nemzeti Konvención már júliusban bizalmat szavaztak neki. S akkor arról nem is beszéltünk, hogy Trump pótlására nem is akadna valódi alternatíva, mivel a hagyományos republikánusok képtelenek arra, hogy egy érdemi jelöltet kitermeljenek.

Mindezt leszögezve ugyanakkor elképzelhető, hogy a vitán történő gyengécske szerepléssel megkezdődtek Trump politikai pályafutásának végnapjai.

Öregemberek egymás közt

Frank Luntz közvélemény-kutató, aki több republikánus direktíva arculatának kidolgozásáért is felelt már, egész egyszerűen „megvetendőként” értékelte Trump vitaszereplését, és nyíltan kijelentette, hogy a volt elnök elveszítheti a választást – ennek fényében tehát egyáltalán nem meglepő, hogy bár a demokraták bejelentették, szívesen vitáznának októberben is, a Trump-tábor ez elől kihátrált.

Az értékelések szerint Harris nem igazán azzal nyerte meg a vitát, amit mondott, hanem sokkal inkább azzal, ahogy belerángatta Trumpot bizonyos csapdákba. Hiszen a volt elnök nem bírt ellenállni akkor, amikor Harris unalmasnak nevezte a gyűléseit, de a 2020-as választási végeredmény megkérdőjelezése kapcsán is elég megosztó kijelentéseket tett. Az azóta elhíresült „megeszik a kutyákat és a háziállatokat” kijelentése szintén nem aratott sikert a választóknál - ráadásul minden valóságalapot nélkülözött -, az a valóságtól szintén elrugaszkodott vád pedig, hogy a Biden-adminisztráció a börtönökben operál át illegális bevándorlókat, szintén nem fogta meg a bizonytalan szavazókat.

Joe Biden és Donald Trump június végi vitáján az egész este rendkívül haloványan szereplő elnök esetében az adta meg a kegyelemdöfést, hogy belezavarodott az abortuszkérdésre adott válaszába, nem egyértelműen állt ki a nők választáshoz való joga mellett, pedig a Demokrata Párt kampányának ez jelenleg sarkos eleme. Emellett nehezen kezelte Trump agresszív közbeszólásait, mondandójába belezavarodott, és nem fogalmazott világosan, ráadásul az energiaszintjével is voltak gondok.

Trump és Harris összecsapásán mindez azonban sokkal inkább Donald Trumpról volt elmondható, a volt elnök változó energiaszinttel felelgetett a kérdésekre, sokszor önmagát ismételgetve, kijelentései sokkal inkább a személyes támadásokról szóltak, mint jól megfogalmazott, átlátható érvekről. Mindez megteremtette a lehetőséget Harrisnek arra, hogy összeszedettnek és józannak tűnjön, még úgy is, hogy egyébként tényleges terveiről arcpirítóan keveset árult el.

Nem a saját tábornak kell imponálni

Donald Trump vitastratégiájának kudarca messzire vezet, hiszen a volt elnök pont azoknak a választóknak nem tudott igazán üzenni, akik minden bizonnyal eldöntik majd a novemberi voksolás végeredményét. Az amerikai választási rendszer sajátossága miatt az ötven tagállam többsége hagyományosan demokratapárti vagy republikánus, ezért a választást az úgynevezett csatatér államok döntik el – tehát azok a tagállamok, ahol mindkét párt jelöltjének van reális esélye a győzelemre. Összesen hét ilyen tagállam van (Észak-Karolina, Georgia, Nevada, Arizona, Pennsylvania, Michigan, Wisconsin), ezekben pedig rendkívül szoros a verseny, az alapvető párttáborok mellett a bizonytalankodó szavazók kegyeiért küzdenek a jelöltek.

A bizonytalankodók jellemzően ugyanakkor nem a szélsőségesebb nézeteket vallók közül kerültek ki, így számukra a vita folyamán minden bizonnyal szimpatikusabb lehetett Harris ügyészekre emlékeztető stílusú higgadt józansága, mint Trump vad, összeesküvés-elméletekre hajazó frázisai; ez pedig könnyen lehet, hogy a republikánus jelölt győzelmébe kerül majd. Míg Joe Biden nehézkes vitastílusa mellett Trump fiatalosnak, vagánynak és meggyőzőnek tűnt, múlt szerdán ő maga vált egy nehézkes öregemberré – ez egyébként 78 évesen nem meglepő –, ez pedig nem sok jót ígér a következő hónapokra.