Kína Délkelet-Ázsiát a saját hátsóudvarának tekinti, és arra törekszik, hogy a régiót a saját preferenciáinak megfelelően alakítsa. Peking célja, hogy egy Kína-központú hierarchia és regionális rend kialakításával uralja a régiót. Peking olyan programokkal támasztotta meg vezetői igényét, mint az Övezet és Út Kezdeményezés, a Globális Fejlesztési Kezdeményezés, a Globális Biztonsági Kezdeményezés és a Globális Civilizációs Kezdeményezés.
Kína befolyása Délkelet-Ázsiában folyamatosan nő, különösen a gazdaság területén. Bár a meglévő tanulmányok feltárják, hogy a regionális elitek hogyan érzékelik ezt a felemelkedést, egyik sem vizsgálta, hogy Délkelet-Ázsia hogyan tekint Pekingnek a Kína-központú regionális rend kialakítására irányuló erőfeszítéseire. Ehelyett azt feltételezték, hogy a délkelet-ázsiai államoknak korlátozott hatásköre van a régió struktúrájának alakítására.
Kijózanító felmérés
De egy két évvel ezelőtti, 500 elit válaszadó körében végzett felmérés – Indonéziából, Malajziából, a Fülöp-szigetekről, Szingapúrból, Thaiföldről és Vietnamból – a kutatások e hiányosságát orvosolta.
Kiderült belőle, hogy a délkelet-ázsiai elitek nem tekintik Kínát a régió vezetésére jogosultnak, és vonakodnak támogatni egy általa vezetett regionális rendet.
Fotó: MTI/EPA/LUSA/Goncalo Lobo Pinheiro
Egy ilyen rendet a földrajzi közelség és az egymásrautaltság tart össze. Államai kiszámítható és stabil kapcsolatrendszert alakítanak ki.
A regionális rend vezetése érdekében az alárendelt államok legitimitást biztosítanak egy nagyhatalomnak. Az uralkodó állam akkor szerez vezetői tekintélyt, ha önmérsékletet tanúsít, és ha a kisebb államok elfogadják az általa hirdetett politikai értékeket és normatív rendet.
A felmérés azt mutatja, hogy a regionális elit inkább a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségét, az ASEAN-t (Association of Southeast Asian Nations) részesíti előnyben Délkelet-Ázsia vezetésében, mint Kínát vagy az Egyesült Államokat.
A legtöbb válaszadó az ASEAN-t befolyásosabbnak és magasabb rangúnak tartja, mint a két nagyhatalom bármelyikét. Bár Kína befolyása jelentős, nem kiemelkedő, csak a thaiföldi válaszadók tartják Kínát a legbefolyásosabbnak.
Az ASEAN-nal való erős azonosulás azt sugallja, hogy létezik egy erős regionális identitás, és ez hitelt ad az ASEAN-központúság narratívájának. Ez a megállapítás megerősíti azt a gyakran idézett érvet, hogy a délkelet-ázsiai politikai és bürokratikus elitek közötti kölcsönhatások kollektív identitás kialakulásához vezetnek.
Az eredmények kiemelik az ASEAN jelentőségét a délkelet-ázsiai országok számára a nagyhatalmi rivalizálásban. A délkelet-ázsiai államok következetesen hangsúlyozzák, hogy minden nagyhatalmat szívesen látnak a régióban. A sokféleség és a befogadás preferálása miatt az államok elzárkóznak a Kínával való kizárólagos kapcsolattól.
A liberális demokrácia vonzereje
Bár a felmérésben résztvevők kétharmada úgy véli, hogy országa kulturálisan jobban kötődik Kínához, mint az Egyesült Államokhoz. Közel 90 százalékuk a liberális demokratikus értékeket fontosabbnak tartja országa kormányzása szempontjából, mint a kínai politikai értékeket, például a hierarchiát és a központosított hatalmat. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy Peking még nem kínál olyan politikai értékeket és normákat, amelyek vonzóak a délkelet-ázsiai országok számára, és amelyek képesek kihívást jelenteni a meglévők számára.
A felmérés eredményei arra utalnak, hogy Délkelet-Ázsia szerint Kínának nincs legitim joga a régió vezetésére. A régió sokszínűsége megnehezíti egy egységes kínai identitás meggyökerezését. A Kína-ellenes érzelmek fennmaradása néhány délkelet-ázsiai országban szintén akadályozza a Kína-központú identitás elfogadását.
Kína vezetői ambícióinak másik akadálya az a nézet, hogy Kína nem tanúsít kellő önmérsékletet a délkelet-ázsiai hatalom kiépítése és fenntartása során. A regionális államok óvakodnak Peking úgynevezett farkasharcos diplomáciájától – a harciasságától, a kényszerítés és a büntetés alkalmazásától, valamint a belügyekbe való beavatkozástól.
Fortyogó tenger
De a fő akadály a Kína és Délkelet-Ázsia közötti kapcsolatokban a dél-kínai-tengeri vita. Peking vitathatatlan szuverenitást követel a tenger összes szigete és vize felett, és összeütközésbe került a délkelet-ázsiai igénylő államokkal, különösen a Fülöp-szigetekkel.
Kína gazdasági és egyéb kényszerítő eszközöket alkalmaz, hogy megbüntesse az érdekeivel szembeszegülő országokat, és hogy demonstrálja a dacosság árát. 2012-ben Peking felfüggesztette a filippínó banán és más mezőgazdasági termékek behozatalát, miután a Fülöp-szigetek jogi úton megtámadta a dél-kínai-tengeri Scarborough-zátony Kína általi elfoglalását.
Miután Szingapúr nyilvánosan támogatta a Fülöp-szigetek dél-kínai-tengeri követelését helyeslő, 2016-os állandó hágai választottbírósági ítéletet, a szingapúri páncélozott járműveket Hongkongban lefoglalták, miután Tajvanon gyakorlatokat tartottak. A kínai kormány tulajdonában lévő Global Times a lefoglalásokat magyarázva arra figyelmeztetett, hogy ha Szingapúr nem alkalmaz kiegyensúlyozottabb megközelítést, Peking kiigazítja politikáját, és annak Szingapúr gazdasága látja majd a kárát.
Megkérdőjelezett globális szerep
Peking hivatalos retorikája ellenére beavatkozik a délkelet-ázsiai országok belügyeibe, hogy kedvező képet alakítson ki magáról. A Kínai Kommunista Párt Egyesült Front Munkaosztálya Délkelet-Ázsia etnikai kínai lakosságát veszi célba. Meghatalmazottjai – a Kínai Tanács a Békés Nemzeti Egyesülés Elősegítéséért, a Kínai Népi Szövetség a Külföldi Barátságért, a Kínai Tengerentúli Baráti Szövetség és a Kínai Zhi Gong Párt – aktívan tevékenykednek a régióban.
Összességében tehát a délkelet-ázsiai elitek nem tekintik Kínát a régió vezetésére alkalmasnak, mert úgy látják, hogy nem gyakorol kellő nagyhatalmi visszafogottságot. Kína nem szolgáltat olyan értékeket sem, amelyekkel a régió azonosulna.
E megállapítások fő következtetése az, hogy ha Kína nem tudja meggyőzni legközelebbi szomszédjait arról, hogy alkalmas a régió vezetésére, akkor még nagyobb kihívást jelent számára a globális vezető szerep gyakorlása.
